Színt vallunk – 2008. február 17.

Aztán Jézus a kereszten is színt vall. De ott már piros színnel. Majd a feltámadásban újra kifejezi istenemberi mivoltát. Sokan látják, amint feltámadt testben megjelenik. Újra a fehér színé a főszerep. Tulajdonképpen nincs is olyan pillanat, amikor Jézus ne tanúskodna a Mennyei Atyáról, aki küldte.

Mi emberek is színt vallunk. Sőt azt mondhatjuk, hogy akkor is színt vallunk, ha nem akarjuk. Előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy miként gondolkodik, és milyen a világszemlélete és emberképe. Főleg akkor, ha életünk legfontosabb kérdéseivel szembesülünk. Miért élünk, honnan a világ, miért van rossz és szenvedés, miért nem jobb a világ, hogyan javíthatnánk rajta és így tovább.

De a legegyértelműbb módon akkor vallunk színt, ha arra a kérdésre kell válaszolnunk, kicsoda számunkra Jézus Krisztus. Mert ő az, aki a legegyértelműbb módon színt vallott irántunk, emberek iránt. Vállalta a vérontás és a kereszt piros színét, értünk, hogy meghívjon országába, a feltámadott életre, amelyet a fehér szín jelképez.

A sokféleképpen gondolkodó ember között nem úgy látunk tisztán, ha azt kérdezzük, hogy mit tenne szegényekkel, mert nagyjából úgyis ugyanazt mondják. A fő kérdésnek így kellene elhangoznia: kicsoda számára Jézus Krisztus. A válasz jellegéből adódik, hogy hiteles-e, vagy inkább még ő maga tanuljon hiteles emberektől.

Sánta János