Szalézi Szent Ferenc (1566–1622)

Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna,
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,
miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség,
nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért.
Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta,
hogy ezt a keresztet saját Szívéből
értékes ajándékként neked adja.
Mielőtt elküldötte volna,
mindentudó szemével megszemlélte,
isteni értelmével átgondolta,
bölcs igazságosságosságával megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette.
Mind a két kezével megmérte,
hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb,
egy milligrammal se nehezebb a kelleténél.
Azután megáldotta szent nevével,
fölkente kegyelmével,
eléje lehelte vigaszát,
és még egyszer rád és bátorságodra pillantott.
Így most egyenesen az égből jön feléd,
mint Istennek hívása s könyörülő szeretetének ajándéka,
hogy egészen önmagaddá légy,
és Istenben megtaláld beteljesülésedet.

(Szalézi Szent Ferenc: Ima)

Szalézi Ferenc 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, a Thorens közeli salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott, és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez. A tíz gyermek között Ferenc volt a legidősebb. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja volt. 1562-től a jezsuitáknál tanult Párizsban. Családja akaratából jogot, saját ösztönzére teológiát tanult. Szilárd elhatározása miatt, hogy pap lesz, visszautasította a házasságot. 1593. december 18-án szentelték pappá. Ekkor jelent meg A szent Kereszt zászlajának védelme című műve.

A genfi püspök segédpüspökévé nevezte ki. Először olyan terület lelkipásztori ellátását bízták rá, amelyet a berniek hódítása után erőszakkal kálvinizmusra térítettek – itt kellett helyreállítania a katolikus hitet. Nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt. Első műve A szent Kereszt zászlajának védelme címmel jelent meg.  A genfi püspök halála után ő lett az utódja; székhelye Annecyban volt a kálvinista reformáció miatt.

Ettől fogva Ferenc minden erejével a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladatait szolgálta; személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a szegényeknek – mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettrekész, kötelességének élő püspök eszményképét. Azon fáradozott, hogy a katolikusokban olyan személyes hitet ébresszen, amely állja az összehasonlítást a kálvinistákéval. Korlátlanul áldozott időt és fáradságot azok személyes irányítására és lelki vezetésére, akik rábízták magukat.

Unokahúgának írt levelekből és kisebb értekezésekből állította össze a Bevezetés a lelkiéletbe vagy Filótea című művét, mely 1608 decemberében jelent meg nyomtatásban. Ezen írásában azt kívánta megmutatni, hogy a megszentelődés nem függ egy meghatározott élethelyzettől vagy sajátos állapottól.

Egy mély barátság hatására alapította meg azt a kontemplatív női rendet, melynek nincs szigorú klauzúrája, tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat, s gyenge egészségű, beteg vagy idős nők is tagjai lehetnek. Első tagjai 1610. június 6-án kezdték meg a közös életet a Ferenc által meghatározott szabályok szerint. A vizitációs nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre.

1616 júliusában jelent meg az Értekezés az istenszeretetről vagy Teotimus című munkája, mely rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett. Szalézi Szent Ferenc misztikája egyszerre számol az akarattal és az érzelemmel.

Szelíd megértéssel fordult az emberekhez, ám az aszkézis területén nagyon szigorú volt. Azokat, akik a vezetésére bízták magukat, tökéletes lemondásra kötelezte, mely a legkisebb dolgokra is kiterjedt annak érdekében, hogy a tökéletes benső önkiüresítést a gyakran nagyon kemény külső vezekléssel egyesítsék. Ferenc egyre magányosabb lett, élete kifejezett aszkétikus vonásokat öltött. Még többet foglalkozott egyházmegyéjének ügyeivel, és lemondott arról, hogy több könyvet írjon. 1622. december 28-án érte a halál, Savoya hercegét Avignonba kísérvén, útközben agyvérzést kapott.

Életszentségének híre egyre jobban elterjedt, írásai számtalan új kiadást értek meg. 1661. december 8-án avatták boldoggá, 1665. április 19-én iktatták a szentek sorába. 1877-ben egyháztanítóvá nyilvánították.

Magyar Kurír

(gj)