Ternyák Csaba érsek beszéde Nyíregyházán

Kedves Jubiláló Püspök Úr, Jubiláló Paptestvérek és Családtagok! Eminenciás Bíboros Úr, Excellenciás Érsek és Püspök Urak, Krisztusban szeretett Testvéreim!

Szívből köszönöm Keresztes püspök úr meghívását erre a kedves ünnepre és azt, hogy ez alkalommal a homília megtartására is felkért. Örömmel jöttem Nyíregyházára, a barátságon túl azért is, mert aki ide eljön, az a Máriapócsi Szűzanya segítségét és oltalmát közelebbről élvezheti, amikor Aranyszájú Szent János Liturgiáját imádkozza: 'Legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkat, az Istenszülő és mindenkor szűz Máriát minden szentekkel együtt említvén, önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!”

Ez a mai ünnep nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a papságról elmélkedjünk. dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök úr három paptestvérével, Szabados Jánossal, Obbágy Miklóssal és Járási Jánossal együtt ma ad hálát az ötven évvel ezelőtt kapott papszentelés kegyelmei ért. Hálaadásukban együtt ünnepelnek velük családtagjaik, rokonaik, paptestvéreik és barátaik. Az Apostoli Nuncius úr és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak jelenléte pedig látható módon is nyilvánvalóvá teszi a Péter apostol utódával, XVI. Benedek pápával közösségben lévő magyarországi katolikus egyház belső egységét. Azt az egységet, amelynek biztosítéka a múlt üldöztetései és megpróbáltatásai között, és a jelen kihívásaiban egyaránt a pápához való hűségben található meg.

Simone Weil meghökkentő paradoxont használ, amikor a papokról ír: „a katolikus pap csak akkor érthető, ha van benne valami felfoghatatlan”. A XX. század egyik kiemelkedő zsidó gondolkodója vélekedett így papságunkról, aki maga soha nem keresztelkedett meg és nem kötődött egyetlen egyházhoz sem, egyéni módon kereste Istent és az igazságot. Vajon mi lehet az, amit ő felfoghatatlannak tartott bennünk, de aminek a jelenléte nélkül lehetetlen megérteni, ki is a pap?

 II. János Pál pápa, aranymiséje kapcsán így elmélkedett papi hivatása történetéről: „Azt mindenekelőtt Isten ismeri. Legmélyebb rétegében minden hivatás nagy titok, ajándék, amely végtelenül felülmúlja az embert. Közülünk, papok közül mindenki megtapasztalja ezt élete folyamán. Ennek az ajándéknak a nagyságával szemben megérezzük elégtelenségünket.” (Ajándék és titok, 9). A pápa is titokról és ajándékról beszél, hát hogy is ne küszködne a papi hivatás megértésével a filozófusnő, aki arra a megállapításra jut, hogy az csak akkor érthető, ha van benne valami felfoghatatlan.

A mai evangéliumban egy gazdag ifjúról hallottunk, aki azt kérdezte Jézustól, hogyan juthat el az örök életre. Amikor meghallotta Jézus válaszát, hogy szét kellene osztania vagyonát a szegények között, szomorúan távozott, mert bizalmát és reményét gazdagságába helyezte és nem tudott szegénnyé lenni, hogy aztán Krisztus gazdagságából részesedhessen. Érthetetlennek tartotta, hogy miért kellene megválnia a vagyonától, amikor ő hűségesen megtartja a parancsokat. Még a tanítványok is megdöbbentek Jézus szavain, hogy „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába” (Mt 19,24). Õk is, mi is azt kérdezzük: „Hát akkor ki üdvözülhet” (Mt 19,25)?

Nem egyedi eset, hogy Jézus szavai és tettei megdöbbenést, értetlenséget váltanak ki még saját követői körében is. Ez a jelenség végigkíséri egész nyilvános működését, olyannyira, hogy amikor saját halálát és feltámadását megjövendöli, maga Péter apostol mondja neki: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled” (Mt 16,22). Amikor pedig az élet kenyeréről beszélt, amely saját teste, sokan elpártoltak tőle és már nem követték őt. Ekkor megkérdezte apostolaitól: „Ti is el akartok menni? És Simon Péter felelt neki: Uram kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,67k). Jézusban és evangéliumában mindig van valami felfoghatatlan azok számára, akik nem hisznek benne. Még tanítványainak is „szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták”. (Mk 16,14). De akik megkapják a benne való hit adományát, azok életében új koordináták nyílnak meg és ezek mentén egy új, teljesebb élet horizontja tárul ki.

Mint hallottuk az evangéliumban, a gazdag ifjú szomorúan távozott. Ám a mi ideálunk egy másik ifjú, aki szintén gazdag volt, de értünk szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által gazdagodjunk (vö. 2Kor 8,9). Õ, az Örök Atya Fia levetette gazdagságát, amikor a világba jött, és „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,6-7).

