Szent Ágota liturgikus ünnepe

Kultúra – 2013. február 5., kedd | 16:13

Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik. Életéről és haláláról csak több változatban ránk maradt, legendás története tájékoztat. Február 5-én emlékezik meg róla az Egyház.

A szicíliai Katániában született, előkelő szülők gyermekeként. Legendája szerint a szép leányt Decius császár üldözése alatt Quintianus helytartó feleségül kérte, de Ágota visszautasította, mert fogadalmával egész életét Krisztusnak szentelte. A helytartó letartóztatta, s egy hírhedt örömtanyára vitette, hogy „átneveléséről” gondoskodjanak. Mindhiába. Bíróság elé állították, kihallgatták és börtönbe vetették. Kínzások egész sorát kellett kiállnia a fiatal lánynak, ám nem tudták megtörni.

A börtönben megerősítésben részesült: megjelent előtte Szent Péter, és meggyógyította. A kézzelfogható csodát semmibe véve, Quintianus folytatta a gyalázatos eljárást. A hagyomány szerint Ágota az ismétlődő kegyetlen kínzások következtében, imádságos lélekkel halt meg börtönében, 251-ben.

A VI. századi, Jeromos-féle martirológium február 5-re teszi Szent Ágota temetését.  Tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Katánia, Ágota vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől. A lakosság a vértanú sírjáról elhozott fátyollal, Ágota segítségét kérve, vonult a lávafolyam elé, mely azt követően, február 5-én megállt.

A szent vértanú híre és tisztelete gyorsan elterjedt Szicílián kívül az egész Egyházban. Az Egyház kezdettől fogva tisztelte, nevét a római misekánonba is felvette. Ünnepét Rómában a VI. század óta ülik. Symmachus pápa egy régi templomot szentelt neki Rómában, a Via Aurelián. Nagy Szent Gergely az egykori ariánus templomot szentelte a tiszteletére. Ereklyéinek fölemelésén és elosztásán kívül tiszteletének elterjedését szolgálta a X. század óta saját ünnepi officiuma is.

Szicília lakói az Etna kitörése ellen kérik pártfogását. Tűzvész és földrengés ellen is őt hívják oltalmul. Ágota az ércöntők, a kohászok és a bányászok védőszentje. A középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták.

Magyar Kurír