A Szentatya beszéde az Ifjúsági Világtalálkozó záró szentmiséjén

Kedves barátaim!

„Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el titeket” (ApCsel 1,8). Mi láttuk, ahogy ez az ígéret beteljesedett! Pünkösd napján, ahogy az első olvasmányban hallottuk, a feltámadott Úr, aki az Atya jobbján ül, kiárasztotta a Szentlelket az emeleti teremben egybegyűlt tanítványokra. A Szentlélek erejével indult el Péter és a többi apostol, hogy a föld végső határáig hirdesse az evangéliumot. Az Egyház világszerte minden korban, minden nyelven tovább hirdeti Isten nagy tetteit, és a Krisztusban újjászületett életre hívja a nemzeteket, népeket.

E napokban Szent Péter utódaként én is eljöttem ebbe a csodálatos országba, Ausztráliába. Azért jöttem, kedves fiatal testvéreim, hogy megerősítselek benneteket a hitben, és hogy arra buzdítsalak benneteket: nyissátok meg szíveteket Krisztus Szentlelkének ereje és ajándékainak gazdagsága előtt. Azért imádkozom, hogy ez „az ég alatt minden népből” (vö. ApCsel 2,5) érkezett fiatalokat egybefogó gyülekezet egy új emeleti terem legyen. Szálljon alá Isten szeretetének tüze, hogy betöltse szíveteket, egyre tökéletesebben egyesítsen benneteket az Úrral és Egyházával, és elküldjön benneteket, az apostolok új nemzedékeként, hogy a világot Krisztushoz vezessétek!

„Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el titeket.”A feltámadott Úr e szavai különleges jelentést hordoznak azon fiatalok számára, akik a mai szentmisében részesülnek a bérmálás szentségében és fogadják a Szentlélek ajándékának pecsétjét. De szólnak hozzánk is, valamennyiünkhöz, mindazokhoz, akik a keresztségben a Szentlélek ajándékaként részesültünk a kiengesztelődés és az új élet ajándékában, akik a bérmálásban örömmel üdvözöltük őt szívünkben mint segítőnket és vezetőnket, és akik az Oltáriszentség révén napról napra növekszünk kegyelmi ajándékaiban. Hiszen a Szentlélek – az Egyház ünnepélyes imádságának hívására – valamennyi szentmisében újra leszáll, hogy átalakítsa nemcsak adományainkat, a kenyeret és a bort, Urunk testévé és vérévé, hanem életünket is, hogy erejében „Krisztusban egy testté és egy lélekké” tegyen minket.

De mi is a Szentlélek „ereje”? Ez az erő Isten életének ereje! Ugyanannak a Léleknek az ereje, aki a teremtés hajnalán a vizek fölött lebegett, és aki az idők teljességében feltámasztotta Jézust a halálból. Ez az az erő, amely bennünket és világunkat Isten országának eljövetele felé vezet. A mai evangéliumban Jézus kijelenti, hogy egy új kor vette kezdetét, amelyben a Szentlélek kiárad az egész emberiségre (vö. Lk 4,21). Õ maga azért jött közénk – fogantatott a Szentlélektől és született Szűz Máriától – hogy elhozza nekünk ezt a Lelket. Krisztusban újjászületett életünk forrásaként a Szentlélek egyben az Egyház lelke is, mégpedig nagyon is valóságos módon, ő az a szeretet, amely az Úrhoz és egymáshoz köt bennünket, és a világosság, amely felnyitja szemünket, hogy meglássuk Isten kegyelmének minket körülvevő csodáit.

Itt, Ausztráliában, „a Szentlélek e nagy déli földjén” mindannyian feledhetetlen módon tapasztalhattuk meg a Szentlélek jelenlétét és erejét a természet szépségében. Szemünk megnyílt, hogy olyannak ismerje fel a körülöttünk lévő világot, amilyen az valójában: telve Isten nagyságával, ahogy a költő is mondja, telve teremtő szeretetének dicsőségével. Itt is, az egész világról egybegyűlt fiatal keresztények e nagyszerű gyülekezetében eleven módon megtapasztalhattuk a Szentlélek jelenlétét és erejét az Egyház életében. Láttuk az Egyházat, akként, ami igaz valója: Krisztus Teste, élő szeretetközösség, amely magába ölel mindenkit, minden fajból, nemzetből és nyelvből, minden korban és helyen, abban az egységben, amely a feltámadott Úrba vetett hitből születik.

