Szent László életszentsége

Bevezetőjében Balla Imre gyimesbükki segédlelkész azt emelte ki: minden templombúcsú Isten végtelen irgalmáról szól, ugyanakkor a szeretet egyik legkézzelfoghatóbb jele. A megbocsátás a bennünket megsebző és rabul ejtő bűneink után járó büntetés elengedésének jele. Bár a mai világ nem akarja elfogadni, tudomásul venni, a bűneink ember által nem gyógyíthatóak, csakis Isten segítségével lehetséges, hogy kiszabaduljunk vétkeink kötelékéből.

Prédikációjában a tisztelendő hangsúlyozta: Szent László maradandó emlékeket hagyott az utókorra, olyan pozitívumokat, melyekből tanulnunk kell, ha építkező és harcos keresztényként akarjuk élni az életünket, illetve ha arra törekszünk, hogy megvédjük mindazt, amit őseink hagytak ránk örökségül. Városalapító királyunk ugyanis olyan hívő, sziklahitű keresztény uralkodó volt, aki mellé odaszegődik az Úr, hogy bölcsességével minden élethelyzetben vigaszt adjon és reményt nyújtson.

A legendák és a templomok freskói arról tanúskodnak, hogy Szent László ma is a hitünket megmozgató szentként él a hitvilágunkban. Ezért ha előre akarunk haladni, megvédeni a múltunkat, lefektetni mindazt, ami jövőt biztosít számunkra, ezt a feladatunkat úgy kell elkezdenünk, hogy hozzá hasonlóan hallgatunk a szeretet parancsára, mely mindennek a mozgatórugója kell, hogy  legyen. „Tanuljunk tőle, és legyünk büszkék, töltse el örömmel a szívünket, hogy Isten ilyen példaképet adott nekünk” – hangsúlyozta Balla Imre atya.

A szentáldozás után Pék Sándor esperes-plébános köszöntötte a Lászlókat, és felhívta a figyelmet arra, hogy a főoltárkép Szent Lászlót ábrázolja, ahogy egy kulcsot ad át a váradi püspöknek. A kép szimbolikája egyértelmű. A kulcs azonban lehet valaminek a megoldása és a nyitja is, felelet egy kérdésre. Úgy is értelmezhető tehát a festmény, hogy Szent László példája, életszentsége válasz a mi kérdéseinkre, segítség és útmutatás számunkra – fogalmazott a plébános.

Magyar Kurír