A szentszéki szóvivő nyilatkozata a Jorge Mario Bergoglio elleni vádakról

2013. március 16., szombat | 12:17

P. Federico Lombardi a péntek délutáni sajtótájékoztató alkalmával kijelentette: a Bergoglio elleni kampány jól ismert és már néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza. Alkalmanként hazug és hírnévrontó kampányokra specializálódott publikációk hangoztatják. Ennek a kampánynak és a Jorge Mario Bergoglio elleni más vádaknak az egyházellenes jellege jól ismert és nyilvánvaló.

A vád arra az időszakra utal, amikor Bergoglio nem volt még püspök, hanem az argentin jezsuiták elöljárójaként folytatott szolgálatot. A vád két paphoz, egy német és magyar jezsuitához kötődik, akiket annak idején elraboltak és akiket a vád szerint ő nem védett meg. Konkrét és hihető vádat sohasem fogalmaztak meg ellene. Az argentin igazságszolgáltatás egyszer kihallgatta mint a tényeket ismerő személyt, de soha semmivel nem vádolta meg. Bergoglio dokumentált formában tagadta a vádakat.

Ugyanakkor számos nyilatkozat áll rendelkezésre, amely azt mutatja, hogy Bergoglio sok személyt megvédett a katonai diktatúra idején. Ismert Bergoglio szerepe is, aki miután püspök lett, előmozdította az Egyház bocsánatkérését Argentínában azért, hogy nem tett eleget a diktatúra idején. A vádak a diktatúra időszakának társadalmi-szociológiai elemzését használják fel, amelyet évek óta egyházellenes baloldali elemek készítettek azzal a céllal, hogy támadják az Egyházat. Ezeket határozottan el kell utasítani – fogalmazott a szentszéki szóvivő.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Címkék: Vatikán
Vezető híreink – olvasta már?
ilyen-lesz-felujitott-harmashalom-oltar
Ilyen lesz a felújított Hármashalom-oltár

A csíksomlyói kegyhely Facebook-oldalán közzétették a nyeregbeli pódium felújításának látványtervét április 22-én, húsvéthétfő reggelén. A Hármashalom-oltárt Ferenc pápa június eleji látogatására újítják fel és bővítik ki.

18:57
ferenc-papa-husvethetfon-teli-marokkal-meritsunk-bekebol-es-derubol
Ferenc pápa húsvéthétfőn: Teli marokkal merítsünk a békéből és a derűből!

A Szentatya április 22-én délben már a húsvéti időre jellemző, „Mennynek királyné asszonya” kezdetű Mária-antifónát imádkozta el a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Beszédében hangsúlyozta, hogy a sírnál járt asszonyokhoz hasonlóan saját életünkben mi is találkozhatunk Jézussal.

15:58