A Szentatya katekézise Fülöp apostolról

Szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta az apostolokról szóló katekézisét. Ez alkalommal Fülöpről szólt, aki a 12 apostol sorában az ötödik helyet foglalta el. Bár zsidó származású volt, csakúgy, mint András, görög nevet viselt, ami nem lebecsülendő jel – mondta a Szentatya.

Fülöpről szóló ismereteinket János evangéliumából szerezzük. Õ is Betszaidából származott, mint Péter és András. A városka Nagy Heródes egyik fiának birodalmához tartozott, akit szintén Fülöpnek hívtak. Nincs azonban semmi okunk arra, hogy feltételezzük, hogy az apostol nevének valamiféle köze lehetne a fejedelemhez. János evangéliuma elbeszéli, hogy a Jézustól kapott meghívás után Fülöp találkozott Natanaéllel és közölte vele: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes törvényében és a prófétáknál szó van: a názáreti Jézust, József fiát.” Natanaél eléggé szkeptikus kérdésére – „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – Fülöp nem adja meg magát, és határozottan válaszol: „Jöjj, nézd meg!” Ez a rövid, de világos válasz jól mutatja, hogy Fülöp hiteles tanú: nem elégszik meg azzal, hogy hirdesse a kapott tanítást, hanem közvetlenül arra szólítja fel beszédpartnerét, hogy ő maga is személyesen győződjön meg a hallottakról. Jézus ugyanezeket a szavakat használja, amikor Keresztelő Szent János két tanítványa megkérdezi tőle, hol lakik.

Fülöp hozzánk is szól ezzel a két igével: jöjj, nézd meg – amelyek feltételezik személyes részvételünket az eseményekben. Az apostol arra kötelez bennünket, hogy közelről ismerjük meg Jézust. A barátságnak ugyanis szüksége van a közelségre – mondta a Szentatya. Azt se felejtsük el, hogy Márk szerint, amikor Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt, az a cél vezette, hogy tanítványai „vele tartsanak”, vagyis osztozzanak életében és közvetlenül tőle tanulják meg nemcsak viselkedését, hanem azt, hogy ki is Õ valójában. Később, Szent Pál, az Efezusiakhoz írt levelében hangsúlyozza, hogy milyen fontos „megtanulni Jézust”, vagyis nemcsak meg kell hallgatnunk tanítását, hanem még fontosabb, hogy őt személyesen megismerjük, vagyis emberségét és istenségét, misztériumát, szépségét. Jézus ugyanis nem pusztán Mester, hanem Barát, sőt inkább Testvér. Hogyan ismerhetnénk meg Jézust, ha távol maradnánk tőle? – tette fel a kérdést XVI. Benedek pápa. A benső kapcsolat, a gyakori találkozás nyomán fedezzük fel Jézus Krisztus valódi önazonosságát. Erre emlékeztet bennünket Fülöp apostol.

A csodálatos kenyérszaporítás alkalmával pontos megbízatást kap Jézustól: Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” – teszi fel a kérdést a Mester. Ekkor Fülöp nagy gyakorlati érzékkel válaszol: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak valami kevés is jusson mindegyiknek”. Érdekes, hogy Jézus éppen Fülöphöz fordul, hogy útmutatást kapjon a probléma megoldására. Ez annak a félreérthetetlen jele, hogy az apostol Jézus szűk köréhez tartozott. Egy másik alkalommal, Jézus kínszenvedése előtt, néhány görög, aki Jeruzsálembe érkezett húsvét ünnepére, Fülöphöz fordult ezzel a kéréssel: „Uram, látni szeretnénk Jézust”. Fülöp Andráshoz lépett és megbeszélte vele, azután mindketten Jézushoz mentek. Ez is arra utal, hogy Fülöp sajátos presztízsnek örvendett az apostolok körében. Ebben az esetben ő közvetíti néhány idegen kérését Jézusnak. Bár Andrással együtt tesznek eleget a feladatnak, az idegenek őhozzá fordulnak. Ez arra tanít bennünket, hogy mindig álljunk készen arra, hogy az Úr felé irányítsunk másokat, bárhonnan is érkezzék a kérés, hiszen egyedül Õ tud válaszolni maradéktalanul elvárásaikra. Mindnyájan legyünk nyílt út Jézus felé! – hangzott a Szentatya buzdítása.

Fülöp apostol egy másik sajátos alkalommal is színre lép. Az Utolsó Vacsorán, miután Jézus megállapította, hogy aki Õt ismeri, ismeri az Atyát is, Fülöp szinte naivan így szól hozzá: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát!” Jézus jóindulatú szemrehányással válaszol: „Már oly régóta veletek vagyok és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? … Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Ezek a legmagasabbrendű szavak János evangéliumában, mivel a kinyilatkoztatást tartalmazzák.

Előszava végén János megállapítja: „Istent nem látta soha senki: az egyszülött Isten, aki az Atya keblén nyugszik, ő nyilatkoztatta ki.” Az evangélista nyilatkozatát maga Jézus erősíti meg, de némileg árnyaltabban. A Megtestesülés paradoxona alapján állíthatjuk, hogy Isten emberi arcot öltött Jézusban, és ennek következtében, ha valóban meg akarjuk ismerni Isten arcát, akkor nem kell mást tennünk, mint szemlélnünk Jézus arcát.

János evangélista nem tájékoztat arról, hogy Fülöp maradéktalanul megérti-e Jézus mondatát. Az azonban biztos, hogy Jézusnak szentelte egész életét. Későbbi feljegyzések szerint az apostol először Görögországba, majd Frígiába érkezett – itt érte a halál. Hieropoliszban halt mártírhalált, vagy keresztrefeszítés vagy megkövezés által.

A pápa végül a következő gondolattal zárta szerda délelőtti katekézisét: emlékezzünk életünk céljára, ami nem más, mint hogy találkozzunk Jézussal, amint Fülöp találkozott vele, s keressük benne a mennyei Atyát. Fülöp arra tanít bennünket: hagyjuk, hogy Jézus meghódítson bennünket, időzzünk el vele, és hívjunk meg másokat is, hogy osztozzanak nélkülözhetetlen társaságában.

VR/Magyar Kurír