A Szentszék jóváhagyta az Új Horizontok közösséget

Kitekintő – 2010. december 30., csütörtök | 12:05

A Világiak Pápai Tanácsának elnöke, Stanislaw Rylko bíboros az elmúlt napokban kézjegyével látta el azt a rendelkezést, amely jóváhagyja az Új Horizontok közösség statútumait, „ad experimentum”, azaz kísérleti időre.

A közösséget 20 évvel ezelőtt egy fiatal olasz nő, Chiara Amirante alapította azzal a céllal, hogy a hit jegyében adjanak segítséget nehézségek között élő fiataloknak, drogfüggőknek, hajléktalanoknak, a társadalom peremére szorultaknak. A Világiak Pápai Tanácsának jóváhagyása azt jelenti, hogy hivatalosan elismerik a társulatnak a marginális helyzetbe került fiatalok javára végzett szolgálatát.

Az alapító Chiara Amirante a Vatikáni Rádiónak adott interjúban a döntéssel kapcsolatban ezt nyilatkozta: „Az egyházi jóváhagyás fontos jel, annak a jele, hogy kegyelmi adományaink a Szentlélek ajándékai. Az utat az Úr jelölte ki számunkra, hogy minél nagyobb odaadással állítsuk életünket Jézus szeretetének szolgálatába”. Az Új Horizontok alapítója leszögezte, hogy a közösség nem drogterápiás központ: „Mi egyszerűen szeretnénk megosztani a Feltámadt Krisztus örömét azokkal, akik emberileg kétségbeejtő helyzetben vannak.”

Chiara Amirante 1991-ben hozta létre a társulatot, ami kezdetben a római Termini pályaudvar környékén lézengő prostituáltak, drogosok, alkoholisták, tolvajok megsegítésén fáradozott. Az első 24 férőhelyes menedékszállót 1994 márciusában nyitotta meg. Ma sokfelé vannak  jelen vannak Olaszországban és külföldön is. 230 teljes időben dolgozó önkéntes teljesít szolgálatot a szállóikban.

A közösségnek vannak fogadalmas tagjai, valamint családos férfiak és nők is. Háromezer személy rendszeres támogatását élvezik, és több ezren vannak azok, akik rokonszenveznek vele. A Vatikáni Rádiónak adott interjújában Chiara Amirante 120 ezer személyről szólt, a „Világosság Lovagjairól”, akik készek a radikális evangéliumi életre és arra, hogy elvigyék a Feltámadt Krisztus örömét a szenvedő fiatalok közé.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír