Stanis³aw Dziwisz bíboros beszéde Szent István király ünnepén

Eminenciás Bíboros Úr!
Tiszteletreméltó Testvéreim a Püspöki és Papi rendben!
A Közhatalom Tisztelt Képviselői!
Kedves Testvérek, Szeretett Magyar Nemzet!

Megrendült szívvel állok itt köztetek, hogy tiszteletemet fejezzem ki Szent István, a magyar nemzet királya, és a magyar lélek iránt.

Elsősorban azon barátság nevében jövök hozzátok, amely összekapcsolta és folyamatosan összekapcsolja nemzeteinket. Azon kötelék nevében, amelyet nem csak Szent Hedvig és Báthory István neve fémjelez, hanem ami abban az egyszerű szimpátiában is megmutatkozik, amellyel nemzeteink egymást megajándékozzák. Elég csak megemlíteni az 1956-os esztendőt, amikor a magyar nemzet egy szívvel kívánta a szabadságra vágyó lengyel nép felkelésének sikerét, és amikor ugyanez a lengyel nemzet figyelte a ti hittel és reménnyel teljes szabadságharcotokat és küzdelmeteket, hogy mindez az áldozat meghozza a várt gyümölcsöt.

II. János Pál nevében jövök hozzátok. Magammal hozom az Õ magyar nép iránti szeretetét, és – úgy, mint Õ – 15 év elteltével itt Budapesten, vele együtt akarom mondani: „Magyarország lakói! Úgy szólok hozzátok, mint honfitársatok, aki osztozik a ti sorsotokban.”

Végül és mindenekelőtt Krisztus nevében jövök, akire mi keresztények az egész életünket alapoztuk, akire a házunkat építettük fel, mivel nem akartuk és nem akarjuk, hogy mindaz, ami az életben számunkra a legfontosabb, összedőljön.

Isten nevében jövök, aki századokon keresztül alakította nemzeteink szíveit és szellemiségét, és aki ma is említést tesz arról, ami a legfontosabb, vagyis, hogy alapozzunk mindent Istenre.

Kedves Testvérek!

1) Amikor ma Krisztus a sziklára vagy a homokra való építésről szól, akkor a szabadság ajándékára emlékeztet bennünket. Az ember szabad, ezért választhatja, hogy életét erős fundamentumra alapozza. Azonban mivel az ember szabad, a balgaságot is választhatja nem tartós fundamentumra építvén az életét. Krisztus nem egy olyan idealisztikus ember vízióját vázolja elénk, amely nem enged eltávolodni attól, ami a legfontosabb. Ugyanakkor nem kényszeríti az embert, hogy gyengeségében kelljen homokra építenie. Krisztus azt mondja az embernek: „Szabad vagy!”

A szabadság a magyar nemzet számára is valósággá vált. A kommunista rabszolgaság évei után – melyekben a homokra való építésre bíztatták az embereket és gúnyt űztek az igaz fundamentumból – beköszöntöttek a szabadság évei. Országaink, hasonlóképpen a volt kommunista blokk országaihoz, örvendezhettek az óhajtott szabadságnak. És adja Isten, hogy mindig örvendjünk ennek az ajándéknak!

Valóban jöhetnek olyan napok, amikor kételkedünk a szabadság ajándékának értelmében, és visszavágyunk olyan idők után, amikor az ellenség csupán külső volt. Olyan időkben, amikor az ember, szabadságából fakadóan, teljesen nemet mond Istennek, kialakulhat a szabadságtól való borzongás, amely arra kényszeríti testvéreinket, hogy életüket a homokra építsék. Nem szabad soha elkedvetlenednünk a szabadság ajándékától! Nem szabad visszasírni a rabszolgaság napjait! Nem szabad visszavágyódni a homokon, és nem a sziklán, való erőltetett építkezéshez!

A szabadság mindig ajándék! Nem szabad elveszíteni a lelket azok miatt, akik kihasználják ezt az ajándékot, hogy kivágják annak gyökereit!

2) Amikor Krisztus a sziklára és a homokra való építésről tanít, a folyamatos választások szükségességére emlékeztet bennünket. Ha az ember szabad, tud és kell választania. Az ember nem boldogul ház nélkül, képtelen nem építeni házat magának. Ezért többé vagy kevésbé tudatosan, mindig választ egy alapot, amelyre mindent feltesz. Ennek a választásnak a szükségszerű volta látható a mai olvasmányokból.

A Példabeszédek könyvéből vett rész szerzője azt mondja: „Tartsd meg intelmeimet, ne tágíts tőle! Õrizd meg, hiszen ez a te életed! Ne lépj a gonoszok ösvényére, és a gonosztevők útján ne járj!” (Péld 4, 13-14.)

Szent Pál az Úrban könyörög, hogy ne viselkedjünk a pogányokhoz hasonlóan, hanem öltsük magunkra az új embert. (Ef 4, 24.)

A folytonos választások szükségességének tudata kell, hogy minden keresztény nemzedékhez társuljon. II. János Pál 15 éve azt mondta, hogy „a nemzetetek háza, a Magyar Nemzet történelmének háza, sziklára épült és nem homokra” (1991. VIII. 20.). Szent István felépítette minden magyar számára a házat, azonban arról minden nemzedék maga döntött és fog dönteni, hogy a szentek által felépített ház, saját házukká válik-e. Így van ez manapság. A mai nemzedéknek magának kell eldöntenie, hogy valóban a megalapozott és kikezdhetetlen értékeket akarja-e örökölni, vagy inkább homokra épített házakat kíván keresni magának.

