Ternyák Csaba érsek szentbeszéde a Mindszenty-emlékmisén

Főtisztelendő Bíboros Urak, Püspök- és Paptestvérek,
Krisztusban Kedves Testvérek!

A fatimai Szűzanya mai ünnepén első gondolatunk irányuljon Jézus édesanyjára, akire mi magyarok Szent István első királyunk rendeléséből mint Nagyasszonyunkra és Pátrónánkra tekintünk. A mai evangélium Jézus Krisztus keresztje alá vezet el bennünket, ahol követői közül mindössze négyen maradtak mellette. Jézus a kereszten függve, édesanyját János apostolra bízza: „Ime a te anyád!”, az apostolt pedig Mária oltalmába ajánlja: „Asszony, íme a te fiad!” Ez a rövid szentírási szakasz a bibliai megalapozása annak a meggyőződésnek, hogy Jézus édesanyja, fia követőit anyaként oltalmazza, ezért benne mindannyian mennyei édesanyára találunk.

Kérjük Máriát, hogy terjessze ki védelmező palástját ránk és hazánkra, és fogadjon minket is fiai közé. Anyai szeretetével nyissa meg szemünket, hogy egymásban és mindazokban, akik Õt mennyei édesanyjuknak vallják testvérekre találjunk, mi pedig testvérként közelítsünk minden emberhez. Fatima üzenete, az imádság, az áldozatvállalás, az engesztelés üzenete tisztítson és újítson meg bennünket! Ez adott erőt és bátorítást a 31 évvel ezelőtt az örök hazába költözött Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érseknek, Magyarország hercegprímásának, akinek tiszteletére ma itt összegyűltünk.

Köszönöm Erdő Péter bíboros úr meghívását erre a mai ünnepre és azt, hogy ez alkalommal a homília megtartására felkért. Örömmel jöttem el Esztergomba, hogy az ország minden részéről és a határokon túlról érkezett testvéreimmel együtt résztvegyek az Országos Mindszenty-zarándoklaton. 1993 óta minden évben május egyik szombatján, a hercegprímás halálára emlékezünk, újra felidézzük tanítását és együtt imádkozunk mielőbbi boldoggá avatásáért.

II. János Pál pápa első útja is 1991-es magyarországi látogatásán ide a magyar Sionra vezetett, ahol papokkal és szerzetesekkel találkozott. Ekkor így emlékezett rá: „E találkozás alkalmával Esztergomban, látogatásom kezdetén, különösen is fel óhajtom idézni a szeretett és tisztelt elhunyt főpásztornak, Mindszenty József bíborosnak az emlékét, aki Krisztushoz és az Egyházhoz való hűség és a hazaszeretet tündöklő tanúságtételét hagyta ránk. Mindig áldva fogunk nevére emlékezni”.

Amikor a mai napon áldva emlékezünk Mindszenty József nevére, azért is különlegesen aktuális II. János Pál pápa szavait felidézni, mert 25 évvel ezelőtt éppen ezen a napon, május 13-án követtek el ellene súlyos merényletet a római Szent Péter téren. Megmenekülését ő maga a fatimai Szűzanya közbenjárásának tulajdonította, amikor azt mondta: „Volt egy kéz, amely lőtt, és egy másik kéz, amely eltérítette a lövedéket”. Ezért ma Fatimában ünnepi hálaadó istentiszteletet tartanak a krakkói érsek, Dziwisz bíboros vezetésével. Gondolatban mi is bekapcsolódunk a hálaadásba, és mintegy lelki hidat verünk Fatima és Esztergom között. Ezt a hidat valójában már 60 évvel ezelőtt, 1946-ban maga Mindszenty bíboros kezdte el építeni. Õ maga így emlékezik vissza erre: „Miután a kommunisták állandóan emlegették, hogy a magyar népnek háborús bűnösségéért méltán kell szenvednie, mi elindítottuk nemzeti engesztelő mozgalmunkat a fatimai üzenet szellemében és lelki újjáépítést hirdettünk” (131). 1946-ban a hercegprímás által kezdeményezett mozgalom során február 2-9 között az ország minden templomában engesztelő novénát tartottak. A kilencedik napon a budapesti Örökimádás templomban ő maga végezte az ájtatosságot. Arról beszélt, hogy „csak imádkozó emberiség építhet egy jobb világot. Nemcsak a külső világot, házakat, hidakat, utakat és huzalokat kell újjápítenünk, hanem belső világunkat is. Ennek alapjai is meginogtak. Szeretnők minden újjáépítésbe beilleszteni az imádság hősies lelkesedését, elszánást jelentő újjáépítő hatalmát… Az ima az ember erőfeszítése, amely fokozza testi-lelki erőnket és a nehézségek ellenében ellenállásunkat, sőt ez az egyetlen erő, amely legyőzi a természeti törvényeket.”

A hatvan évvel ezelőtti engesztelő mozgalomhoz és „lelki újjáépítéshez” hasonlóan Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén január elsején, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik, valamint a nándorfehárvári diadal 550. évfordulóján imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ennek a imaévnek kiemelkedő eseménye lesz majd az október 17-től 20-ig tartó nemzeti fatimai zarándoklat. Mai együttlétünk szervesen illeszkedik az imaév programjába.

