Szent László ünnepség Kaposváron

Hazai – 2008. június 28., szombat | 10:44

Rekollekcióval és papszenteléssel ünnepelt a 15 éves Kaposvári Egyházmegye

 

Szent Lászlónak, az egyházmegye védőszentjének ünnepén az egész papság számára rekollekciót tartottak a püspökség nagytermében.

Gyürki László nyugalmazott körmendi plébános a Szent Pál-év kezdetén Pál küzdelmes életéről beszélt,arról ami életében lejátszódott Tarzusztól egészen a damaszkuszi országútig. Pál apostol tudatosan felkészült a sikertelenségre is. Nagyon megérintette egy oltár felirata: ”az ismeretlen istennek…” Pál apostol új utakat keresett az evangélium  hirdetésére. Csak Istennek akart tetszeni. Semmi másról nem akart tudni, mint a megfeszített Krisztusról. Látszólag kis eredményeket ért el, mégsem beszélhetünk csődről, mert pontosan azon a vidéken születtek a legnagyobb egyházatyák.

A rekollekció után kezdődött az ünnepi szentmise, ahol Balás Béla megyéspüspök pappá szentelte Sifter Gergelyt és Váron Istvánt. Sifter Gergely balatonberényi, egy kis ideig a vendéglátásban dolgozott. Majd innen hívta papi szolgálatra az Isten. Szülei még mindig Balatonberényben élnek. Váron István a Baranya megyében lévő Nagydobszából származik. Kaposváron Varga László atya közösségében tért meg, itt kapta az Úr meghívását.

A megyéspüspök diakónust is szentelt, Gujber Zsoltot, aki Somogyszobról származik.

Kiss Iván/Magyar Kurír