SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA, „A” ÉV, 2004. DECEMBER 26.

1. Fenyegetett világban élünk
Máté evangélista elbeszéli, hogy a kisded Jézus milyen fenyegetett helyzetben élt. Jézus az isteni beavatkozás következtében – s József atyai gondoskodásának köszönhetően, aki Anyjával együtt Egyiptomba menti – megmenekül Heródes kezéből.
Prófécia értéke van annak, hogy Jézus születésétől fogva fenyegetések és veszedelmek között élt. „A jó és rossz ősi küzdelme korunk színpadán a szemünk előtt folyik és már apokaliptikus méreteket ölt. Korunk rontó szelleme az élethordozó intézményt, a családot támadta meg. A teremtő Isten félreérthetetlenül meghatározta a családot – azaz az életet – védő törvényeit, de a modern ember a szabadság, a liberalizmus hangzatos jelszavával, valójában pedig mérhetetlenül önző lelkületből, kikezdte és megvetette ezeket.” (Márton Áron)
Szent Josemaría Escrivá szerint a népek életében két döntő fontosságú pont van: a házasságról szóló törvények, és az oktatásról szóló törvények, és ezen a ponton az Isten fiainak határozottaknak kell lenni, jól és nemesen kell küzdeniük, az összes teremtmény iránti szeretetből. (Kovácstűzhely 104.) Az Opus Dei alapítójának szavai is profétikusak, hiszen napjainkban éppen a házasság és az oktatás az a két terület, amely a liberális eszmék céltáblája.
A mai család intézménye – akár egykor a Szent Család – fenyegetett helyzetben van. A mai családkép egy lombhullató fa téli állapotához hasonlít, melyen se levél, se gyümölcs nincs. Ebben az értékvesztett társadalomban a család „fuldoklik”. A család rossz közérzete kihat a társadalomra, amelynek következménye a patologikus esetek számának növekedése.
2. Küzdeni kell!
Aki az életet választja, az küzd a fenyegetett helyzetében, védekezik. Szent József is küzdött a Szent Családért; élete az önzetlen, a „másikért való” lét volt. Manapság, amikor egyes feminista mozgalmak az „önmagáért való” létet követelik, igen hasznos a Szent Család „másikért való” magatartását magunk elé állítani. Amikor Szent József úgy döntött, hogy Máriát nem bocsátja el (vö. Mt 1,19), hanem mellette marad, akkor ez a választás kizárt minden más lehetőséget. József igenje igen maradt a későbbi nehézségek között is! Nem úgy gondolkodott, mint ma sok fiatal házas, hogy ameddig szeretjük egymást, addig együtt maradunk; ha pedig már nem szeretjük egymást, majd elválunk. Az ilyen házasságkötések nem zárnak ki más lehetőséget, az igen bármikor nem lehet. Az ilyen házasságok viszont kizárják az állhatatosságot; az ilyen házasságok a szélkakashoz hasonlítanak, mely a pillanat szeszélyeire reagál. A szélkakas-emberek nem küzdenek, csak forognak.
A hívő embernek küzdenie kell, de ebben nincs magára hagyva. A hívő házastársak, amikor Szent Józsefhez és Szűz Máriához hasonlóan „igent” mondtak egymásnak, akkor hivatást kaptak az Úrtól. Isten arra hívta őket, hogy örömmel szolgálják minden családtagjukat, Krisztus iránti szeretetből. Tehát egyrészt ott van mellettük a házastárs, aztán kegyelmi támogatóként ott áll mellettük az Úr Jézus is. Az Eucharisztiában – amelyhez együtt járuljanak – az „élet és szentség forrásához” járulnak. Az élet, mely belőle jön, értünk van: a családokért, házastársakért. Vajon Jézus az Utolsó vacsorán nem családi körben alapította ez Eucharisztiát? Amikor a családok az oltár asztalánál találkoznak Jézussal, akkor olyan erőhöz jutnak, mely a leghatékonyabban képes nevelni a gyermekeket és a szülőket egyaránt.
Az Eucharisztia vételekor a családtagok megtanulnak szeretni, mert megélik, hogy Isten ingyenesen szereti őket; megtanulnak bízni, mert tudják, a jó Pásztor velük van mindig; megtanulnak lelkesedni, mert hallják a feltámadt Üdvözítőt… „Ne féljetek! Veletek vagyok!” (Mt 28,20)
Jézus „mindvégig szerette övéit” (Jn 13,1). A házastársak csak akkor képesek szeretni „mindvégig”, ha részesednek a szeretetnek ebben a kötelékében (vinculum caritatis): az Eucharisztiában. Legyen családi lelki program az Eucharisztia évében a gyakori szentáldozás! Ámen. Verőcei Gábor/MK