Szolidaritás nélkül nincs igazi nemzetközi együttműködés

A bíboros hangsúlyozza, hogy határozott paradigmaváltásra van szükség a gazdasági–technológiai kérdésekben. Ez pedig csak úgy képzelhető el, ha az embert és az emberi kapcsolatokat helyezzük a középpontba.

Felidézte, amikor XVI. Benedek pápa is arról beszélt az élelmiszerbiztonsági csúcstalálkozón, hogy a kérdést az ember szempontjából kell vizsgálni: a katasztrófelméletekkel ellentétben világosan kijelentette, hogy nincsen ok-okozati összefüggés a népesség számának növekedése és az éhezés között, amint az élelmiszerkészletek oktalan, pusztán gazdasági érdekből történő megsemmisítése is mutatja.

A pápai enciklika is hangsúlyozza: „Az éhezés nem annyira az anyagi javak hiányának függvénye, mint inkább a társadalmi források hiányáé, amelyek közül az intézményi feltételek a legfontosabbak. Más szóval: hiányzik az a gazdasági intézményhálózat, amely képes garantálni a megfelelő élelemhez és ivóvízhez való hozzáférést, képes szembenézni a primer igényekből eredő szükséghelyzetekkel” (Caritas in Veritate, 27.). A környezeti ökológia előtt az emberi ökológiát kell figyelembe venni.

Scola bíboros szerint mindenekelőtt az emberi szükségletek természetén kell elgondolkodni. A szükségletek az ember törékenységének jelei. Fontos, hogy az ember tisztán lássa szükségleteit: az ideális állapotot keresi; kiegyensúlyozott, teljes, igaz és békés módon szeretne élni. Ha tehát azt nézzük, mitől elégedett az ember, nem gondolkodhatunk pusztán számokban. Napjaink mentalitása azt sugallja, hogy az ember pusztán individuum, kapcsolatok nélküli lény. Ezzel ellentétben az ember eredendően kapcsolatokban élő lény, emberi énje kapcsolatai függvényében valósul meg. Fontos tehát, hogy az ember ne csak számítgatásra legyen képes, hanem képes legyen felismerni és megosztani másokkal azt a tudását, hogy mi a jó az emberi lény számára.

Scola Arisztotelész Politikáját idézi: nincs olyan jó dolog az ember számára, amelyet ne másoktól kapott volna, és melyet felelősségteljesen át nem ad, ha rá kerül a sor. Erre a koinoniára (szervezett közösségre) építi Arisztotelész a városát, ahol a cél nem pusztán a túlélés, hanem a jó élet, amely vagy minden egyes ember osztályrésze, vagy egyszerűen nem létezik.

Scola Hegel nyomán azt is hangsúlyozza: az ember alapvető szükséglete, hogy valaki elismerje emberi értékét. Egymás elismerése az elsődleges javak közé sorolható. Nem egy járulékos dolog, hanem minden más jó lehetőségének alapja. Minden gazdasági és politikai elvnek az ember ilyen látásmódján kellene alapulnia. Az, hogy a világ a jelenben és a jövőben lakható lesz-e, nem csupán a rendelkezésre álló erőforrásokon múlik, hanem egymás kölcsönös elismerésén, tiszteletben tartásán: ez az erőforrások elosztásánk alapja is. Ez alapján lehet megérteni XVI. Benedek kitartó érvelését: igazi nemzetközi együttműködés nem jöhet létre szolidaritás és egymás kölcsönös támogatása nélkül, mert semmiféle humanitárius segítség, a gazdagság semmiféle újraelosztása nem lehet valódi „jó”, ha nem rejlik el és magasztalódik fel benne minden ember közös embersége.

A velencei pátriárka hangsúlyozza: ily módon világossá válik az is, hogyan járulhatnak hozzá a vallások napjainkban közjóhoz, ahhoz a jó élethez, amelyből erkölcsös tettek fakadnak.

Magyar Kurír

(tzs)