A Szentlélek ereje soha nem szűnik meg élettel tölteni meg az Egyházat! Ez az erő az Egyház szentségeinek kegyelme által bennünk is ott árad, mint egy föld alatti vízfolyás, amely táplálja lelkünket és egyre közelebb vezet minket igazi életünk forrásához, Krisztushoz. A második évszázad elején Rómában vértanúhalált halt Antióchiai Szent Ignác csodálatos leírást hagyott ránk a Szentlélek bennünk működő erejéről. Úgy beszélt a Szentlélekről, mint a szívünkben felszökő élővízforrásról, amely így hívogat: „Jöjj, jöjj az Atyához!” (vö. Ad Rom., 6,1–9)

Ezt az erőt azonban, a Szentlélek kegyelmét nem lehet kiérdemelni vagy megszerezni, csupán tiszta ajándékként elfogadni. Isten szeretete csak akkor tudja szabadjára engedni ezt az erőt, ha engedjük, hogy belülről átalakítson minket. Hagynunk kell, hogy áttörje közömbösségünk, lelki fásultságunk és a korunk szellemének való vak behódolásunk kemény kérgét. Csak így tudjuk hagyni, hogy lángra lobbantsa képzeletünket és formálja legmélyebb vágyainkat. Ezért olyan fontos az imádság: a mindennapi imádság, a szívünk csendjében és az Oltáriszentség előtt mondott személyes imádság, és az Egyház ölén mondott liturgikus imádság. Az imádság: Isten kegyelmének egyszerű befogadása, működő szeretet, közösség a bennünk működő Szentlélekkel, aki Jézuson keresztül mennyei Atyánkhoz vezet minket. Szentlelkének erejéből Jézus mindig jelen van szívünkben, csendesen várja, hogy mi is elcsendesedjünk, hogy meghalljuk szavát, hogy így megmaradjunk szeretetében, és hogy befogadjuk azt az „erőt a magasságból”, amely képessé tesz minket arra, hogy valóban a föld sója és a világ világossága legyünk.

Mennybemenetelekor a feltámadt Jézus ezt mondta tanítványainak: „Tanítványaim lesztek … a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Adjunk hálát az Úrnak itt, Ausztráliában a hit ajándékáért, amely az Egyház közösségében nemzedékről nemzedékre hagyott kincsként jutott el hozzánk. Itt, Óceániában adjunk hálát különösen is azokért a hősies misszionáriusokért, odaadó papokért és szerzetesekért, keresztény szülőkért és nagyszülőkért, tanítókért és hitoktatókért, akik – köztük olyan tanúságtevőkkel, mint Boldog Mary McKillop, Chanel Szent Péter, Boldog Peter To Rot és oly sokan mások – felépítették az Egyházat ezen országokban! Az életükben megnyilvánult Szentlélek ma is működik a jó dolgokban, amelyeket hátrahagytak, a társadalomban, amelyet ők formáltak és amelyet most rátok hagynak örökségül.

Kedves fiatalok, hadd tegyek fel nektek egy kérdést. Mit hagytok ti a következő nemzedékre? Biztos alapokra építitek életeteket, olyasvalamit építetek, ami tartós marad? Úgy éltek, hogy életetekkel teret engedtek a Szentléleknek abban a világban, amely el akarja felejteni Istent, vagy akár el is veti őt egy hamisan felfogott szabadság jegyében? Hogyan használjátok az ajándékokat, amelyeket kaptatok, azt az „erőt”, amelyet a Szentlélek ma is készséggel áraszt ki rátok? Milyen örökséget hagytok majd az utánatok jövő fiatalokra? Mit csináltok ti másképp?

A Szentlélek ereje nemcsak megerősít és megvigasztal minket: utat mutat nekünk Isten eljövendő országa felé. A megváltott emberiség milyen csodálatos látomása tárul elénk a mai evangéliumban megígért új korban! Szent Lukács azt mondja, hogy Jézus Krisztusban beteljesült az Atya minden ígérete, ő a Messiás, aki teljességgel birtokolja a Szentlelket, hogy kiárassza ezt az ajándékot az egész emberiségre. Krisztus Lelkének kiáradása az emberiségre a remény záloga, hogy megszabadulunk mindentől, ami szegényebbé tesz minket. Visszaadja a vakoknak a látást; megszabadítja az elnyomottakat, és egységet teremt a különbözőségben és a különbözőség által (vö. Lk 4,18–19; Iz 61,1–2). Ez az erő tud teremteni egy új világot: meg tudja újítani a föld színét (vö. Zsolt 104,30)!