Miért van szükség lelki megújulásra? A körlevél leplezetlen őszinteséggel mutat rá azokra a bűnökre és lelki betegségekre, amellyekkel nemzetünk küszködik, néven nevezi azokat a görcsöket, amelyek lebénítanak bennünket és amelyek miatt megújulásra van szükségünk. A püspöki konferencia körlevele azonban nemcsak a diagnózist állapítja meg, hanem lelki betegségeinkre orvosságot is ajánl. Ugyanazokat, amelyeket a fatimai jelenés is említ, és amelyeket a hercegprímás is javasolt. Ezek az imádság, az engesztelés, az áldozatvállalás és az emlékezet megtisztítása, mind egyéni, mind nemzeti szinten. Ahogy Mindszenty bíboros „lelki újjáépítés”-programja sokaknak adott akkor erőt az emberfeletti nehézségek leküzdéséhez, úgy a mostani imaév is lehetőséget ad a megújulásra. Ez a megújulás nem csak magánéletünkre vonatkozik, nem maradhat az a megtisztulás és kiengesztelődés egyéni alkalma, mert ahogy hitünket, úgy magyarságunkat is közösségben, másokkal együtt éljük meg. Születésünk, anyanyelvünk révén tagjai vagyunk a nemzetnek és polgárai az országnak, mint ahogy keresztségünk révén tagjai vagyunk az Egyháznak. Tetteink ezért nem elszigetelt cselekedetek, bűneinknek és jócselekedeteinknek egyaránt hatása van szűkebb és tágabb környezetünkre. Engesztelésünkkel pedig nemcsak a magunk, de mások bűneiért is adózhatunk. Ez a szolidaritás a legmagasztosabb megnyilvánulása. Maga Isten is szolidáritást vállalt a bűnbe jutott emberrel, amikor Jézusban emberré lett, és halálával, az egyetlen Igaznak a halálával, a bűneinkért járó váltságdíjat megfizette. Ezért írhatja Szent Pál a Rómaiaknak: „Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor halt meg a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,6-8) A gyónásban kapott elégtétel, vagy jóvátétel - még a legsúlyosabb bűnök esetében is - csupán szimbolikus cselekedet ahhoz képest, hogy Krisztus életét áldozta és ezzel minden bűnért megfizetett helyettünk. Zakeus, a vámos is engesztelt, amikor úgy döntött: "Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, négyannyit adok helyette." (Lk 19,8). Mi is, amikor ezt a lelkületet ápoljuk magunkban, nem csupán valamiféle jámborsági cselekedetet végzünk, hanem a bűnbánat és az igazságosság szellemében, a megsértett isteni jóságot engeszteljük önmagunk és mások bűneiért. Ezt teszi Szent Pál is, a Kolosszeieknek írt levele szerint: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24).

A lelki orvosságok, amelyekről a püspökkari körlevél szól, a múltban is hatékonyak voltak a lelki újjáépítésben és a nagy egyéni és nemzeti újrakezdésekben. A hűséget és szeretetet erősítették meg sok lélekben, másoknak pedig a nagylelkű újrakezdés tapasztalatát ajándékozták. Ezért akarunk mi is élni az imaév által felkínált lehetőségekkel egyéni, egyházközségi, egyházmegyei és nemzeti szinten egyaránt.

Mindszenty bíborostól meg akarjuk tanulni a Krisztushoz és az Egyházhoz való hűséget valamint a hazaszeretetet, amelyeknek - II. János Pál pápa szavai szerint – „tündöklő tanúságtételét” hagyta ránk. Idézzük emlékezetünkbe azt a levelet, amellyel nem sokkal azelőtt fordult a Szentatyához, mielőtt elhagyta volna a budapesti amerikai nagykövetséget: „Kész vagyok elhagyni hazámat is, hogy száműzetésben folytassam az engesztelést Egyházamért és népemért. Alázatosan teszem le ezt az áldozatomat is Szentséged lábaihoz, miután az a meggyőződésem, hogy a legnagyobb egyéni áldozat is kicsinnyé törpül, ha Isten és az Egyház ügyéről van szó”.

Amikor Sodano bíboros, a Szentatya államtitkára 2001. május 19-én a római magyar közösség megemlékező szentmiséjén értékelte ezt az áldozatot, szólt Mindszenty boldoggáavatásáról is: „A történészek különféleképpen értékelhetik egyházkormányzati működésének megnyilvánulásait vagy a helyzetértékeléssel fakadó egyes állásfoglalásait. Egyedül Isten tökéletes, míg minden emberi mű tökéletesíthető. Maga Michelangelo is tökéletlennek látta Mózesét, mivel az nem szólalt meg!

Mi ma az ő személyes apostoli elkötelezettségére akarunk emlékezni, amellyel az Egyházat és a Hazát szolgálta, óriási személyes áldozatok árán is. Egyébként, amikor az Egyház a boldogok közé iktatja egy jeles fiát, ezzel nem kívánja szentesíteni mindenegyes döntését, amelyet élete során hozott, hanem a hősies erényeket akarja felmagasztalni, amelyeket a szent élt… Ezt elmondhatjuk a nagy magyar prímásról, akinek az volt a küldetése, hogy vezesse a keresztény népet történelmének abban a tragikus órájában. Amit benne az Egyház fel akar magasztalni, az pásztori elkötelezettségéhez való nagy hűsége, Jézus példája szerint, aki életét adta nyájáért.” (Sodano bíboros, 2001. május 19) – mondta a vatikáni bíboros államtitkár.

Amikor ezen a zarándoklaton hálát adunk Istennek, hogy Mindszenty bíborosban rendíthetetlen Pásztort ajándékozott nekünk, azért imádkozunk, hogy az ő ragyogó példája tanítsa meg az új nemzedékeknek, hogyan kell minden körülmények között hűségesnek lenni Krisztushoz és az ő Egyházához és szeretni hazánkat. Ez lesz a lelki megújulás évének igazi gyümölcse,ez ragyogtatja fel a bíboros jelmondatát: Pannonia Sacra.