Süllei László beszéde az esztergomi kanonokavatáson

Eminenciás Bíboros Atya!
Főtisztelendő Nagyprépost Úr! Főtisztelendő Kanonok Urak! Kedves Testvérek!


Az esztergomi kanonokok élettörténetét 1100-1900-ig Kollányi Ferenc dolgozta fel, a munkát Beke Margit folytatta. Ezekben a könyvekben sok adat és történet van megörökítve az olvasó számára, az elmúlt 900 évről. Kollányi Ferencet Simor János bíboros bízta meg ezzel a munkával. Halála előtt néhány nappal, ezt kérdezte Simor, Kollányitól: „ Mit csinálnak a kanonokjaid?” arra utalva, hogy hol tart a munkával. A két mű szépen kitekint arra a 900 évre, amely már a káptalan múltját képezi.
A káptalan egyik leglényegesebb joga az érsek megválasztása volt. Tudjuk, hogy a testületnek a király kegyeit is keresnie kellett, a káptalannak sokszor nehéz volt a választás, látjuk ezt a későbbiekben Meszlényi Zoltán megválasztásakor is. A választás után a pápának is meg kellett erősítenie a döntést és a választott személy felszenteléséről is gondoskodnia kellett.

A káptalan szó a latin capitulum szóból származik, amely azt jelenti, hogy rövid részletet olvasnak a bibliából vagy a regulából azon a helyen, ahol összegyűlnek, gyűlésen, zsinaton. A szó e jelentése már a IV. századtól kimutatható. A latin szó a caputból származik, amely fej, fejecske, fejezet jelentést vett fel az évszázadok alatt.

Magyarországon magánszemély jogügyletet a maga nevében nem köthetett, hanem szándékát a káptalan vagy a konvent előtt kellett szóban előadnia, és az ügyletről a káptalan adott ki oklevelet, hiteles pecséttel. Hiteles helynek is nevezték, oklevelekről hiteles másolatokat adtak ki. De nem csak kiadtak ilyen okleveleket, hanem a káptalan levéltárára bízták, a magánemberek is, azoknak a fontos iratoknak a megőrzését, amelyeket háborús vagy más személyek miatt nem mertek otthon tartani. Így ennek őrizetére bízott levéltárat hívták káptalannak. Tagjaikat, a kanonokokat hitelesítés, bizonyságtétel és végrehajtás végett kiküldhették az egyházmegye különböző területeire. Ma már ez a jog csupán az egyházmegyei hivatal által folytatódik.

A káptalan egyik ma is használatos jelentése, amit mindannyian ismerünk, a fejre és a kapacitásra vonatkozik. /„nem káptalan a fejem”/ A köznyelv abból a szólásból ismeri a káptalan szót, „Baj, hogy nem káptalan a fejem”- ami valami olyasmit sejtet, hogy az a testület talán nagyon okos lehet.
Komolyra fordítva a szót:

Az érsekválasztás, a hiteles hely fogalma, ma már csak történelmi emlék. Ez a múlt, mára már nem kelléke a káptalannak, csupán ékessége. Ékessége a káptalannak még az is, hogy a közös imából megmaradt a nagyheti zsolozsma közös elimádkozása. A Főszékesegyházi Káptalannak további ékessége, hogy Kőrösi Márk, a nagyszombati papnevelde rektora, majd esztergomi kanonok, aki a katolikus hit védelmében Kassára ment és ott vértanú lett 1619. szeptember 5-én. Szent X. Pius 1905-ben boldoggá később II. János Pál pápa 1995. július 2-án szentté avatta két társa kíséretében. Bíboros atya első ünnepi beszédében említést tett Meszlényi Zoltán segédpüspökről, aki szintén esztergomi kanonok volt, aki „hitéért börtönt, üldöztetést szenvedett ,…aki erőforrást jelent mindannyiunknak.” A mártír püspök szintén a boldoggáavatásra vár. Imádkozzunk érte.

