A szűk kapu – 2010. április 26.

No, de miféle kapuk ezek? A mennyország kapujáról sokszor hallunk, jelképesen Péterre lett bízva a kulcsár szerepe, de miféle a pokol kapuja? Az egész olyannak tűnik, mintha sokkal többen lennének az elkárhozottak, mint az üdvözültek. Pedig Isten mindenkit üdvözíteni akar. Ha nem így lenne, valószínűleg nem foglalkozott volna velünk a bűnbeesés után.

A szűk kaput úgy is érthetjük, hogy egészen egyszerűen nem fordulhatunk magunkba, hanem fejlődnünk kell egy Isten által öröktől létező terv szerint. Mindenkit a maga lehetőségei szerint szólít az Úr az egyre nagyobb jó felé. Állandó zarándoklat, buktatókkal tarkítva, de ezekből mindig fel lehet állni. A széles kapu és a pokol kapuja pedig nem más mint fejlődésképtelennek nyilvánítani magunkat, és Isten nélkül önmagunkba csavarodni. De nem betegség miatt, hanem önfejűségünk miatt.

A szűk kapuhoz szűk út vezet, de közben sokat fejlődünk. Minél szélesebb a kapu, annál rövidebb út vezet hozzá – de a kapun túl semmi nincs. Bízzunk abban, hogy ebbe a semmibe még senki nem zárult bele.

Sánta János