A Szentatya katekézise a 144. zsoltár első részéről

Február 1-jén, az általános pápai kihallgatás során XVI. Benedek pápa katekézisében a 144. zsoltárról elmélkedett.

Ez a himnusz Istent dicsőíti, aki szeretetteljes és gyöngéd úr, aggódik minden teremtményéért. A liturgia két részre osztja a zsoltárt, amelynek most a pápa az első 13 sorát elemezte.

A himnusz az Úrhoz, mint Királyhoz intézett fohásszal kezdődik: „Dicsőítelek téged, Istenem, Királyom”. Az ének középpontjában éppen ennek az isteni királynak a szenvedélyes dicsőítése áll, a szöveg négyszer is elismétli a héber „malkut” szót, amely birodalmat jelent. Mintha a zsoltáros a négy égtájat kívánná jelölni ezzel. A királyságra utaló jelképrendszer központi helyet foglal el Krisztus prédikációiban is, kifejezi Isten üdvözítő tervét. Az Úr nem közömbös az emberi történelemmel szemben, sőt, az a kívánsága, hogy megvalósítsa az összhang és a béke tervét. Ennek a tervnek végrehajtására az egész emberiség meghívást kapott, arra, hogy csatlakozzon az isteni üdvözítő akarathoz, amely minden emberre, minden nemzedékre, minden történelmi korra vonatkozik. Egyetemes terv, amely a világból elűzi a rosszat, meghonosítja az Úr dicsőségét, vagyis hatékony és természetfeletti személyes jelenlétét.

A zsoltáros minden hívő nevében zengi dicsőítő énekét. A legmagasabb rendű bibliai ima azoknak az üdvözítő műveknek az ünneplése, amelyek kinyilatkoztatják az Úr teremtményei iránti szeretetét. A zsoltár továbbra is magasztalja az isteni „nevet”, vagyis Isten személyét, amely megnyilvánul a történelemben: szól műveiről, hatalmas tetteiről, fönségéről és fényességéről, csodatetteiről, végtelen jóságáról, igazságosságáról, türelméről, irgalmáról, kegyelméről, gyöngédségéről.

A litániához hasonló ima azt hirdeti, hogy Isten belép az emberi történelembe, hogy az egész teremtett valóságnak elhozza az üdvösség teljességét. Nem vagyunk kiszolgáltatva sötét erőknek, nem vagyunk magunkra hagyatottak szabadságunkban, hanem rá vagyunk bízva a hatalmas és szeretettel teljes Istenre, aki birodalmát a mi számunkra kívánja megvalósítani. Ez a birodalom nem a hatalom, a mások feletti győzelem, a másik elnyomásának uralma, mint ahogy gyakran előfordul a földi birodalmak esetében, hanem az ájtatosság, a gyöngédség, a jóság, a kegyelem, az igazságosság megnyilvánulása, mint ahogy ezt több ízben is hangsúlyozza a dicsőítő ének. „Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem” – ezek a sorok foglalják össze az Istenről alkotott kép lényegét. Felidézik azt a bibliai jelenetet, amikor Isten kinyilvánította magát a Sínai hegyen: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben”. Ezek a sorok készítik elő Szent János hitvallását, aki így ír: „Szeretet az Isten”.

XVI. Benedek pápa ezután a 380-450 között élt Aranyszavú Szent Péter szavait idézte: „Nagy műveket vitt végbe az Úr, de nagyságát csak az irgalom nagysága múlja felül…Az irgalom betölti az eget, betölti a földet.” – fejezte be katekézisét a Szentatya.

VR/MK