Szent István-i lelkülettel az emigráns magyarságért

– Milyen állapotban van a nyugati magyar emigráció?
– Lassan fogy. Az első generációs emigránsok megöregedtek, sokan nem élnek már. A második, harmadik generáció már alig beszéli a magyar nyelvet, a gyerekek öt százaléka olvas és beszél szépen magyarul. A többiek csak a konyhanyelvet ismerik, nem olvashatunk nekik Arany Jánost vagy Vörösmartyt, és prédikálni sem tudnak nekik magyarul. Integrálódásuk már olyan fokú, hogy nem értik meg a szentség vagy a kegyelem szót. Hangsúlyozom, hogy a magyarok nem akarnak beolvadni, nekik integrálódniuk kell ahhoz, hogy szerves részei legyenek a helyi társadalomnak és egyháznak is. Németek vagy amerikaiak lesznek, de megőrzik a magyar gyökereiket. A nyelvben már nem, de a kultúrában igen: tudják, hogy ki volt Szent István és Rákóczi Ferenc. A magyarul beszélő emigránsok lassan kifogynak, kivéve néhány nagyobb várost, ahol virágzó lelkipásztori központok vannak, mint Bécs, Montreal, Toronto, London, New York. Torontóban huszonötezer magyar él, sok a magyar egyesület, cserkészet, nőegylet.

Az 1956-os, utolsó hullám óta csak kevesen vándorolnak ki, főképp gazdasági okokból. Mi nem is akarunk újabb magyar emigrációt, azt szoktuk mondani: csak látogatóba jöjjetek. Magyarországot itthon kell felépíteni, a Kárpát-medencében, és nem külföldön gettót teremteni.

– Ahogy zsugorodnak a magyar közösségek, úgy fogy a papok száma is?
– A papok idősebbek a híveknél, így a számuk még gyorsabban fogy. A paphiány a legnagyobb problémánk.

– Nincs utánpótlás?
– Alig akadnak hivatások. Ha valaki a magyarok közül papi, szerzetesi hivatást kap, akkor sem a magyar szolgálatba lép be, hanem az ottani egyházmegyébe. Egyetlenegy, Winnipegből származó magyar fiatalember van, akit tavaly szenteltem pappá. Jelenleg Magyarországon tanul, és vissza fog térni Amerikába.

– Magyarországról sem kapnak papokat?
– Jó lenne, ha itthonról papokat vihetnénk ki, de nem kívánhatom, mert látom, hogy itt sincs elég. Sírnak a kinti magyarok, ha nincs papjuk, hiszen a vallásosság szoros összeköttetésben van az anyanyelvvel, de ők megtalálják a következő utcában az angol vagy francia plébániát. Az egyházközségek léte a hívektől is függ. Ötven évvel ezelőtt kilencvenhét katolikus magyar egyházközség és templom volt Észak-Amerikában, jelenleg harminc van. Az egyházközségeket a hívek adományából tartják fenn, ha nincs elég számú hivő, akkor át kell adni az egyházmegyének. Szent István, Szent Imre vagy Szent Erzsébet templomainkat így a vietnámi, mexikói és fülöp-szigeteki bevándorlók használják. Jelenleg Amerikában is komoly anyagi nehézségeink vannak, a hívek nem tudják a megfelelő anyagi juttatást összeszedni.

– Mi a helyzet más országokban?
– Európában szinte minden országban és városban vannak magyarok, akik szórványlelkészségekhez tartoznak. Argentínában harminc-negyvenezer magyar él és egyetlen magyar pap sincs. A többi kontinensen hasonló a helyzet, Ausztráliában hat nagyvárosban volt magyar pap, ma már csak háromban, Melbourne-ben, Sydney-ben és Adelaide-ben van. A többi városban csak a híveknek a buzgóságán múlik, hogy mennyire tartják össze a magyar nyelvű közösséget.

Legalább tíz magyar papra lenne szükségünk. Esetleg Erdélyből és Délvidékről kaphatok papokat, jelenleg is van néhány odakint, akik nagyon szép munkát végeznek. Nekem nincs hatalmam, én csak közvetítő vagyok a magyar és a helyi püspökök között.

– Hogyan fogja össze a magyar egyházközségeket?
– Rendkívül fontos a személyes kapcsolattartás. Óriási távolságokról van szó, ez nehezíti a munkát. Tizenhat év alatt háromszor sikerült körüljárnom a világot és a magyar egyházközségeket, missziókat meglátogatnom. A fizikai állapotom egyre jobban akadályoz ebben, jövőre befejezem a hivatalomat. Ezután valószínűleg Magyarországról fognak kilátogatni püspökök az emigráns egyházközségekbe. A Vatikán már nem nevez ki külföldi püspököket, én voltam az utolsó, vasfüggöny leomlása előtt kinevezett püspök.

– Mi a véleménye a magyarországi állapotokról?
– Az emberek csüggedtek a politikai helyzet miatt. A neveltetésem folytán bennem erős a magyar érzés. Mindig tudatában voltam annak, hogy a magyar nép tud lelkesedni, nemcsak a vallásért, hanem a nemzeti értékekért, a történelemért, a szabadságért is. Ez a lelkület most mélyponton van, de remélem, hogy hamarosan ismét föllelkesedik a magyarság. Azt üzenem az itthoniaknak, amit a kinti magyaroknak is mindig prédikálok: tartsák meg azt a magyar lelkiséget, ami Szent István óta bennünk él és megmaradt, és ne engedjék elnyomni senki és semmi által sem.

A beszélgetést Rébay Orsolya készítette.

Fotó: Rochlitz Bernadett