Terménymegáldás a csehimindszenti plébánia falvaiban és Zalaegerszegen – KÉPRIPORT

2018. október 11. csütörtök 13:51

Hazánkban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezése alapján október első vasárnapján rendezik a terménybetakarítási hálaadó ünnepségeket. 2012 őszétől a csehimindszenti plébánia falvaiban is megtartják ezt a liturgiát. Október 7-én a zalaegerszegi hívek is hálát adtak a jó termésért.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A csehimindszenti plébániához tartozó falvakban lelkesen készülnek a hívek, hogy köszönetet mondjanak Istennek, hogy megsegítette őket a kerti, hegyi és a mezei munkák során, és mindenféle földi jóból juttatott neki annyit, ami szükséges vagy még azon felül is – írta beszámolójában Papp Balázs.

Évről évre kreatív alkotások készülnek az oltárok mellett, amiket az idén is Déri Péter esperes plébános áldott meg.

*

Október 7-én adtak hálát az idei jó termésért a zalaegerszegi hívek. Sokat imádkoztak érte és dolgoztak vele. A munka és a föld gyümölcse beérett; illő volt hálát adni mindazért, amit Istentől kaptak.

Kreatív és ügyesen összeállított terményes asztalok díszítették a bazitai és a kertvárosi templomot október első vasárnapján Zalaegerszegen. A hívek nagy lelkesedéssel készítettek el a föld terméséből jelképes felajánlási asztalt, amelyet helybéli kiskertekből, földekről szüreteltek le a termelők.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Papp Balázs; Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Címkék: egyházmegyék
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
esztergomi-papnovendekek-kulonleges-ajandekkal-segitenek-varakozasban
Különleges ajándékkal segítenek a várakozásban az esztergomi papnövendékek

Különleges felvételt töltöttek fel az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet YouTube-csatornájára a szeminárium növendékei. A szeminaristák „Ecce, carissimi” című videójukkal szeretnék az adventi készületet meghittebbé tenni.

2018. december 13. csütörtök
buda-sziveben-emeltek-szobrot-boldog-brenner-janos-vertanunak
Buda szívében emeltek szobrot Boldog Brenner János vértanúnak

A Szombathelyi Egyházmegye és a Brenner János Emlékhely Alapítvány szervezésében december 13-án Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta Boldog Brenner János vértanú szobrát Budapesten, a Szentimrevárosban.

2018. december 13. csütörtök