Szívdobbanások fotókon

A Közelből - Fényképek Erdélyből 1979-2012 címet viselő reprezentatív tárlat már március elején megérkezett a kiállítóhelyre, de a rendkívüli időjárási viszonyok miatt a hivatalos megnyitót el kellett napolni.

Korzenszky Richárd házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, s elmondta, hogy egy alkalommal Sára Sándor ajánlotta figyelmébe Koffán Tamás rendkívül érdekes, sajátos látásmódról tanúskodó fotográfiáit, melyek most a falakon láthatók.

A képeken megjelenik az erdélyi, érintetlenségében megőrződött táj, és ott vannak a táj elesett, de tisztaságukban felmagasodó emberei; megjelennek a vallásos élet képei, a napi munkás élet különböző állomásai, valamint a születés, a keresztelő, a temetés és a halál képei. A kiállított fényképeken megjelennek Erdély híres alkotó nagyságai is, mint például Kusztos Endre festőművész, vagy Kányádi Sándor költő.

A kiállított képsorozat mottóját leginkább úgy fogalmazhatnánk meg, hogy „arcokra írt történelem”, mondta a kiállítást megnyitó Pomogáts Béla irodalomtörténész. A portrék, az életképek sorsképek arról tanúskodnak, amit erdélyi történetnek, népéletnek, közösségi sorsnak ismerünk. A torockói pásztorember hamiskás mosolyával, mintha egy Tamási Áron-regényből lépne elő; a székelyudvarhelyi sebész főorvos elszánt tekintete válasz arra az emberi sorsra, amely mögött ott van a helytállás örök kényszerűsége; az összehúzott szemű, keserűen előre tekintő szentegyházasfalui kovácsmester szívdobbanásait a fotón át is érezni lehet – mutatott rá Pomogáts Béla.

Valójában az egész portrésorozat ilyen szívdobbanások együttese. E tájat és még talán a képeken látható emberek jó részét is régóta ismeri maga Pomogáts Béla is, hiszen hosszú éveken át rengetegszer járt Erdély földjén, néha három-négy hónapot is ott töltött – vallotta meg az irodalomtörténész, majd hozzátette: „Erdélyben van valami mitikus, mindig is volt. Nem csupán egy szép Kárpát-medencei tájról van szó, nemcsak az emberi arcvonásokon megőrzött történelemről, hanem egy nemzeti mítoszról. Ami fölötte van a történelemnek, ahol találkozni tudunk mi magyarországiak és erdélyiek, budapestiek és a Hargita tetején élők. Koffán Tamás a fényképezésen innen és túl is művészember” – mutatott rá Pomogáts Bél, aki felidézte a művész életútját is.

Koffán Tamás Budapesten és Amerikában tanulta a csellóművészetet, a Budapesti Szimfonikus Zenekar művésze lett, s közel negyvenévesen kezdett a fényképezés művészetével ismerkedni. Barátai unszolására látogatott el először Erdélybe, ahol megragadta a táj szépsége, az ottani közösségek példaértékű élete.

„Az emberi arcok sokszor hitelesebben vallanak a történelemről, mint a vaskos monográfiák. Az emberi sorsokban megnyilvánuló történelem átvérzi a história szövetét – ennek lehetünk tanúi Koffán Tamás mostani kiállításán is” – zárta gondolatait Pomogáts Béla.

A megnyitón közreműködött az apátság énekkara.

Toldi Éva/Magyar Kurír