Szentmise és Szent Jobb-körmenet

A magyarságnak szüksége van az Evangélium örömére és reménységére, a többi népekkel egy családdá forrasztó szeretet-üzenetére
Budapest: Augusztus 20-án, Szent István ünnepén Erdő Péter bíboros, érsek, Magyarország prímása a főegyházmegye papsága, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja, az összegyűlt hívők, zarándokok, meghívott vendégek jelenlétében mutatta be az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilika előtt. Erdő Péter bíborossal koncelebrált Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius és Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye főpásztora. A szentmisén jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök és felesége, Dalma asszony, Antall József özvegye, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökei, valamint a politikai és kulturális élet jeles képviselői.
A szentmise előtti köszöntőjében Erdő Péter utalt arra, hogy egyházunk és a magyarság sok szempontból a Szent Istvánéhoz hasonló időket él át: Reménykeltő, hogy 14 éve szabadabban élhetünk, polgárként és hívő emberként is. Sok területen jelentősen bővült Egyházunk tevékenysége, de a plébániák élete, a paphiány problémái, sőt saját hitünk gyengesége és hiányai továbbra is súlyos gondot jelentenek. Az egyházmegyei zsinatok az utóbbi tíz évben majd mindenütt megújították a helyi egyházak életét a II. Vatikáni zsinat útmutatásai szerint. Társadalmunk ugyanakkor ma is erősen evilági szemléletű. Aggasztóan kevés gyermek születik, a lakosság száma fogy, hazánk népessége egyre idősebb. A házasság és a család válsága különösen is mélynek tűnik. A történelmileg igen gyors és hullámzó gazdasági és társadalmi átalakulás negatív jelenségei is érezhetők, bár életkörülményeink és magatartásunk bizonyos megszilárdulásának jelei is látszanak. Ebbe a sok értéket hordozó, de gyakran eltompult, néha csüggedt és a pillanatnak élő közegbe kell elvinnünk magyar népünk számára az Evangélium örömét és reménységét, a többi népekkel egy családdá forrasztó szeretet-üzenetét, ahogyan Szent István király tette – fogalmazott a főpásztor.
A szentmisén mondott homíliájában a bíboros, prímás hangsúlyozta: az Egyház Szent István király ünnepén a sziklára épített ház evangéliumi szakaszát adja elénk, mivel sziklára, igazi erős alapra építette Szent István ennek az országnak, ennek a népnek az életét, a jövőjét. Erős alapra építette a saját és családja életét is: kereszténységet hozott az országba. Ám a mai napnak az ószövetségi olvasmánya is különösen megvilágítja István király művét és azt, ami belőle a mi számunkra most is nagyon aktuális: arról olvastunk ugyanis a Példabeszédek Könyvében, hogyan igazítsuk életünket a bölcsesség ösvényére, és hogyan járjuk igaz emberként az élet útját. A bölcsesség útja sima útként jelenik meg, amelyen semmi sem gátolja az ember lépteit, amelyen gyorsan haladhatunk, mégsem botlunk meg. Ha Isten szavára figyelve, az Õ akarata szerint igazítjuk az életünket, akkor ebben a törekvésünkben, a tisztességre való törekvésünkben merülhetnek fel nehézségek, mégis egyenes vonalú lesz az életünk, mégis úgy érezhetjük, hogy gyorsan haladunk célunk felé.
Erdő Péter rámutatott: a Példabeszédek Könyve felvillantja a reményt azok számára is, akik „a gonoszok útján járnak”. „Hagyd el s ne menj rajta tovább, kanyarodj el tőle, úgy folytasd utadat!” Van lehetőség a jobbulásra, őszinte emberi erőfeszítéssel megváltoztathatjuk életünk logikáját. Jézus tanításának kezdete is a megtérésre szóló meghívás. A mi életünkben is újra és újra jelentkeznek helyzetek, amikor átgondolhatjuk: valóban csak az anyagi gyarapodás, az esetleg mások rovására elért előnyök és pozíciók, a tétlen sodródás, vagy az örömet már nem is szerző szórakozás az egyetlen lehetőségünk? Ugyanígy a népek közösségében és a társadalmakon belül is adódik lehetőség a történelemben a bölcsesség útjának választására. Évszázados fájdalmak és ellentétek terhét oldhatja békévé az igazságot kereső és megértő emlékezés, az önmagunkat és másokat is értékelni tudó kiengesztelődés. Fáradságos dolog volt ez Szent István korában. Ma sem történhet meg komoly önfegyelem és áldozatos igyekezet nélkül.
