Testtartásaink – 2009. július 24.

Az első két lábból kéz lett, és már nem támaszkodásra, hanem cselekvésre szolgál. Állhatunk egyenesen. Ez jó dolog, de van, amikor túlzott büszkeséget is kelthet az emberben. Vannak helyzetek, amikor szálfa módjára állni kell, de olyan helyzet is van, amikor meg kell hajolni, le kell térdelni, sőt le is kell borulni.

Ha Isten közelében vagyunk, akkor illik alábbadni emberi büszkeségünket. Nem baj, ha időnként a hátunkon levő kereszttel együtt mérhető a testmagasságunk. Emberileg csak annyi látszik, hogy nem áll egyenesen az illető. A hit szemével nézve viszont lehet, hogy magasabb, mint egy nem hívő délceg ember.

Jézus Pilátus előtt nem hajolt meg, de a kereszt alatt igen. Mindig úgy tett, ahogyan az Atyáról szóló példaadás pillanatnyilag kívánta. Egy biztos, sose esett hanyatt, ahogy manapság a szektásoknál előfordul. Nem fordult ki ember mivoltából. Isten senkit nem lök hanyatt, hanem leborulunk előtte. Ilyenkor előrébb van a fejünk, mint a lábunk. Nem a talpunkkal, hanem a fejünkkel fogjuk fel, kicsoda Isten. Aztán jöhet a futás, mint Húsvétkor, hogy szertevigyük a jó hírt.

Ne akárki előtt hajoljunk meg, csak az előtt, aki tényleg egyenes.

Sánta János