A szenvedés értelme

A szentmisén Márfi Gyula érsek a betegség és a gyógyítás, a szenvedés értelméről, keresztény értelmezéséről beszélt. Lourdes-i zarándokútjait idézte, amelyeken mindig erősen megérintette a tolókocsikban imádkozó betegek és kísérőik megrendítő látványa. A III. században vértanúságot szenvedett diakónus, Szent Lőrinc történetére utalt, aki, mikor a római prefektus elfogta, s arra kötelezte, hogy hozza el és adja át az egyház kincseit, összegyűjtötte Róma szegényeit, nyomorultjait, betegeit, sántákat, bénákat, leprásokat, mondván: Íme, az egyház kincsei!

Számunkra is a betegek az egyház kincsei – mutatott rá az érsek. Hiszen nagy dolog munkával részt venni a teremtés művében, de talán még nagyobb a türelmesen viselt szenvedéssel bekapcsolódni a megváltás művébe. Ahogy Szent Pál írja: „kiegészíteni testünkben, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az Egyháznak javára”. Kell, hogy minden szenvedőben meglássuk Krisztust – hangsúlyozta a veszprémi főpásztor. Jézus nagy szeretettel vette körül még a leprásokat is, s ezzel korrigálta korának téveszméit a betegekkel kapcsolatban. Abban a korban ugyanis azt tartották a betegségről, hogy az az embernek bűneiért való büntetés az Úrtól. Mi azonban a betegben már a szenvedő Istenfiát látjuk. Kell, hogy a betegek is tudatában legyenek méltóságuknak, hogy Jézussal együtt hordozzák a keresztet; s kell, hogy az orvosok és az egészségügyben dolgozók is tudatában legyenek annak, hogy ők is Jézust, a gyógyítót képviselhetik a betegek ágya mellett – hangsúlyozta Márfi Gyula. Nem az a lényeg, hogy kézrátétellel, rendkívüli módon vagy orvosi gyógyszerekkel történik-e a gyógyítás, hanem hogy a gyógyító Krisztus szeretete, az irgalmas szamaritánus jósága megjelenjék az egészségügyi dolgozóban a beteg ágya mellett.

A veszprémi érsek arra kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy ne csak kötelességből, hanem szívvel-lélekkel ápolják őket; a betegeket pedig arra, hogy szeressék orvosaikat, ápolóikat, ne legyenek türelmetlenek betegségeikben velük szemben. „Ha a gyógyító Krisztus találkozik a kereszthordozó Krisztussal, akkor a szenvedés értelmet nyer” – mutatott rá.

A szertartáson a főpásztor Nagy Károly plébánossal és Medveczky Miklós káplánnal kiszolgáltatta a betegek szent kenetét is az arra felkészülteknek.

A református egyház részéről Steinbach József dunántúli református püspök Pál apostolnak a korintusbeliekhez írott második levele alapján – „Isten…az irgalom atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságukban…” – hirdette az igét. Rámutatott: mindannyian vigasztalásra szorulunk, mert nagy és sokféle a testi és lelki nyomorúságunk. Egymagunkban hiánylények vagyunk, de Isten segítségünkre siet, lehajol hozzánk és megvigasztal, megvált bennünket, hogy örökéletünk legyen.

Isó Zoltán evangélikus lelkész Máté evangéliuma alapján – „A betegeknek van szükségük az orvosra. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” – hangsúlyozta: Isten, az élet Ura; hozzánk jön, értünk jön, hogy megváltson minket a bűntől, a szenvedéstől, a betegségektől.

Az ünnep ökumenikus áldással zárult.

Toldi Éva/Magyar Kurír