Siket és nagyothalló hívek szentmiséje

A szentbeszéd teljes szövege az alábbiakban olvasható:

(Mt 10,17-22)

Szent István vértanú ünnepe mindjárt karácsony másnapra esik az Egyház kalendáriumában. És nem véletlen ez a párosítás, hiszen a közénk született betlehemi kisgyermeknek a szinte idillikus képe valamiképpen kiegészítésre szorul. Mindjárt a jászolnak a békéje után, fölsejlik az Egyház liturgiájában a vértanúság motívuma. Azé a vértanúságé, amely valahogyan együtt jár ennek a betlehemi kisgyermeknek az alakjával. Hiszen fogunk még találkozni, most a karácsonyi ünnepkörben, más, kegyetlen eseményekkel is, gondoljunk csak a betlehemi gyermekgyilkosságnak a történetére!
Ha egyszer eljön a világosság a világba, és a sötétség nem fogadja be, ellenkezést vált ki belőle. Ennek az ellenkezésnek a kézzelfogható tanúbizonysága a mai szentmisében felolvasott történet. Mert hiszen maga Jézus jövendöli, hogy óvatosaknak kell lenni az emberekkel szemben. Hogy a zsinagógákban majd megostorozzák azokat, akik követni fogják őt. Mintha az első keresztény generációnak a tapasztalata szólna ezekről a lapokról, s ott lenne összesűrítve Szent István vértanúságának a történetében is. Mert amikor valaki elismeri Jézusról, hogy ő a Messiás, ő a Megváltó, akkor ezzel mintegy provokálja az összes többieket, akik ezt elutasítják. És bizony Jézus korában sokan úgy hitték, hogy ők már mindent tudnak a vallásról, ők már pontosan tudják, hogyan lehet igaz emberként élni, nekik ilyen új kinyilatkoztatásokra nincs szükségük. És bevonták ebbe a hitbeli vitába a hatóságokat is. Tudunk erről az Apostolok cselekedeteinek számos helyéből is, hogy hatóságokhoz fordultak a keresztényekkel szemben, kényszerítse rá őket az állam, hogy ne vallják Messiásnak a názáreti Jézust. Ebbe a légkörbe illeszkedik bele Szent István vértanúsága, aki elsőként adta oda az életét azért, mert hitt Krisztusban. Az ő esetében nem egyszerűen arról van szó, hogy üldözik őt, mert Krisztushoz tartozik, hanem vitába száll velük, üldözik őt azért is, mert az érveire nem tudnak válaszolni. S aki nem tud már válaszolni az igazságra, de mégis tusakodni akar ellene, az általában nemtelen eszközökhöz folyamodik. Ez történik itt is. Istvánt megkövezik, mert más érvük már nincsen. De ugyanakkor – megint csak István alakjában – megmutatkozik Jézus jövendölésének az igazsága, aki azt mondja, hogy majd a Szentlélek megadja akkor, hogy mit mondjatok. Ne töprengjetek, hogy hogyan is válaszoljatok nekik. És valóban Szent Istvánnak a Lélek adja ajkára a szót, ezért olyan megcáfolhatatlanok az érvei. De amiért végül is megkövezik, a legnagyobb kijelentése az Emberfiáról szól: azt állítja róla, hogy látja a megnyílt eget és az Emberfia ott áll az Atya jobbján.
Az Emberfián ekkor már Jézust értik. A föltámadt és megdicsőült Jézus ott áll az Atya jobbján. Egyenrangú az Atyával. De hát ezt mondtuk a karácsonyi történet kezdetén is, hogy kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt. Most valaki Jézus életének és halálának túlján, megint ugyanezt mondja és megkövezik érte.
Ki az, aki egyenlővé teheti magát vagy egy embert az Istennel? És valóban itt zárul be a megtestesülés titkának köre Jézus valódi istenségében, abban az Istenségben, amely megvan a kezdet kezdetén, és amely megnyilvánul győztesen Krisztus föltámadásával.
Ezért hát Szent István ünnepe a karácsony titkának mélyére vezet bennünket, és fel is szólít. Fölszólít arra, hogy mi is tegyünk róla tanúságot, hogy mi sem illúziókkal járjuk a keresztény élet útját, hanem készüljünk fel a nehézségekre is, mert azok sem maradhatnak el az életünkből. Ámen.