Õ a mennyei Atya küldötte, a szegletkő, az ő szenvedése, halála és feltámadása által jött el közénk Isten Országa és kaptunk mindannyian meghívást az üdvösségre. Ugyanakkor Jézusban nincs semmi, ami csupán a sajátja lenne, minden az Atyától és az Atyáért van. Ezért mondja, hogy a tanítás nem az övé, hanem azé, aki őt küldte, és hogy a Fiú egyedül semmi sem tehet. Õ az egyetlen örök főpap, akit Isten élők és holtak bírájául rendelt.

Õbenne van a mi gazdagságunk, és benne találjuk meg papságunk gyökerét is. Egyedül általa válik érthetővé mindaz, ami papságunkban érthetetlen a világ számára, mert a „nagy titok” és „ajándék” mindannyiunk számára általa valósult meg. A pap ezért leginkább akkor érthető, amikor Krisztus nevében jelenik meg, amikor az evangéliumot hirdeti, amikor szentségeket szolgáltat ki, vagy amikor imádkozik. Azok értik meg leginkább, akik benne nem csupán jó embert, bölcs tanítót, keresnek, hanem Krisztus felkent szolgáját. Azok értik meg a pap hivatását, akik elfogadják, hogy a papban maga Krisztus az, aki az apostoli kézrátétel folytán kortársunkká válik.Ugyanakkor azt látjuk, hogy minél közelebb jut Mesteréhez, annál felfoghatatlanabbá válik a világnak.

Ez a hivatás mindennapi feladatot jelent nekünk, hogy akit szentségi módon képviselünk, ahhoz egyre inkább hasonlókká váljunk egyéni életünkben is. Örömeink és bánataink, sikereink és kudarcaink, a megbecsülés és a meg nem értések elviselése egyaránt segítenek ebben, de a meghívást nem önmagunkért kaptuk, hanem azért, hogy az evangéliumot hirdessük.

Mennyire mély ez a titok, amelybe beavatást nyertünk és milyen felfoghatatlan az ajándék nagysága! Kedves Püspök és Paptestvérek! Ha belegondolunk saját méltatlanságunkba, Szent Pál apostol vigasztal bennünket: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok”, és szeretnénk vele együtt folytatni is, és elmondani, hogy „rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan” (lKor 15,10). Amikor saját és mások üdvösségéért fáradozunk, tudjuk, hogy végső soron mindannyian az emberszerető Isten irgalmára szorulunk, akinek minden lehetséges" (Mt 19,26. Nem a mi érdemünk számít, sem az okosságunk, sem a buzgóságunk, és még csak nem is az életszentségünk, hanem a papi életen átsugárzó isteni szeretet.

Kedves Jubiláló Testvérek! Különleges szeretettel köszöntelek benneteket, úgy is, mint az 1950-ben alapított szeminárium első évfolyamát. Az ötven éves szolgálatotok alkalmat ad a visszatekintésre: mennyi mindenért kell hálát adnunk az Úrnak! Kiemelten gondolok a hivatásban való hűség kegyelmére, amelyet az embert próbáló élethelyzetekben is megadott nektek az Úr. Ha körbenézek itt a templomban, látom, hogy milyen sokan vannak azok, akik örömmel, szeretettel és hálával tekintenek rátok, és emlékeznek azokra a helyzetekre, amikor türelmes odafigyelésetek, bölcs eligazításotok és útmutatásotok, és nem utolsó sorban imáitok segítették őket. Életpéldátok nyomán sokak számára érthető vált az, ami a papban felfoghatatlan. Legyen köszönet érte!

Közületek Keresztes püspök úr, a papság teljességében, a püspöki ordóban is részesült, és mint apostolutód az egész magyar görög katolikus egyház vezetéséért felelős. Milyen nagy odaadással, hozzáértéssel és lelkesedéssel végzi ezt a kötelességét! Milyen sok mindent sikerült megvalósítania, amiért oly sok elismerés és szeretet veszi körül papjai és hívei részéről egyaránt. És tudom, hogy közben mégis azon töpreng, hogy mennyivel szebb és maradandóbb kincsekkel gazdagította Isten kurzustársai életét. Ti, az ő kurzustársai, akik kicsiny egyházközségek élén álltatok helyt, a görög katolikus egyház sajátos hagyományainak megfelelően nemcsak papi hivatástokban, hanem a házasság szent kötelékében is hűségesen kitartottatok. Szegénységben, de becsülettel felneveltétek gyermekeiteket, miközben a legkülönfélébb betegségek próbatételeit viseltétek el családotokban. Példamutató életetek hirdeti, hogy, bár sokféle keresztet tud Isten ácsolni azoknak, akik szeretik őt, de mi tudjuk, hogy a keresztben van a mi üdvösségünk és az Istent szeretőknek minden a javukra válik.

Isten áldja meg mindnyájatokat példamutató hűségetekért!