A Szentatya katekézise a 143. zsoltárról

„Ma zárul a keresztények egységéért végzett imanyolcad, amelynek során arról elmélkedtünk, hogy szüntelenül fohászkodnunk kell az Úrhoz, hogy a Krisztus minden tanítványa közötti teljes egység nagy ajándéka megvalósuljon. Az ima ugyanis alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy őszintébbé és gazdagabbá tegye az egyházak és egyházi közösségek közös ökumenikus elkötelezettségének gyümölcseit” – kezdte beszédét XVI. Benedek pápa a január 25-i általános kihallgatáson.

A Szentatya gondolatait a 143. zsoltár második részéhez fűzte. A zsoltár hangvétele ezúttal is emelkedett, himnikus, második részének középpontjában a Felkent, az Istennek szentelt alakja áll, aki a keresztény olvasatban Jézus, aki magához vonz mindenkit, hogy „egyek legyenek”. Nem véletlen, hogy a zsoltáros a jólét, a bőség és a béke képeit vonultatja fel, amelyek a messiási időszak jellegzetes jelképei.

Az éneket tehát megilleti az „új” jelző, amely a bibliai nyelvhasználatban nemcsak az újdonságot, hanem a legvégső kiteljesedést is jelenti, amely megpecsételi az emberiség reménységét. „Új éneket énekelek neked, Istenem, tízhúrú hárfán játszom színed előtt”. A zsoltáros a történelem végcéljáról énekel, amikor végre elhallgat a gonosz hangja, a „hazugság”, a „hamis eskü”, vagyis megszűnik a bálványimádás. Ebben az értelemben szól a zsoltár a gonoszokról, akik Isten népének és a nép hitének elnyomói. Ezt a negatív szempontot azonban hamarosan egy jóval tágasabb teret elfoglaló pozitív körkép váltja fel, amelyet a zsoltáros a megvalósuló új, örömteli világról fest. Ez az igazi „shalom”, vagyis a messiási béke, egy fényes látóhatár, amelyet a társadalmi élet egy-egy képsora jelenít meg, és amelyek számunkra is egy igazságosabb társadalom megszületésére adhatnak ösztönzést.

Elsőnek egy életerős családot mutat be a zsoltáros: a fiúk, a jövő reménysége, olyanok, mint nagyra növő fák, a lányok, mint szilárd tartóoszlopok, amelyeken a ház épülete nyugszik. A család után a gazdasági élet képei vonulnak fel szemünk előtt: „Csűreink teljenek meg gazdagon, mindenféle gyümölcs bőven legyen bennük! Juhaink szaporodjanak ezerszeresen, s tízezerszeresen legelőinkön!”

A zsoltáros tekintete ezután a városi életre irányul, vagyis az egész polgári közösségre, amely végre élvezi a béke és a köznyugalom értékes ajándékát. Örökre eltűnnek azok a „rések”, amelyeket a városfalakon ütnek a betolakodók támadásaik során, véget érnek a zsákmányszerző portyázások, amelyek pusztítást, a lakosság deportálását eredményezik, végül nem hallatszik többé a kétségbe esettek, a sebesültek, az áldozatok, az árvák jajkiáltása, akik a háború szomorú örökségét képezik.
Ennek a képekben lefestett világnak a megvalósítása lehetséges, a Messiásra és népére van bízva ez a feladat. Közösen megvalósíthatjuk az összhangnak és a békének ezt a tervét, ha leküzdjük a gyűlöletet, az erőszakot, a háborúkat, azok pusztító hatását. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a szeretet és az igazságosság Istenének oldalára álljunk.

A zsoltár utolsó sorai annak a népnek a jólétére utalnak, amelynek Isten az Ura. „Jó a népnek, amelynek az Úr az Istene.” Ez a nép nem mond le hitéről, spirituális és erkölcsi értékeiről. Olyan népről van szó, amely a zsoltárossal együtt bizalommal és reménnyel teli „új éneket” énekelhet. Kézenfekvő tehát, hogy az új énektől eljutunk az újszövetségig, amelyet már meghirdettek a próféták, és amely Krisztusban teljesedett be, eljutunk az új emberig, a megújult és megváltott életig, Krisztus és evangéliumának újdonságáig.

Erre emlékeztet Szent Ágoston, amikor ezt tanítja: „Ne gondoljátok, hogy a kegyelem a törvényből származik, a valóságban éppen a kegyelem erejében vagyunk képesek a törvény megtartására. Azért játszom majd tízhúrú hárfán, hogy megtartsam a tíz parancsolatot, mert a szeretet a törvény teljessége” – fejezte be katekézisét XVI. Benedek pápa.

VR/MK