Szociális érzékenység és karitász az egyetemisták között

Jézus egyik fontos kijelentését az Apostolok Cselekedeteinek könyve őrizte meg számunkra: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (20,35). Ez azt jelenti, az Egyház gyakorlatában maradt élő a krisztusi üzenet.

Mivel azt tapasztaljuk, hogy egyetemi közösségeinkben fontos a szociális és a karitatív érzékenység kialakítása és a krisztusi szeretet konkrét tetteinek szorgalmazása, az idei konferenciánk témájául ezt választottuk.

Az országban sok helyen, és a határon túli egyetemi lelkészségekben is feltámadt a vágy: adakozni, jót tenni, segíteni. Ezt bizonyos helyeken rendszeresen és rendezett formában teszik, másutt alkalmanként. A szeretet kifejezése egyformán irányul a hajléktalanok, a beteg- és öregotthonok, az árva gyermekek, a mentálisan retardáltak, a hátrányos helyzetűek, a roma családok megsegítésére. Legtöbb helyen azonban ezek az akciók a karácsonyhoz vagy más ünnepekhez kötődnek, kampányszerűek.

Az a világ, amelyben élünk, egyszerre szenved a lelki bajoktól (erkölcsi válság) és a szegénységtől. E két óriási bajon enyhíthet minden olyan találkozás, amelyben valakit beengedünk az életünkbe, elfogadjuk, szolgáljuk. Közösségeinkben azt a Krisztust szeretnénk hirdetni, akinek ismerjük jótékonyságát: „noha gazdag volt, értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk” (2Kor 8,9). Világosan látjuk, hogy ő szegény egyházat alapított, és hogy ennek az egyháznak a jövője a szegények kezében van. Minden egyes szeretet-cselekedetünkkel embereket menthetünk meg, formálhatjuk az Egyház közösségi arculatát, misszionálhatunk. A karitatív tevékenység az, amivel a közös munka során leginkább meg tudjuk szólítani a másként gondolkodókat is.

Az értelmiségi keresztények akkor élik meg igazán a hitüket, ha arról tanúságot tesznek, és elviszik más kultúrák, vagy szubkultúrák világába. Vállalva tökéletlenségünk korlátait, a reménység jeleként kell a szegények, a betegek, az árvák, a magányosok, az öregek mellé állnunk, úgy, hogy fiatalos lendületünkből, jelenlétünkből, szolgálatunkból erőt, perspektívát, sokszor a túlélés lehetőségét kapják.

Ezért szorgalmazzuk az egyetemi lelkészségek és gyülekezetek életében (vasárnapi istentiszteleteinken vagy azokon kívül) a gyűjtést. Hadd szokják meg a fiatalok a lemondás, az adakozás áldozatát és örömét! Ott, ahol kampányszerű jótékonyság folyik, alakítsuk át tartós és folyamatos segítségnyújtássá! Bíztassuk az egyetemistákat és a főiskolásokat arra, hogy a legnagyobb adható jó az odafigyelésünk, a másokra fordított időnk, a teljesen feléjük irányuló szeretetünk! Érdemes keresni az együttműködést a hivatalos karitatív szervezetekkel, a plébániák már kialakított szociális és karitatív jótékonysági formáival, ezekkel mindenképpen egyeztetve lehetnek csak hatékonyak. Minden, ami önzetlen, jó szándékú segítségnyújtásból ered, fontos (jótékonysági könyvhét, a „Szolidaritás éjszakája”, „72 óra kompromisszum nélkül”, beteglátogatás, árva gyermekek tábora, Szent Erzsébet-napi kenyérosztás stb). Jó, ha alakulnak állandó, rendszeresen működő karitatív csoportok a lelkészségeken belül.

A szociális érzékenység kialakítása, ébren tartása és a konkrét karitatív tettek az Egyház építésének másokra át nem ruházható feladata. Jövőnk attól függ, tudunk-e szolidárisak, azaz testvérei lenni egymásnak, valamint szociálisan érzékenyek, azaz javainkat megosztani másokkal. Az értelmiségi fiataloknak meg kell tapasztalniuk az ősegyház elvét, gyakorlatát: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött” (2Kor 8,15). Konferenciánk, együttlétünk, áhítatunk, imádságaink ehhez adtak erőt nekünk, amit meg akarunk osztani testvéreinkkel!

Győr, 2007. március 11.

Pákozdi István budapesti római katolikus egyetemi lelkész,
Szalai Gábor győri római katolikus egyetemi lelkész,
Tóth Gyula veszprémi római katolikus egyetemi lelkész,
Szűcs Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze,
Tóth László debreceni római katolikus egyetemi lelkész,
Seszták István nyíregyházi görög katolikus egyetemi lelkész,
Marincsák László debreceni görög katolikus egyetemi lelkész,
Papp András miskolci görög katolikus egyetemi lelkész,
Matolcsy Kálmán, Budapest, római katolikus egyetemi lelkész,
Bara László marosvásárhelyi római katolikus egyetemi lelkész,
Orbán László kolozsvári római katolikus egyetemi lelkész,
Jakab Attila brassói római katolikus egyetemi lelkész,
Jankó Gábor dunaszerdahelyi plébános,
Turcsik Ferenc miskolci református egyetemi lelkész,
Buday Barnabás miskolci evangélikus egyetemi lelkész,
Sikora R. Eszter nővér miskolci lelkészség-vezető és valamennyi munkatársuk