Szobrot állítottak Mindszenty Józsefnek Szentesen

Hazai – 2012. november 19., hétfő | 12:06

Lantos Györgyi és Máté István csongrádi művészházaspár alkotását a Szent Anna-templom kertjében avatták fel november 18-án, vasárnap.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a szoboravatás előtt tartott szentmisén – melyen a hívek a bíboros boldoggáavatásáért is imádkoztak – elmondta, az emberi életnek van a földi léten túlmutató célja is. A vértanúk azok, akik példát mutattak, rövid távú céljaikat feladva életüket áldozták fel.

Mindszenty József nem rövid távú célokban gondolkodott, kész volt az életét is áldozni a szabadságért, a társadalmi igazságért és az üdvözülésért. Így áldozata nem fölösleges volt, hanem igazi érték. Ahhoz, hogy rövid távú céljainkat úgy tudjuk megfogalmazni, hogy azok szinkronban legyenek a végső céljainkkal, éleslátás és erő kell – tette hozzá.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság alapítója és elnöke a bronz mellszobrot felavató beszédében hangsúlyozta: a bíboros jelen volt és jelen lesz életünkben, figyel és fegyelmez bennünket. Mindszenty mítosza, ereje, életműve – amely ma is éltető forrás Európában – egyre határozottabb közfigyelmet követel magának, egyre többen érdeklődnek iránta és fedezik föl.

MTI/Magyar Kurír