Szendi József érsek vasmiséje Székesfehérváron

Szendi József több szálon kötődik Székesfehérvárhoz. 1921. október 31-én Szent István városában látta meg a napvilágot, majd miután teológiai doktorátust szerzett, itt szentelték pappá 1944. december 24-én. A Székesfehérvári Egyházmegyében több helyen is szolgált: káplán volt Zsámbékon (1945), Csákváron (1945–46), Pesthidegkút-Remetekertvárosban (1946). Börtönbe került, majd szabadulása után Székesfehérváron hitoktató (1946–48), teológiai tanár (1948–52), prefektus (1949–52), szentszéki jegyző és kórházi lelkész (1952–57) volt.

1952 és 1955 között a székesfehérvári Almássy-telep kisegítő lelkésze, majd 1955-től 1957-ig a szintén székesfehérvári vízivárosi plébánia káplánja volt. Lelkészként működött Csepel-Királyerdőn (1957–59), majd plébánosként Pákozdon (1959-69). Kerületi esperes, szentszéki bíró (1969–82) ugyanakkor spirituális és teológia tanár Esztergomban (1969–82), valamint székesfehérvári kanonok (1980–82).

Címzetes püspökké és a Veszprémi Egyházmegye apostoli kormányzójává 1982. április 5-én nevezték ki, Esztergomban szentelték püspökké 1982. április 21-én. Megyéspüspöki kinevezését 1983. szeptember 3-án kapta, majd december 7-én beiktatták. Metropolita érseki kinevezése 1993. május 30-án a Veszprémi Egyházmegye 100. püspökeként első érsekévé tette. Az érseki palliumot 1993. június 29-én vette át. Tizenöt év alatt egyházmegyéjében 24 új templomot emeltek és szenteltek.

1997-ben nyugállományba vonult, de így is tevékeny életet él: fáradhatatlanul „bérmál, papokat szentel, minden meghívásnak eleget tesz, könyvet ír… éli aktív nyugállományú érseki napjait. Szolgál. Könyveket ír, lelkigyakorlatokat tart és veszprémi lakhelyéről gyakran ellátogat szülővárosába, hogy fölkeresse rokonait, paptestvéreit.

Márfi Gyula veszprémi érsek Szendi József pappá szentelésének 60. évfordulóján mondott szentbeszédében a nyugalmazott érsek „Számvetés” című könyvéből idézett. „Még a háborús idők végén fegyverropogás között járta a bunkereket, vigasztalt, gyóntatott, misézett és temetett (…) s mindezt Szent Pál tanácsa szerint tette: „Örüljetek az örvendezőkkel, és sírjatok a sírokkal.” (Róm 12,15). „Igyekezett jó lelkipásztor lenni, majd jó lelki vezető, spirituális, jó tanár, aki igényességével nevelte a rábízott kispapokat.”

„Püspöki szolgálatát is a felelősség lelkületével fogadta. Hálát adott az Atyaistennek, aki kiválasztotta, hogy szeretett Fiának, Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának szolgája lehetett, megjelenítve Õt az embereknek az igehirdetésben, a szentsége kiszolgáltatásában, az Eucharisztia áldozatának bemutatásában s pásztori tevékenységben, hogy az örök életben részesüljenek a Szentlélek által. Veszprémi püspökként, érsekként azon volt, hogy szolgáljon. Törődött azzal, hogy megfelelő hittankönyvek kerüljenek a gyermekek kezébe, hogy templomok emelkedjenek ott, ahol szükség van rájuk, hogy a papság elfogadható körülmények között éljen a plébániákon. Törődött azzal, hogy a munkában elfáradt paptestvérek öregségükben otthonra találjanak, hogy az igazságtalanul elvett papnevelő intézet helyett új szemináriumot alapítson.”

„Krisztus Jézusban élni” című könyvében így ír: „Szent Pál apostol Krisztus örömhírét, evangéliumát hirdeti, és büszkén adja tudtára a galata híveknek: ’biztosítalak benneteket testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem emberektől való. Hiszen nem emberektől kaptam, vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából’." (Gal 1,11-12)

Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír