Scheffler János püspökre emlékeztek Kálmándon

Scheffler Jánost Kálmándon keresztelték meg, itt járt iskolába, itt járult szentségekhez, itt ministrált, itt érlelődött meg benne a papi hivatás. Rómában a kánonjog doktora lett, majd Budapesten a hittudomány „királygyűrűs” doktorává avatták. Volt káplán, plébános, hittanár, székesegyházi szónok, teológiai tanár, s a kolozsvári egyetemen az egyházjogi tanszék tanára. Kimagasló irodalmi és tudományos tevékenységéért Corvin-koszorúval tüntették ki.

1942-ben az újra egyesített Szatmári Egyházmegye püspöke. Szentelése a trianoni megpróbáltatások alól felszabadult magyarságnak diadalünnepe volt. Hozzálátott az egyházmegye újjászervezéséhez, amit a háború megnehezített számára. – 1945 januárjában egyházmegyéjéből sok ezer sváb származású férfit és nőt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. A katonai parancsnokságot az sem hatotta meg, hogy a püspök személyesen fejezte ki tiltakozását. – Nyilvánvaló lett előtte, hogy a kommunizmus rendszere sok gyötrelmet és szenvedést fog hozni. Erről sokat beszélt papjainak. Azzal nyugtatta őket, hogy egyszer mégis meg fog bukni, mert az ateizmuson és téves elveken alapszik. „Lehetséges, hogy addig közülünk némelyek elpusztulnak, de pusztulásunk, … az új világot termékenyítő áldozattá válik” – mondta. A hatalommal egyre több összeütközése volt, mígnem XII. Pius pápa győri püspökké nevezte ki. Õ azonban nem menekülhetett a rá váró megpróbáltatások elől, ezért kérte a Szentatyát, hogy Szatmáron maradhasson.

A Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezetője legyen a romániai katolikus egyháznak, mely pápát nem ismer. Õ erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!) S nem magyarázkodott. A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette, 1950-ben pedig kényszerlakhelyre, Körösbányára száműzték. Itt 1952. március 11-én letartóztatták és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. „Non possum!” – válaszolta ismét. Előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a zsilavai földalatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án, egy végzetes forró fürdő után, orvosi segítség nélkül, egy Szent Ágoston idézetet suttogva, derűs tekintettel halt meg. Jeltelen sírba temették. A zsilavai pópa azonban kifürkészte nyugvóhelyét. Az ő segítségével exhumálták 1965-ben. Csontjait nagy titokban, útitáskájában hozta haza hűséges papja, Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában.

A kálmándi templomban Kühn Pál nagykárolyi plébános közszemlére helyezte a vértanú püspök megtépázott pásztorbotját, pileolusát és mellkeresztjétől durván „megszabadított” zöld és arany szövésű bojtos zsinórját.

Varga János/Magyar Kurír