A Szentháromság külső és belső rendje – 2005. június 1.

Hazai – 2005. június 1., szerda | 0:02

A Szentháromság külső rendje, amely megmutatkozik a teremtett világban, figyelmünket a Szentháromság belső rendjére irányítja. A világban fellelhető eredések, vonatkozások, tulajdonítások és küldések utalnak arra, hogy miként állhat fenn egészen tiszta és szent minőségben három személy kapcsolata. Pedig az evilági kapcsolatrendszereinket megfertőzi a bűn, mégis a Szentháromság belső rendje valamiként a világban megmutatkozó rendből ismerhető fel. Annyira nem romlott el ez a világunk, hogy ne ismerhetnénk fel belőle Isten belső világát.

Az Atya küldi a Fiút a világba, és ketten együtt küldik a Szentlelket. Akit küldenek, az a küldője helyett és az ő nevében megy. Nemcsak azért megy, mert ő úgy döntött, hanem azért, mert valamilyen üzenetet visz: a küldője üzenetét.

Az isteni személyek teljes isteni lényegüket küldik el egymásban az embereknek. Az embereknél ez nem működik ilyen tökéletesen, eléggé megkeveredik. Tiszta szívvel is küldhetünk valakit magunk helyett, pl. mennénk valahová, de akadályoztatva vagyunk, viszont küldhetünk valakit félelemből is, mert például tartunk egy helyzettől, és jobb távol maradni onnan; sőt küldhetünk valakit kifejezetten gonosz, önző céllal is, pl. „piszkos munkát” helyettünk csináljon meg.

Minél bűnösebb szándék motivál egy küldést, annál kevésbé vesz részt a küldésben a küldő egész egyénisége. Minél tisztább szándékkal küldünk valakit, annál inkább a Szentháromság módjára történik a küldetés.

Sánta János