Szeretett Testvéreim!

Akkor is, ha nagy kísértést éreztek az új értékek és új alapok keresésére, ne hagyjátok félrevezetni magatokat! Ne engedjétek magatokat becsapni az örömök bűvöletével! Még ha a ti kedves hozzátartozóitok, rokonaitok és barátaitok a bűnösök és a pogányok útját választják is, ne feledkezzetek meg arról, amit nektek az Atyaisten mondott: „Hallgasd meg, fiam, fogadd el szavaimat, akkor megsokasodnak életed esztendei.” (Péld 4, 10.) Érezzétek át újra, hogy annak a nagy örökségnek a fiaivá lettetek, amely a Jézus Krisztus nevében való hitben van! Érezzétek át újra annak a gazdag örökségnek a nagyságát, amelynek fiaivá lettetek, és amelynek a neve: keresztény Magyarország!

3) Amikor Krisztus a sziklaalapra és a homokra való építésről beszél, emlékeztet bennünket, hogy arra építsünk ami már kipróbált. A szikla annak szimbóluma, ami kipróbált, ami csalhatatlan, ami mindig támasz volt és támasz lesz.

A zivatar és esőáradat idején az ember szívében felmerül a kérdés: vajon megfelelő alapra épített-e? Ezekben az időkben – amikor többen menekülni indulnak a sziklára épített házból – születik a kérdés, mit tehetünk, hogy üressé ne váljon a ház? Milyen módon kellene vezetni az Egyházat? Milyen kezdeményezéseket kellene elindítani, hogy újra fel tudjuk éleszteni a hit szellemét? Ezeket a kérdéseket nem csak a Magyar Egyház veti fel. Mindenütt, ahol az evilág elemeinek áradó patakjai minden keresztény értéket tönkretenni szándékoznak, ott szüntelenül a megmentés útjait kell keresni. Arra kell építeni, ami kipróbált.

Drága Testvéreim!

II. János Pál pápánk 15 éve azt mondta: „Gondoskodni kell a mindennapi imádságról; a vasárnapot megszentelni, szentségekhez járulni és mindenekelőtt részt venni a Szentmisén, amelyben az eucharisztikus kenyér és a Szentírás táplálékából részesülünk.” (1991. VIII. 20.)

Arra építeni, ami kipróbált annyit jelent, mint Krisztusra építeni; olyan lelkipásztori formákra, tanításra, evangelizálásra építeni, amelyek Jézus Krisztust - aki az élet legmélyebb értelme - mint az Atyaisten szeretetének legnagyobb kinyilatkoztatását mutatják meg nekünk. Õ az egyedüli üdvözítő, a kipróbált szikla; és mindaz az út, amely Õhozzá vezet, az Egyház útja, a Ti Egyházatoké is!

A kipróbáltra építeni azt jelenti, hogy a családra, a gyermekek és az ifjúság szolid nevelésére, az idősek és a betegek feletti gondoskodásra, arra az életre alapozni, amely a fogantatástól a természetes halálig tart. Arra építeni, ami kipróbált, jelenti az életszentségre építeni, mivel ez adta a nemzetek leggyönyörűbb gyümölcseit.

4) Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Amikor Krisztusnak a sziklára vagy a homokra épített házról szóló szavaira emlékezünk, akkor a kiengesztelésről is szólni kell.

Sziklára építeni annyit is jelent, mint megérteni azokat, akik a homokra építenek. Nem jelenti a választásaikkal való egyetértést, nem jelenti megdicsérni választásukat; hanem azt megérteni, hogy mit jelent még jobban szeretni őket. Nem vonhatjuk meg szeretetünket azok iránt, akik máshogy élnek! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nem sziklára építők miatti állandó elégedetlenkedés és folytonos ítélkezés csapdájába essünk.

A történelem már számtalanszor megmutatta, hogy amikor az ember a kiengesztelődés és egyetértés útjain jár, többre megy, mintha karddal és erővel akarná kieszközölni a békét. Mennyi jót hozott az a lengyel-német kiengesztelődés, amelyet a lengyel püspököknek a német püspökökhöz intézett levele kezdeményezett. Mennyi jót tapasztaltatok ti is amikor helyes utat találtatok azokhoz, akik tegnap még ellenségnek voltak tekinthetők. A vitára és a számonkérésre mindig található idő, hiszen az ember mindig kész a másikat jogosan vagy jogtalanul megítélni. Ma azonban, a kiengesztelődés ideje van, és nem tékozolhatjuk el a kegyelemnek ezt az óráját! Kereszténynek lenni jelenti, Jézus szavait hittel elfogadni, aki kijelentette: „Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat.” (Mt 5,23-24.)

Szeretett Testvéreim a Magyar Nemzetben!

Ne féljünk a holnapi naptól, sem a mától!
Ne féljünk az áradó patakoktól, sem a zúduló esőtől!
Ne veszítsük el hitünket abban a fundamentumban, amelyre mindenünket felépítettük!
Folytonosan Krisztusra építve életünket biztosak lehetünk, hogy Õ nem csal meg bennünket.
Szent István Király, a Magyar Nemzet védőszentje, vezesd el nemzeted gyermekeit ahhoz a Sziklához, amelynek a neve: Krisztus!
Vezesd el nemzeted gyermekeit abba a házba, amelynek a neve: Egyház!
Vezesd oda nemzeted fiait és leányait, ahol mindig örvendezhetnek a hit erősségének, szabadságuk büszkeségének és a Te örökségednek! Ámen.