A Szentlélek erejével eltelve és a hit gazdag látomásától vezetve egy új nemzedék kap meghívást arra, hogy segítsen építeni egy olyan világot, amely örömmel fogadja, tiszteli és szereti Isten ajándékát, az életet, nem pedig elveti, nem tartja fenyegetésnek és rombolja le. Segítsen építeni egy új kort, amelyben a szeretet nem mohó törekvést jelent önmagunk megvalósítására, hanem tiszta, hűséges és valóban szabad, nyitott mások felé, tiszteli méltóságukat, javukat keresi, örömet és szépséget sugároz. Egy új kort, amelyben a remény megszabadít minket a sekélyességből, az érzéketlenségből és az önmagunkba fordulástól, amely megöli a lelket és megmérgezi kapcsolatainkat. Kedves fiatal barátaim, az Úr azt kéri tőletek, hogy legyetek ennek az új időnek a prófétái, szeretetének követei: vezessétek az embereket az Atyához, és építsetek egy reménnyel teli jövőt az egész emberiség számára!

A világnak szüksége van erre a megújulásra! Az anyagi gyarapodás oly sok társadalomban a lelki sivárság térnyerésével jár együtt: egyre jobban kiterjed a belső üresség, valami megnevezhetetlen félelem, a reményvesztettség tompa érzése. Kortársaink közül hányan és hányan építettek repedező falú, üres ciszternákat (vö. Jer 2,13), kétségbeesetten keresve az élet értelmét, azt a végső értelmet, amelyet egyedül a szeretet adhat? Ez az a nagyszerű, megszabadító ajándék, amelyet az evangélium kínál: megmutatja méltóságunkat, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett férfi és nő méltóságát. Megmutatja az emberiség magasztos hivatását, ami a szeretetben való kiteljesedés. Feltárja az emberről és az életről szóló legmélyebb igazságot.

Az Egyháznak is szüksége van erre a megújulásra! Szüksége van a hitetekre, idealizmusotokra és nagylelkűségetekre, hogy mindig fiatal lehessen a Lélekben (vö. Lumen gentium, 4)! A mai szentleckében Pál apostol arra figyelmeztet minket, hogy minden egyes keresztény kapott valamilyen ajándékot arra, hogy Krisztus Testét építse. Az Egyháznak különösen is szüksége van a fiatalok, minden fiatal talentumára. Növekednie kell a Szentlélek erejében, aki ma is örömmel tölti meg fiatalságotokat, és arra ösztönöz, hogy örömmel szolgáljátok az Urat. Nyissátok meg szíveteket ez előtt az erő előtt! Különösen azokhoz fordulok közületek e kérésemmel, akiket az Úr papságra és megszentelt életre hív. Ne féljetek igent mondani Jézusnak, hogy akaratának teljesítésében, magatokat teljességgel az életszentség keresésének szentelve és talentumaitokat mások szolgálatába állítva találjátok meg örömötöket!

Nemsokára elérkezik a pillanat, hogy együtt ünnepeljük a bérmálás szentségét. A Szentlélek leszáll majd a bérmálkozókra, megkapják a Szentlélek ajándékának pecsétjét, és küldetést kapnak arra, hogy Krisztus tanúi legyenek. Mit jelent a Szentlélek ajándékának „pecsétjét” fogadni? Ez a pecsét eltörölhetetlen jegy, visszavonhatatlan változást hoz, új teremtménnyé tesz. Aki ebben az ajándékban részesült, annak számára már soha semmi nem lehet ugyanaz, mint azelőtt! Az egy Lélekben megkeresztelkedni (1Kor 12,13) annyi, mint lángra lobbanni Isten szeretetében. A Szentlélek „italát inni” annyi, mint Isten rólunk és a világról szóló tervének szépségében felfrissülni, és cserébe mások számára lelki felüdülés forrásává válni. A „Lélek jegyével megpecsételődni” annyit jelent, hogy nem félünk kiállni Krisztus mellett, hagyni, hogy az evangélium átitassa látásmódunkat, gondolkodásmódunkat, cselekedeteinket, amikor a szeretet kultúrájának győzelméért munkálkodunk.

Amikor a bérmálkozókért imádkozunk, imádkozzunk azért is, hogy a Szentlélek élessze újjá saját bérmálkozásunk kegyelmeit. Árassza bőséggel kegyelmeit minden jelenlévőre, Sydney városára, Ausztrália földjére és minden lakójára! Hadd újuljunk meg mindannyian a bölcsesség és értelem lelkében, a jó tanács és az erősség lelkében, az ismeret és a jámborság lelkében, és az Isten jelenlétében való rácsodálkozás és istenfélelem lelkében!

Máriának, az Egyház édesanyjának szerető közbenjárására hadd legyen számunkra ez a XXIII. Ifjúsági Világtalálkozó egy új emeleti terem, ahonnét valamennyien a Szentlélek tüzével és szeretetével lángolva kelünk útra, hogy hirdessük a föltámadt Krisztust és minden szívet őhozzá vonzzunk!

Magyar Kurír

Kép: World Youth Days 2008