Favre 1506-ban született Savoiában, 1547-ben halt meg Rómában. Boldoggáavatását 1872-ben hagyta jóvá IX. Piusz pápa, tisztelete ekkor már régóta élt volt mind Savoia városában, mind a Jézus Társaság körében.
Az Avvenirében Stefania Falasca megmagyarázza, hogy különleges eljárásról lenne szó, amelynek során a pápa egy olyan embert avatna szentté, akinek életszentsége régi idők óta ismert. Ezt a gyakorlatot régen élt szentek esetében alkalmazzák, akiknek kanonizálási ügye akkoriban nem jutott el a végső szakaszába. Ilyen eljárás volt a közelmúltban Cirill és Metód szenttéavatása II. János Pál idején, illetve Barbarigo Szent Gergely kanonizációja. Őt 1960-ban egy motu proprióval emelte a szentek sorába XXIII. János pápa.
Favre az első jezsuiták, Loyolai Szent Ignác első társai közé tartozott, a megszületőben lévő Jézus Társasága első papja volt, a Katolikus Egyház reformjának híve, az ökumenizmus előfutára. Szent Ignác ezt mondta róla: „Azok közül való, akik vizet fakasztanak a sziklából.” Őt tartotta a legrátermettebb lelkivezetőnek a társai közül, akinek karizmája van arra, hogy Isten felé vezesse a lelkeket, és nem titkolt szándéka volt, hogy kinevezze a saját helyre a római Jézus Társasága élére.
Az Avvenirében megjelent írás olyan embernek festi le, aki szemlélődő és ugyanakkor tevékeny volt, a szónoklás mestere, megértő az emberekkel. Különös képessége volt ahhoz, hogy szeretteljesen tanítson, lelki beszélgetéseket folytasson, belehelyezkedjen a másik helyzetébe. Számtalan embert vezetett Krisztushoz, a társadalom minden rétegéből. Apostoli küldetése kiterjedt Franciaországra, Olaszországra, Németországra, Spanyolországra és Portugáliára.
Magyar Kurír
(tzs)