Szűz Mária névnapjának ünnepe – 2005. szeptember 12.

Hazai – 2005. szeptember 12., hétfő | 0:07

A név régebben többet jelentett, mint manapság. Annak az egyéniségét hordozta, aki viselte, de benne volt a természetfeletti világ jelzése, és az is, hogy viselőjének mi a feladata itt a földön. Ennek speciális formája, pl. a szerzetesek névváltoztatása.

Vagy ha a Bibliát nézzük; Ábrámból Ábrahám lett, Simonból Péter, Saulból Pál és még sok példát mondhatnánk. A korábbi név nem mindenestül rossz, de hogy az Isten által adott új életforma kifejeződhessen, új névre van szükség. A keresztség az igazi fordulópontunk, ekkor kapunk nevet, ekkor jut felszínre, hogy életünk több mint egy emelkedő és egy lejtő, a keresztnévvel elkezdődik örök életünk.

Isten üzen a nevünkkel. Ill. üzenne, ha hagynánk, és itt nem hallgathatunk a nevek világának felhígulásáról. Ez jól kifejezi gondolatvilágunk felhígulását. Eszünkbe jutott már, hogy vajon miért nő az anyakönyvezhető nevek száma? Azért, mert nem a szentekre való utalás számít, hanem csak az, hogy ne keverjük össze gyerekünket a másik gyerekkel. Teljesen síkbeli gondolkodás. Ez azonban ne blokkoljon le senkit, mert a Dzseniferek, a Kevinek, a Vivienek és a Kleopátra Zoék is üdvösségre vannak híva, Isten mindenkinek személyes lelket ad. A keresztények példaadásán nagyon múlik, hogy akik tömegemberi környezetbe születnek bele, és divatnevet kapnak, mennyire válnak Isten gyermekeivé.

Sánta János