Seregély István: Jézus Krisztus az élet és a szentség forrása

Seregély István szinte minden elmélkedésében arra keresi a választ, hogyan juthatunk el a Megváltó Jézus Krisztushoz. Ábrahám példáját elemezve hangsúlyozza, hogy az ősatyának mindnyájunk számára van mondanivalója. Idézi Szent Pált: Ábrahám hitt Isten szavának, és ez megigazulására szolgált. Seregély István hozzáteszi: ez azt jelenti, hogy Isten szavának elfogadása az első lépés Jézus Krisztus felé. „Isten szava szól hozzánk lelkiismeretünkön keresztül. Ezért a lelkiismeretére nem hallgató ember biztos, hogy nem jut el Istenhez, biztos, hogy elrontja életét. Isten szava szól hozzánk templomainkban, a Szentírásban és a Szenthagyományban, az Egyház igehirdetésében.”

Dávid királlyal kapcsolatban a főpásztor azt emeli ki, hogy bűnös emberként vállalta tettei jóvátételének a Gondviselés által reá mért terheit, „Így lett példaképe minden Krisztust követő embernek, nekünk is, akik tudjuk, hogy van mit jóvátennünk, van miért viselni életünk keresztjeit. Ha nem így lenne, igazítsuk ki Dávid példájára a jót, rosszat egyaránt helyesen látó lelkiismeretté szemléletünket. Õ, aki volt alacsony sorban élő ember és uralkodó is, bármely foglakozású ember számára útmutató Isten akaratának szolgálatára.”

Az egyik legismertebb ószövetségi prófétáról, Izajásról Seregély István megállapítja: annak könyvéből az olvasó lelkébe sugárzik a bizalom Isten ígéretei és hűsége iránt, s e bizalomra mindnyájunknak szüksége van, „mert Isten nem beszél feleslegesen. Amit mondott a Kinyilatkoztatás során, amit diktál lelkiismeretünk szaván keresztül, vagy megmutat nekünk az eseményekben, azt komolyan kell vennünk. Hűsége felől kétségünk nem lehet, de töretlen bizalomra van szükségünk, hogy kivárjuk az időt, amikor az ígéretek beteljesedése elérkezik.”

A türelem keresztény erényét illetően a főpásztor hangsúlyozza, hogy az megmutatkozik a szenvedés, a keresztek idején. A bajokat, melyek velejárói életünknek, Jézus Krisztus is vállalta. „Úgy kellenek ezek, mint tréning a versenyzőnek, gyakorlat a mesternek maradandó gyümölcsöt érlelő világunkban. Tehát küzdök ellenük, igyekszem megszüntetni, enyhíteni terheit, de nem ’lármázok’, mert tudom, mi mire jó, pedig bizonyosan jó, mert egyedül Isten az, akinél a rossz is jót csírázik ki.”

A tanúságtevő élet mások számára példaként szolgáló és hitet megtartó erejére is felhívja a figyelmet a kötet szerzője. Leszögezi: a keresztények „nem papok prédikációja, templomok istentiszteletei, vallásos könyvek reklámozása révén maradt fenn a világon, hanem megtérni tudó, szemléletében és gyakorlatában utánzó, másokért élő és erről hírt adó emberek révén jutott el hozzánk mind a mai napig.”

A karácsony értelméről Seregély István kifejti: „Megszületett és növekedésnek indult önző világunkban a másokért élő, és ezért Isten életéhez hasonló emberi életforma, a Krisztus-hasonlóság. Ez az örömhír akkor is igaz, ha éppen itt, a mi tájainkon, a legrégebben egységesen keresztény hagyománnyal rendelkező Európa földjén szerencsétlen eszmék meg akarják fosztani nemzedékünket ettől az egyetlen boldogító, üdvözítő, a világot tökéletesebbé tevő krisztusiságtól. Ha ez sikerülne – egy maradék mindenképpen megmarad! – majd jönnek életképes, új népek fiai és leányai, hogy helyünkbe lépve tovább vigyék a maradéktól átvett, előremutató életeszményt és életet. Húz a szívem a gondolat felé, hogy kérjem hazám anyanyelvemet beszélő mai népét: közülük sokan tartozzunk a jövőt jelentő maradékhoz. Bárcsak meghallanák, megértenék ezt a kérést azok, akik létünkért itt a földön felelősek!”

Seregély István 1987-ben figyelmeztetett minderre, s a mai valóságot ismerve, az azóta eltelt húsz évben csak tovább szaporodtak az aggodalomra okot adó fejlemények, mind hazánkban, mind pedig Európában. Egy valóban reménytelibb jövő érdekében ugyancsak nem válna kárunkra, ha elgondolkodnánk az érsek egy másik figyelmeztetésén: „Hiába óhajtjuk, sőt a politikában hangosan követeljük a jobb társadalmi viszonyokat, jobb társadalom csak jobb emberekből épül. Hiába áhítozunk gondtalan élet után, amíg mi magunk nem leszünk hiteles munkásai és kereszthordozói ennek a tettből és keresztből épülő világnak. Amíg mi föl nem emelkedünk az áteredő bűn sújtotta elesettségünk, régi és új bűneink nyomorúságából, addig belőlünk nem épülhet virágzó, jóléti társadalom és épület. Jézus Krisztus egyéni, emberi életet vállalt, és egyéni életében hirdette meg és váltotta eligazító tettekre az Istentől embernek szánt boldogulás és üdvözülés következményeit. Mindennek elfogadása azt jelenti, hogy mi Isten gyermekeivé lehetünk, és így általunk Isten országa – Szent Ágoston szavaival – Civitas Dei lesz a világ.”

Az újszülött Jézus betlehemi jászolához vándorló és neki hódoló napkeleti bölcsek példájára is felhívja a figyelmet Seregély István, hangsúlyozva, hogy az ő történetük arra utal, „a világ ismerete Isten üzenete. A Szentírás a próféták előkészítő szolgálata óta Jézus Krisztushoz vezet. Arra figyelmeztet, hogy aligha érdemes követni Heródes nyomorúságát vagy az írástudók közönyét. Kérdés: készek vagyunk-e meglátni Isten szeretet iránt nyitott szívvel ma is érvénye üzenetet, hogy életünk egész folyamán hűségesek maradjunk, mint a gyermek Jézust kereső keleti látogatók?”
Az elmélkedések külön kiemelendő erénye, hogy nem elvont, nem filozófiai síkon világítják meg az egyházi év szent időszakának tanításait, hanem korunk nyelvén, a nagy többséghez szólva.

(Szent István Társulat)

Magyar Kurír