Ma a káptalan tagjai, a lelkipásztorkodás különböző helyeiről jönnek ünnepélyes liturgiára a főszékesegyházba. Õrködnek a Kincstár, a Keresztény Múzeum és a káptalani levéltár, a kispapképzés fölött, a teológia hiteles átadása fölött.

De nézzük meg a mai evangélium üzenetét. A nép, amely Messiásnak, prófétának kiáltja ki Jézust, szemben áll a farizeusokkal. A farizeusok szemében úgy tűnik, mintha átkozott lenne a nép. Úgy jelenik meg, ez a nép, mint aki nem ért semmit a törvényből.

Háromféle látásmód jelenik meg: A próféta, a Messiás és a messiási mivolt tagadása a főtanács részéről.
Első, a tagadás. Aki a Názáreti Jézust látja. Nagyon sokan csak azt látják a Názáreti Jézusból, hogy József és Mária gyermeke, aki Galileából jön. De az írás szerint, a törvény szerint, a felületes látásmód szerint, onnan nem jön Messiás. A Messiás, Betlehemből jön. Ez a főpapok és a farizeusok látásmódja. A mai emberek látásmódja, a statisztikusok, a történészek, a szociológusok látásmódja, akik csupán az eseményeket tekintik. Ebből táplálkoznak az újságok. Még a tényleges történelmi helyzetet sem akarják látni. Jézus csak történelmi alak lett.

A második látásmód: aki a Prófétát látja Jézusban. Az élesebb szemű tekintet ellát odáig, hogy felfedezi Jézusban a Prófétát, akiről így nyilatkoznak „így még ember nem beszélt.” Talán még odáig is eljutnak a Próféta hívők, hogy a jó hírt Jézus fenntartás nélkül elharsogta, meghirdette, hogy minden korlátot legyőzött, a legnagyobbat is: a halált. Ez a Krisztus elvette a történelem végzet jellegét. Olyan ez, mint az ember születése, Jézus az ember mivolt csúcsteljesítménye, ő az ember, az Emberfia, de nem több ennél. A parazita emberségünk felfalja Jézus Istenségét: Istensége eltűnik. Igen, Jézus ezeknek egy a próféták között, aki feltámadt. Egy brazil pap, aki ismerte országát, azt mondta:” Igen, a nép babonás, de Isten az ő számukra Valaki. Majd negatívan hozzáfűzte „ Másoknak ellenben hitigazság.” És ez nem ugyanaz.

A harmadik látásmód, aki Jézusban meglátja a Messiást. Hosszú úton haladunk, amíg eljutunk oda, hogy Jézust, a hit szemével tudjuk látni, aki nekünk a Megváltó. Visszanézhetünk az első Credo megfogalmazásokra: Az Atyának Fia, Isten az Istentől. Talán az orosz zarándok imája áll hozzám a legközelebb: Úr Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Ezt az utolsó szót oly nehezen tudjuk kimondani, pedig egyházunk így néz Krisztusra. Ebben benne van az, hogy ki Jézus Krisztus és kik vagyunk mi.

Ezzel a hittel kell odalépnünk az emberek közé, mint Nikodémus, aki keresi Jézus barátságát. A főtanács előtt most megvédi őt. Feladatunk igen kényes, mert az emberek világa egy óriási csatamező, ahol a gazdagságért és hatalomért törik magukat az emberek. A túl sok durvaság, a sok szenvedés elfedi előlük Isten arcát. De mi nem vetélytársak vagyunk. A magasságbeli békés tanúinak kell lennünk. Irigység, megvetés nélküli embereknek kell lennünk. Képesnek arra, hogy valóban barátai legyünk egymásnak. Krisztus barátságát várják, amely megérteti velük, hogy Isten szereti és megváltotta őket Jézus Krisztusban. Hisszük, hogy ez a Krisztus egy ember hangjával beszélt, egy ember kezével áldott, egy ember szívével segített és szenvedett – és az a kéz, bár átlyuggatták, ez a szív, bár átdöfték, ez a hang bár elnémították mégis magának az Istennek a keze, szíve, hangja volt. Erre figyelmeztet a mai evangélium bennünket. Ámen.