A Szentszék és az észak-afrikai helyzet

A március 20-i Úrangyala-imádság végén XVI. Benedek pápa reagált a líbiai helyzetre is: „Nagy aggodalommal követem a legutóbbi eseményeket, imádkozom azokért, akik a drámai helyzetben érintettek, és sürgető felhívással fordulok minden politikai és katonai felelőshöz, hogy mindenekelőtt a polgárok épségével és biztonságával törődjenek, továbbá biztosítsák a humanitárius segélyek eljuttatását. Megindultan közelségemről biztosítom a lakosságot, s közben azt kérem Istentől, hogy mihamarabb béke és egyetértés virradjon Líbiára és az egész észak-afrikai térségre.”

A pápa legfőbb aggodalma tehát a polgári lakosság védelme, ugyanakkor nem ítéli el a nemzetközi katonai beavatkozást. Azonban nem valamiféle fordulatról van szó a pápa béke melletti elkötelezettségében, hanem annak elismeréséről, hogy a beavatkozás jelen esetben a líbiai lakosság védelmében történik.

A katolikus tanítás a fegyveres erő alkalmazását nem zárja ki eleve, hanem meghatározott feltételekhez köti, alapvetően védekezési célból. Az utóbbi időszakban a nemzetközi jogban előtérbe került az ún. védelmi felelősség elve, aminek fontosságát és jogosságát XVI. Benedek az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott 2008-as beszédében elismerte. A Líbia elleni nemzetközi fellépést pedig az ENSZ éppen a védelmi felelősség elvére hivatkozással tette lehetővé.

Az egész észak-afrikai helyzet kapcsán mondhatni szokatlan visszafogottságot tanúsított mindezidáig a szentszéki diplomácia és maga a pápa – legalábbis a nyilvánosság előtt. A líbiai konfliktust ezt megelőzően egyetlen alkalommal, két héttel ezelőtt említette a Szentatya. A március 6-i Úrangyala-imádságot követően „az érintett lakosság számára támogatást és segítséget” sürgetett. Az egyiptomi helyzetnek pedig csak pár mondatot szentelt a február 6-i Úrangyalakor, a nyugalom és a békés együttélés helyreállítását szorgalmazva.

Ez különösen azzal összevetve feltűnő, hogy a tavalyi év végén és az idei év első napjaiban milyen nyíltan és közvetlenül emelte fel szavát XVI. Benedek a keresztény kisebbségek védelme érdekében – éppen a muzulmán országoknak címezve felszólítását. Az alexandriai kopt-ellenes merényletet aljas cselekedetnek minősítette, és szolidaritásáról biztosította az egyiptomi keresztény kisebbséget, nem sokkal később pedig felszólította a kairói kormányt, hogy tegyen meg mindent a védelmükért. Ezt Egyiptom rossz néven vette, és visszahívta szentszéki nagykövetét, ami a súlyosabb diplomáciai figyelmeztetések közé tartozik. A szentszéki külügyminisztérium is bekérette az elutazó nagykövetet, hogy tisztázza a pápai megnyilatkozás helyes értelmezését.

Mindez érthetővé teszi a mostani szentszéki visszafogottságot. Az észak-afrikai forradalmak kitörését megelőzően a keresztény kisebbségek védelmét az szolgálta, hogy a pápa határozott hangvételű megnyilatkozásaival felhívta rájuk a nemzetközi közösség figyelmét. A megváltozott helyzetben viszont, éppen ellenkezőleg, az szolgálja érdekeiket, ha nem kerülnek a figyelem középpontjába. Nehogy valakiknek eszébe jusson a rendszerváltást sürgető forradalmakat vallásközi konfliktussá alakítani úgymond a „vatikáni beavatkozás” ürügyével – írja a Vatikáni Figyelő.

Érszegi Márk Aurél/Vatikáni Figyelő/Magyar Kurír