Tanuljunk tapintatosak, mégis őszinték lenni! – Elkezdődött az ökumenikus imahét Nyíregyházán

Hazai – 2019. január 22., kedd | 18:28

A hagyományokhoz híven a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban gyűltek össze a különböző felekezetek tagjai és vezetői január 20-án az ökumenikus imahét első imaalkalmára, melyen Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök hirdetett igét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idei ökumenikus imahét témáját és mottóját az indonéziai keresztények határozták meg, akik több mint 17 ezer szigeten, több száz nyelvet beszélve, sokféle keresztény felekezetben élnek. Az idei programmal a szétszakítottság érzésén próbálnak enyhíteni, Krisztus felé irányítva tekintetünket. A szertartás első éneke is épp ezzel kezdődött: „Bár szétszakadva él az egyház, Jézusban mégis egy lehet”. Ezt követően Gaál Sándor református esperes köszöntötte a résztvevőket.

Szocska Ábel püspök beszédében az ökumenikus imahét mottójáról elmélkedett: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (5Móz 16,18–20). „Mit sem ér az Isten előtt az áldozat, ha az nem az igazságból táplálkozik” – mondta bevezetőjében a főpásztor, kapcsolódva Ámosz próféta szavaihoz, aki világosan elmondja: a szegények iránt tanúsított áldozatunk, jó cselekedetünk nem kedves az Úr előtt, ha az nem a törvényből, az igazságból fakad.

A megyéspüspök abból a kettősségből indult ki, hogy az igazságot nehezen lehet tapintatosan, szeretettel, mégis őszintén megfogalmazni, és hasonlóan nehéz elfogadni azt. Az elhallgatott vagy durván közölt igazságból problémák, az igazság elutasításából fájdalom származik. Pedig Jézus éppen őszinteségre és igazságra tanít minket. S mi sokszor tévesen értelmezzük a bibliai igazságot, milyen sokszor becsapjuk magunkat, egymást, de nem tudjuk becsapni az Istent. Időnként szembe kell néznünk szavainkkal, tetteinkkel, igazságainkkal vagy mások igazságaival, amit bár elodázhatunk, de Isten előtt nem tudjuk letagadni. Durvák, meggondolatlanok vagyunk az őszinteség nevében – tartott tükröt a hallgatóság elé a főpásztor.

Jézus az, aki Keresztelő Jánossal való viszonyában példát ad nekünk: mindketten tisztelettel viseltetnek egymás iránt, alázattal és őszinte elismeréssel beszélnek egymásról, és Jézus úgy képes az igazságot János elé tárni, hogy a közlés mégis szeretetteljes és kíméletes marad. „Jézus nemcsak Jánoshoz és a tanítványokhoz, hanem hozzánk is szól: tanuljunk tapintatosak, szeretetteliek, mégis őszinték lenni egymás iránt, és elfogadni másoktól a kritikát, véleményt, igazságot” – összegezte prédikációját Szocska Ábel megyéspüspök.

„Az igazsághoz csak az őszinteség és a személyesség útján juthatunk el” – mondta zárszavában Gaál Sándor református esperes. Régi szokás Nyíregyházán, hogy a január végi ökumenikus imahét beosztásaiért minden évben más és más felekezet felelős, a héten befolyt adományokat is ennek az egyháznak ajánlják fel. Idén a református egyház szervezi a felekezetek közötti imahetet, mely január 27-én ér majd véget, s melynek adományait a Nyíregyháza-Örökösföldön épülő református templom költségeire fogják fordítani a református testvérek.

A szertartáson az evangélikus egyházközség kórusa végzett zenei szolgálatot. Záróáldást Gaál Sándor református esperes mondott.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria