A szentatya ötvenöt éve kezdte meg papi szolgálatát

Vatikán: Karol Wojtyla 1948 nyarának végén kezdte meg papi szolgálatát a Krakkó melletti Niegowic plébániáján. A plébánia idős hívei még emlékeznek a fiatal káplánra, akinek kezében mindig ott volt a Rózsafüzér és aki gyakran letérdelt a Mennybe felvett Szűzanya kegyképe előtt. Az évforduló alkalmából szeptember 6-án este hangversenyt tartottak a niegowici plébánián, amelyen jelen volt Franciszek Macharski bíboros, krakkói érsek is. A rendezvény elején részleteket olvastak fel a szentatya nemrégiben - immáron magyarul is - megjelent „Római Triptichon” c. elmélkedéséből. A hangverseny végén a bíboros - Krisztus világosságának jelképeként, meggyújtott egy gyertyát, amelyet az egység jeleként átnyújtott Eduard Kojnok rozsnyói püspöknek, akinek egyházmegyéjét a pápa szeptember 13-án keresi fel.
A niegowici hívek az évforduló alkalmából arra kötelezték magukat, hogy papi otthont építenek Rozsnyóban idős papok számára. A pápa első plébániája ugyanis tudatában van annak a nagy ajándéknak, amelyet 55 évvel ezelőtt kaptak a Gondviseléstől és ezt akarják most meghálálni, gondoskodva azokról az idős papokról, akik sokat szenvedtek a kommunista rezsim üldöztetése idején.
A pápa „Ajándék és Titok” című önéletrajzi könyvében részletesen felidézi niegowici emlékeit. Miután megkapta megbízatását, érdeklődött, hogyan juthat el a vidéki plébániára: „Krakkóból autóbuszon mentem Gdówba, ott egy parasztember felvett a szekerére és elvitt a Marzowice mező felé, ahol azt tanácsolta, hogy gyalog, egy rövidebb úton vágjak át a szántóföldeken. Már messziről megláttam a niegowici templomot. Aratás ideje volt. A gabonaföldeken haladtam, ahol a termés egy részét már learatták, részben pedig még lábon állt a búza és hullámzott a szélben. Amikor végre megérkeztem a niegowici plébánia területére, letérdeltem és megcsókoltam a földet. Ezt a gesztust Viennay Szent Jánostól tanultam.”
Karol Wojtyla mindössze egy évet töltött a niegowici hívek között, mivel hamarosan visszarendelték Krakkóba. Ma a templom előtt szobor örökíti meg annak a fiatal káplánnak az alakját, akit később a Gondviselés Péter székébe hívott meg és akire hívei így emlékeznek: arca mindig mosolygós volt, kezében mindig ott volt a szentolvasó. VR/MK