A torinói eucharisztikus csoda

2005. január 10. hétfő, 16:30

Torino: Az Oltáriszentség az egyház szentségeinek csúcspontját alkotja és ez már önmagában véve is csodálatos tett. Nem véletlenül nevezi Aquinói Szent Tamás „drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégségnek” az eucharisztikus lakomát. A századok folyamán – főként Európa országaiban – számos csodás esemény történt az Oltáriszentség körül. A mintegy 60 ismertebb csoda közül a legtöbb – 20 – Franciaországban történt, 17 Itáliában, 11 Spanyolországban, de Belgium, Hollandia, Portugália, Németország és Lengyelország is magáénak mondhat eucharisztikus csodákat. A legrégibb csodaként tartják számon az itáliai Lanciano városban a VIII. században történt csodát.
Torinóban 1453. június 16-án délután 5 órakor történt eucharisztikus csoda. Exilles környékén, felső Val Susában Renato d’Angio és a Savoia házi Lodovico csapatainak küzdelme után, a katonák fosztogatni kezdtek. Néhányan behatoltak a templomba is. Az egyik katona feltörte a szentségházat, kivette belőle a szentelt ostyát tartalmazó kelyhet és szelencét, majd a lopott kegytárgyakat a tarisznyájába tette és öszvérháton leereszkedett Torinóba. A városba érkezve az egykori Szent Szilveszter templom előtt az öszvér megbokrosodott: a földre esett tarisznyában a szentségtartó kinyílt és a szentelt ostyával együtt a házak fölé emelkedett, az emberek nagy ámulatára. A szemtanúk között volt egy Bartolomeo Coccono nevű pap is, aki azonnal a főpásztorhoz szaladt a hírrel. A püspök, Ludovico di Romagnano, papok és a nép kíséretében a csodás esemény színhelyére indult és térdre ereszkedve az Emmauszi tanítványok szavaival kérte az Urat: „maradj velünk.”
Nem sokkal később egy második csoda is történt. A szentségtartó a földre esett, ám a ragyogó fényben tündöklő ostya a magasban lebegett: az ostya szép lassan leereszkedett a püspök kezében lévő kehelybe. Ludovico püspök ekkor körmenetben vitte a szent ostyát a székesegyházba, megáldotta az összegyűlt híveket és hálát adott a csodáért, amellyel Torino kiérdemelte a „Legszentebb Oltáriszentség városa” címet. Az eucharisztikus csoda tisztelete rövid idő alatt elterjedt a városban. Előbb kápolnát, később pedig nagyobb templomot emeltek az eucharisztikus csoda helyén, amelyet az Úr testéről neveztek el. A Corpus Domini templom építési munkálatai 1671-ben értek véget. Ebben a templomban, a Kegyelmek Anyja kegyképe előtt imádkozva kapta az indíttatást a ma már szentté avatott Giuseppe Benedetto Cottolengo, hogy rendet alapítson a fogyatékos gyermekek számára. VR/MK

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-ne-feljunk-talalkozni-krisztussal-az-idegenekben-es-migransokban
Ferenc pápa: Ne féljünk találkozni Krisztussal az idegenekben és a migránsokban!

Február 15-én délután maga a Szentatya nyitotta meg szentmisével a „Félelemtől mentesek” című háromnapos találkozót Sacrofanóban, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) „Bevándorlók” nevű alapítványa, az olasz karitász és az Astalli Központ szervezett.

08:57
erdo-peter-nagyszeru-lenne-ha-az-eucharisztikus-kongresszust-boldogga-avatas-is-kiserhetne
Erdő Péter: Nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné

Bizakodni lehet, hogy Mindszenty József bíboros boldoggáavatási eljárása újabb lépést tesz a 2020-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszusig Erdő Péter bíboros, prímás szerint, aki vatikáni tanácskozásai végén Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról is nyilatkozott február 15-én MTI-nek.

2019. február 15. péntek