A szíriai apostoli nuncius kommentárja a legutóbbi robbantásokról

Kitekintő – 2012. május 21., hétfő | 11:27

Szíria továbbra is az erőszak színtere az ENSZ-megfigyelők jelenléte ellenére. Május 19-én 24 óra alatt több mint kilencen haltak meg, és százan megsebesültek egy autóbomba robbanás következtében.

Ugyanazon a héten egyik éjjel fegyveresek törtek be egy damaszkuszi mecsetbe és megölték az imámot. Ez történt a qarai Szent Mihályról elnevezett görögkatolikus templomban is, ahol megölték a plébánost – közölte a Fides missziós hírügynökség. A szentszéki szóvivő nyilatkozatában az egy héttel ezelőtti súlyos támadások után a pápa és az egész katolikus közösség lelki közelségéről biztosította a szír lakosságot. Mario Zenari érsek, a szíriai apostoli nuncius nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a történteket követően.

A Szentatya folyamatosan értesül a válságról és a szíriai nép fájdalmáról. A pápa közel áll a szenvedőkhöz, és megújítja felhívását a válság megoldása érdekében a párbeszéd útján. Mindenekelőtt az erőszak azonnali beszüntetésére hív. Sajnos azonban a szíriai falvakban állandóan a vérengzést tapasztaljuk, amely újabb vért kíván. A nemzetközi közösség segítségével kell megtörni ezt az erőszakspirált – hangsúlyozta a damaszkuszi apostoli nuncius. Ez a vérfürdő fájdalmat és megdöbbenést vált ki mindenkiből. Senki sem tudja már, hogy mit gondoljon. Damaszkuszra ólomsúllyal nehezedik ez a helyzet. Abban reménykednek, hogy a nemzetközi közösség még határozottabban a kezébe veszi a helyzetet, és még inkább támogatja a jelenlegi legjobb megoldást, a Kofi Annan-féle tervet.

A nuncius szerint a nemzetközi közösség részéről belefáradás tapasztalható a szíriai helyzettel kapcsolatban. Az egyes országoknak megvannak a saját problémáik, amelyekkel el vannak foglalva. Mégsem szabad, hogy a nemzetközi közösség feladja az erőfeszítéseit, mert Szíria egyedül nem tud kilábalni ebből a válságból. A Kofi Annan-terv a siker reményét jelenti, mert a konfliktusban érintett minden fél aláírta azt. Ehhez kell ragaszkodnia mindenkinek, hogy sikert érjen el, vagy legalább látni lehessen az erőszak beszüntetése felé vezető út, illetve a felek tárgyalóasztalhoz ültetésének első jeleit – mutatott rá Mario Zenari érsek, a szíriai apostoli nuncius.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír