Ternyák Csaba érsek szentbeszéde a nagyszombati vigília-szertartáson

Főtisztelendő Paptestvérek, Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Amikor a tanítványok lejöttek a Színeváltozás hegyéről, maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet ez a kifejezés: „a halálból feltámad“ (vö. Mk 9,10). Előtte ugyanis az Úr megparancsolta nekik, hogy senkinek ne szóljanak arról, amit láttak, egészen addig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Most egymás közt azt kérdezgetik, hogy vajon mit jelent a „feltámadás“?

Velünk talán nem ugyanez történik? Karácsonyt könnyen megértjük, a szerethető kis Gyermekkel, Máriával, Józseffel és az örvendező pásztorokkal. A születésről már van előzetes tapasztalatunk. Mit jelent azonban a feltámadás? Nincs benne gyakorlatunk, kívül esik élményeink körén, ezért az üzenet bizonyos mértékig mindig érthetetlen marad, a múlt egy rendkívüli eseménye. Az Egyház próbál elvezetni bennünket a megértésre úgy, hogy ezt a titokzatos történést átülteti a szimbólumok nyelvére is, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk ennek a magával ragadó eseménynek a szemléléséhez. Húsvét Vigiliája abban segít bennünket, hogy a világosság és a víz szimbólumának segítségével hozza közelebb hozzánk a feltámadás misztériumát. Ezen a mai éjszakán a világosságról fogunk elmélkedni.

A világ teremtése – amelynek bibliai elbeszélését éppen most hallottuk – így kezdődik: „Legyen világosság!“ (Ter 1,3). Ahol világosság van, ott élet van, ott a káoszból kozmosz lesz. A bibliai üzenetben Isten legfontosabb jellemzője a világosság. Õ maga a fény, az élet, az igazság, a világosság. Korom sötétben kezdődő mai liturgiánkat a feltámadt Krisztus világossága ragyogja be. Először csak húsvéti gyertya egyetlen apró fénye, majd annak szétosztott lángja világosságot hoz a mi életünkbe is mert Isten ismét azt mondta: „Legyen világosság“! Jézus feltámadása egy fénykitörés. A halált legyőzte, a sírt kitárta. A feltámadott pedig maga a világosság, a világ világossága. Az első Húsvét óta Isten világossága egyre terjed a világban, a történelemben. Felkelt a Nap és most már nappal lesz akkor is, ha a felhők gyakran eltakarják a Napot. Maga Isten viszi végbe az új teremtést a régiből, amikor a káoszból kozmoszt teremt.

Ma éjszaka ez a húsvéti gyertya Krisztus világosságát szimbolizálja, amelynek lángja egyszerre ad fényt és meleget, miközben ég és pusztítja önmagát. A gyertya arra tanít, hogy a kereszt és a feltámadás nem választható el egymástól. A keresztből, a Fiú önátadásából születik a világosság, jön az igazi világosság a világba. A húsvéti gyertyáról mindannyian meggyújtjuk saját gyertyáinkat, különösen az újonnan megkereszteltek, akiknek szíve mélyén ebben a szentségben gyullad fel Krisztus világossága. Az ősegyház úgy jellemezte a keresztséget, mint a megvilágosodás szentségét, mint egy fényközlést, amely elszakíthatatlanul összekapcsolja a megkeresztelteket Krisztus feltámadásával. A keresztségben Isten a keresztelendőnek mondja: „Legyen világosság!“ (Legyen világosság benned!) Õ pedig beavatást nyer Krisztus világosságába, aki most választja el benne a világosságot a sötétségtől. Benne ismerjük fel mi az igaz, mi a hamis, mi a világosság és mi a sötétség.

Amikor egyszer Jézus látta az embereket, akik azért jöttek, hogy hallgassák és iránymutatást kapjanak tőle, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok (vö. Mk 6,34). Nem tudták kihez forduljanak koruk gyakran egymásnak is ellentmondó irányzatai között. Mekkora szánalmat kell éreznie az Úrnak a mi korunkban, a sok izmus és ideológia bukása utáni szellemi zűrzavarban, amely mögött az emberiség hatalmas irányvesztése rejlik. Hová menjünk? Melyek azok az értékek amelyekhez igazodnunk kell? Melyek azok az értékek, amelyek szerint a fiatalokat nevelhetjük, anélkül, hogy olyan normákat adnánk nekik, amelyek nem állják ki az idő próbáját? Õ a világosság. A húsvéti gyertya a szimbóluma annak a megvilágosodásnak, amelyet a keresztségben kapunk, és amely elvezet bennünket az igazságra.

Szent Pál apostol is világosan beszél, amikor arra figyelmeztetett bennünket a Szentleckében, hogy a keresztségben Krisztussal együtt eltemetkeztünk a halálba, azért, hogy miként Krisztus feltámadt, úgy mi is új életre keljünk. Ezért úgy tekintsük magunkat, mint akik meghaltak a bűnnek és most már az Istennek élünk (vö. Róm 6,4.11). Másutt pedig arra emlékezteti Krisztus követőit, hogy „kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben“ (Fil 1,15). Kérjük az Urat, hogy a gyertya apró fénye, amelyet lángra lobbantotta a hitünket, ne aludjon ki, hanem egy fényesebben világítson, hogy a nappal emberei lehessünk, akik olyanok az éjszakában, mint a világító csillagok. Amen.

Egri Főegyházmegye/Magyar Kurír