Szent Szeverin emléknapja

Severinus életének egyetlen ránk maradt forrása a Vita Sancti Severini, amely tanítványától, Eugippiustól származik, aki sem származását, sem korát nem közli: az Észak-Afrikából vagy Kis-Ázsiából származott, feltehetőleg előkelő származású római volt. Remeteként élt a Közel-Keleten, az észak-egyiptomi Thébaisban.

A hatvanas évek elején tűnt fel mint vándormissziós Alsó- és Felső Ausztria vidékein, ahol haláláig tevékenykedett. Először Noricum (a mai Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia, Salzburg vidéke) legkeletibb városában, Asturisban (Klosterneuburg) telepedett le. Noricum lakóinak lelki vezetője volt; ma is védőszentje.

Tevékenységi területe átnyúlt Noricum nyugati határain és Dél-Noricumon, s felölelte a Dráva vidékét is. Fő gondját a leginkább veszélyeztetett határvidékek képezték: a népvándorlás zürzavaros időszakában az állami és egyházi rendelkezések békeközvetítője volt a bevándorlók és az őslakosok között; imára, böjtre és jótékonykodásra buzdított. Áldásos tevékenységét 25 éven át végezte e környezetben. Általános tiszteletnek örvendett: az ariánus germánok is elfogadták őt, a hunok is megkímélték.

Flaccitheus király Szeverin mindig tanácsát kérte a gótokkal való vitáiban. A király fia, Fewa fejedelem is hajlott Szeverin szavára. Bölcs tanácsait  követték barátai; fellépése tiszteletet ébresztett ellenségeiben. A politikai zűrzavarokban és háborús cselekményekben gyakran szerzett békét. Egyszerű szerzetesként a tartomány lelki vezetője volt; a püspökök is figyeltek szavára. Szeverin arra törekedett, hogy megtartsa a római népi elemet s vele együtt a római kultúrát és a keresztény hitet.

Az ínségben élők Istentől küldött segítője volt. A betegek gyógyítása mellett különös gondja volt a foglyokra és a szegényekre. Hatására több városban és kastélyban táplálták a szegényeket;  gondoskodott a rászorulók felruházásáról is.

A Duna-közeli Favianis (Mautern) város mellett kolostort alapított. Szerette volna itt tölteni az életét, csendes imádságban, de nem volt képes megtagadni a segítséget a háborútól és a gazdasági bajoktól szorongatott lakosságtól. Újra és újra visszatért a csendes kolostorba, hogy szorosabban kötődjék Istenhez.

Lelkipásztori munkája során arra törekedett, hogy felébressze és ébren tartsa a hitet az egyszerű emberekben és a papságban – ebben látta a mennyei és földi jólét alapját. Kolostorok alapított. Regulával szabályozva a szerzetesi életet, ráirányította a testvérek figyelmét, hogy a világtól való elszakadás a szerzetesi élet elengedhetetlen feltétele.

Példájával az imádság, a böjt és az irgalmas szeretet cselekedeteinek értékére tanított. Halála előtt arra intette testvéreit, hogy szüntelenül törekedjenek a szentségre.

A favianisi kolostorban halt meg 482. január 8-án, ott is temették el. Ma a Nápoly melletti Frattamaggioréban nyugszanak földi maradványai.

Magyar Kurír

Forrás: Szentek élete

(gj)