A főpásztor leszögezte: mindez valóban megéri a fáradságot, mert a Példabeszédek Könyve szerint az igaz ember útja, a bölcsesség útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, amíg fényes nappal nem lesz. A saját életünkben is tapasztaljuk, hogy a jóra való elszánt törekvés sikerekre vezethet, ha le tudjuk győzni önzésünket, haragunkat, lustaságunkat, keserűségünket, akkor legközelebb már mindez könnyebb lesz, akkor gyorsabban haladunk a jó úton, akkor világosabbá válik körülöttünk minden. És közösségeknek is lehetnek jó szokásai, közösségek életében is teret nyerhet a bölcsesség logikája, az összeszedett, megbékélésre nyíló, másokat segíteni kész, munkánkra és környezetünkre igényes élet stílusa. És akkor kimondhatjuk azt a nagy szót, amit az ószövetségi olvasmány használ, hogy mindez „gyógyulás az egész testnek”.
Erdő Péter bíboros emlékeztetett rá: a belső és külső gyógyulásnak, megújulásnak, megtérésnek a feladata volt a nagy probléma Szent István korában is. Nem volt elég formálisan felvenni a kereszténységet, nem volt elég politikai hasznosságból szövetségre lépni a Nyugattal, hanem emberileg is meg kellett változni, gondolkodásmódban is meg kellett újulni. Ennek a megújulásnak az erőforrása Szent István és munkatársai számára az élő, személyes keresztény hit öröme volt. Ezért legfontosabb üzenete számunkra, hogyan kell a gondolkodásunknak, a szívünknek megváltoznia, hogy végre ne az önzés útjának kilátástalan sötétségében járjunk, hanem új lendülettel haladjunk előre a bölcsesség és a világosság igaz útján.
Ez az út hitünk szerint azt jelenti, hogy valóban elfogadjuk Jézus Krisztust Megváltónknak, és ettől kezdve remélünk – mondta a bíboros, prímás, majd idézte Szent Péter levelét: a keresztény embernek mindig készen kell állnia, hogy számot adjon reménységének okáról. A keresztény embert reménykedő optimizmus jellemzi. Nem mintha azt gondolná, hogy itt a földön minden varázsütésre megoldódik. Hanem mert tudja, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy végül is a legfontosabb dolgokban ez a szeretet minden akadályt legyőz. És ez az a remény, amiben egyén és közösség megkapaszkodhat, ez az, amiben végül is nem csalódik. Mert ez a remény nemcsak ennek a földi életnek a keretei között érvényes, hanem azon túl is, a világmindenségre és az örökkévalóságra szól. Ennek a reménynek az összefüggésében a dolgoknak az értéke megváltozik. Olyan cselekedetek, olyan helyzetek kell, hogy kísérjenek bennünket, amire sokan azt mondják: hogyan lehetséges ez? Hogy valaki ad és segít, pedig nincs belőle haszna, hogy valaki holnapután éppen olyan kedves, mintha meg sem sértettük volna. Mintha nem lenne semmi leszámolni, vagy elszámolni valója. Nincs is, mert a keresztény ember Krisztustól a bocsánatot tanulja, azt tanulja, hogy hol az életünknek a súlypontja, azt tanulja, hogy a többi embert úgy kell szeretni, mint saját magunkat – mondta végül szentbeszédében Magyarország prímása.
A szentáldozást követően a hagyományoknak megfelelő rendben és útvonalon vitték, illetve kísérték végig a Szent Jobb ereklyét: az ereklye előtt haladtak a zarándokcsoportok, az egyházi szervezetek, a női és férfi szerzetesrendek és társulatok, a lovagrendek, az egyházmegyés papság. A Szent Jobb és kísérete, valamint a koronaőrség után közvetlenül Gaál Endre nagyprépost, érseki keresztvivő kanonok, Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek és kísérete haladt, őket a Magyar Köztársaság elnöke és az Országgyűlés elnöke, a Habsburg-család és a diplomáciai testület tagjai, valamint a meghívott vendégek követték.
A körmenet és a szentmise a pápai és a magyar Himnusz, a Szózat és a Székely Himnusz hangjaival ért véget. MK