A születés csodájáról tartottak konferenciát Veszprémben

A tanácskozás a várandósság, a szülés-születés, a keresztelés ősi hagyományait kísérte nyomon a régmúlt időktől napjaink individualizálódott, szekularizálódott világáig.

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb” – idézte Szophoklészt  Strenner Zoltán orvos, a veszprémi önkormányzat képviselője a konferenciát megnyitó ünnepi beszédében. Az ember valóban csodálatos, a születés pedig maga a csoda, mondta, s elmesélte, hogy ő is tanúja volt egyik gyermeke megszületésének. Hihetetlen titkokat rejt magába minden szülés/születés, minden világra jött gyermek, aki Pablo Casals szavaival: csoda. Páratlan a maga nemében. Soha ezelőtt nem született hozzá fogható. Lehet belőle Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes bármire.

Limbacher Gábor múzeumigazgató kifejezte bizodalmát abban, hogy konferenciájuk, kiállításuk is hozzájárulhat annak a sajnálatos társadalmi közfelfogásnak a változásához, amely a szabadság szélsőséges értelmezésében a gyermekáldás elfogadását az anya kizárólagos szabadságjogai közé utalta.

Az előadások kezdetén az őskori ember termékenységtiszteletéről és ebből fakadó ábrázolásairól tartott beszámolót Regenye Judit régész, aki egy felsőörsi feltárás alkalmával bukkant rá arra az őskori szobrocskára, amely egy domborodó pocakú várandós mamát ábrázol. Kezdetben a vándorló életforma folytán az anya általában csupán egy gyermeket nevelt, mivel azt a hátán tudta vinni a horda vándorlása során. A körülmények következtében sok gyerek lett a gyermekhalandóság áldozata. A letelepedés és a földművelésre, állattenyésztésre való áttérés gyökeres változást hozott, megnövekedett a népesség, az ember kezdte birtokba venni a földet, a sorsát, az utódokkal is jövőjéről gondoskodott már.

A születéshez, szüléshez kapcsolódó szimbólumokról, szokásokról szólt Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, aki Brueghel XVI. századi festőművész jól ismert Gyermekjátékok című alkotását választotta kiindulópontul előadásához. A festőművész képén is megjelenik már egy korabeli, mondhatnánk nemzetközi játék, amely nálunk Gólya, gólya gilice néven ismert, s amely a megszületést játssza el (két nagyobb gyermek visz egy kisebbet, akit a játék végén leejtenek). A kutató saját előadásában megszólaltatott népdalokkal kísért előadásában szó volt népi hiedelmekről is: akinek házán fészket rak a gólya, ott hamarosan gyermek születik, ezért a bábaasszonyt sok vidéken „góla asszonynak, góla néninek” hívták/hívják. A víz tisztító erőként jelenik meg a hagyományokban; a keresztelésben az újjászületés szimbólumaként, de az újszülött fürösztésében, a népi locsolkodásban is.

A Holdnak a nőiséggel, az anyasággal való kapcsolatáról is szólt Lanczendorfer Zsuzsanna, amely a keresztény szimbolikában is megjelenik: a Hold a Szűzanya jelképe. Ugyanígy a rózsafa, a Boldogasszony fája az anya, a bimbó pedig a gyermek jelképe, aki ha megnő virágszál lesz. A tulipán az anyák napja virága a szülés, a születés szimbóluma. Nem véletlen, hogy a stafirungos ládára tulipánokat festettek (tulipános láda), ami figyelmeztetés is volt a leánynak asszonyi-anyai feladatai betöltésére.

Az előadás során megismerkedhetett a hallgatóság az utolsó felpéci bábaasszonnyal is egy róla készült filmből. Ő több mint száz gyermeket segített világra, s meghatóan beszélt arról, hogy mindig magával vitt egy Páduai Szent Antal-érmecskét a szülésekhez, segítségében bízva, imádsággal kezdte mindig munkáját. Elmesélte, hogy a falu ahol bábáskodott többségében evangélikus volt, s ott a szülőanya férje és férfi rokonai, amíg a vajúdás zajlott, kint imádkoztak és olvasták a Bibliát a kertben.

Több előadásban is szó esett arról, hogy milyen mély hagyománya van máig az úgynevezett offereknek, hálatáblácskáknak, hálaajándékoknak – különböző anyagokból készített kis szíveknek, bölcsőcskéknek, kereszteknek –, amelyeket, mint nevük is jelzi hálából állítottak, helyeztek el általában kegyhelyeken a Szűzanya szobra, kegyképe körül, megköszönve a gyermekáldást, az egészséges gyermeket. Emellett kérés is megfogalmazódott általuk a jövendő gyermekékért.

Pilipkó Erzsébet néprajzkutató a szocializmus idején jellemző keresztelési szokásokról beszélt. A konferencia több előadása vezetett el a régi magyar országhatár mellett élő sajátos hagyományait őrző gyimesi csángók körébe, ahol valóságos nemzetségi háló fogja össze a keresztszülőket. Egy-egy gyereknek néha húsz-huszonöt keresztszülője is van, és ez a rendszer igen erősen összetartja az egész közösséget.

Toldi Éva/Magyar Kurír