Szakrális tárgyak írói hagyatékokból

A múzeumban kiállított írói hagyatékok közül a vallási jellegzetességet hordozó tárgyak ritkán kerülnek reflektorfénybe. Pedig szinte kvízjáték-szerűen lehetne az irodalombarátokat kérdezni arról, hogy a magyar irodalom jeles alkotói közül ki melyik vallás követője volt. Akár rendszeres gyakorlója volt, akár nem, nagyon sok írónk csodálatát kiváltotta a katolikus kereszténység hitet és kultúrát hordozó világa. Sokan legmegbecsültebb kincsként őrizték egykori imakönyvüket, hajdani bérmálkozási emlékfeszületüket vagy éppen a birtokukba jutott egyéb nemes ereklyéket.

A Szakrális Művészetek Hetének keretében a múzeum többnyire a Nyugat első három nemzedékének kedves tárgyait gyűjtötte egybe kamarakiállításán, bár látható itt Jókai-relikvia is. Érdekes volt látni József Attila Isten c. versének egyik kéziratos változatát, vagy a Füst Milán tulajdonában volt papi stólát. Kevésbé volt meglepő a XX. század egyik meghatározó katolikus költőjének, Thurzó Gábornak bizánci stílusú keresztje, vagy épp Sík Sándor dedikált verseskötete Rónay Györgynek, a Vigilia egykori főszerkesztőjének hagyatékából. A harmincas években a pap és egyúttal költő Sík Sándor a szegedi egyetemen tanítva sok irodalmi nagysággal állt kapcsolatban.

Sorakozott a két tárlóban jónéhány, Jókai Mór, Szerb Antal, vagy épp Móricz Zsigmond könyvtárából vallási tárgyú széljegyzetekkel ellátott kötet. A nyugatosok közismerten vonzódtak a hajdani Biblia-kiadásokhoz, elég ha csak arra a fényképre gondolunk, amelyen Ady éppen Babits Mihálynak mutatja meg a birtokában lévő Károli-fordítást. Üde színfolt volt egy kézzel írt lap, melyen Jékely Zoltán számol be arról, hogyan gyűjtötte össze a papíroson átszúrt vasszeget az Utolsó vacsora freskóját rejtő milánói Santa Maria delle Grazie templom előtt. Lelkesült sorokkal írta le, hogy a tetőn dolgozó munkások ejtették le a templom építésével vélhetően egyidős szeget, mely a szent hely hatására maga is azonnal szent ereklyévé változott költőnk szemében.

Jóllehet a kiállítás csak körülbelül három tucatnyi tárgyat tartalmaz, az mindenesetre jól látszik belőle, hogy a két világháború között a kultúrkatolicizmus révén a kereszténység a legtöbb értelmiségi számára egyértelműen értékhordozó volt. A háború alatti és utáni diktatúrákban pedig sokan fordultak a vallás és az imádság felé, amikor a történelmi válsághelyzeteket immár nem sok emberi megoldással lehetett megoldani.

Matykó Károly/Magyar Kurír