Törődés, támasz és továbbadás – Hitoktatóknak tartottak lelkinapot Győrben

Veres András megyéspüspök szentbeszédében kifejtette: ha a hit nem járja át egész életünket, ha a böjt, az önmegtartóztatás nem az egész életünkre vonatkozik, akkor keveset ér. A szentmisében az evangélium felolvasása előtt mindig megjelöljük a homlokunkat, az ajkunkat és a szívünket. Ezzel a gesztussal azt kérjük Istentől, hogy értelmünkkel fel tudjuk fogni, ajkunkkal készek legyünk megvallani, és a szívünkbe befogadjuk az evangélium tanítását, vagyis életünk részévé tegyük azt. A hitnek egész emberi mivoltunkat át kell hatnia. Meg kell tanulnunk a böjtölésnek, az önmegtagadásnak, a bűnbánattartásnak azt a formáját, amely az egész életünket átalakítja, újrarendezi.

A főpásztor az önmegtagadás családi életben betöltött szerepére is felhívta a figyelmet. A szülők gyakran abba a hibába esnek, hogy gyermekeikkel szemben túlzottan engedékenyek, nem tanítják meg számukra az önmegtagadás értékét. Először azonban saját egyéni életünkben kell megvizsgálnunk, hogy melyek azok a gyenge pontok, amelyek kijavításra várnak. Fel kell tárnunk gyengeségeinket, bűneinket, rossz szokásainkat, hogy azoktól meg tudjunk szabadulni. Ne önmagunk javát keressük, hanem másokét, a közösségünkét, a családunkét, a barátainkét. Sokszor talán nem is gondolunk arra, milyen apróságokkal tesszük elviselhetetlenné a másik életét: a pontatlanság, a megbízhatatlanság, az áldozatvállalás készségének hiánya, a rendetlenség ezek közé tartozik. Az igazi önmegtagadás, aszkézis az, ha a rossz szokásainktól meg tudunk szabadulni. Aki nem is akar változni, az a legnagyobb bűnt követi el.

Jézus minden embert bűnbánatra hív, kivétel nélkül. Nagy kísértést jelenthet számunkra a gőg, hogy hibátlannak képzeljük magunkat, vagy jobbnak, mint a másik. Ne a bűnössel, hanem a bűnnel legyünk elutasítóak! Mert a bűnös is Jézus által megváltott ember, ő is Jézus által üdvösségre hívott ember, miként én magam is ebben szeretnék részesülni.

Don Bosco arra int, hogy a fegyelmezés, a bűnök, hiányosságok felrovása helyett „szeressük helyére” a másikat. Isten irgalmasságát újra és újra jelenvalóvá kell tennünk emberi kapcsolatainkban. Adjunk hálát, hogy Isten mindnyájunkon könyörülni akar. Legyünk az isteni irgalmasság igazi prófétái szavainkkal, életvitelünkkel egyaránt! – buzdította a jelenlévőket Veres András püspök.

Lukácsi Zoltán győr-szigeti plébános a szentmisét követően Boldog Apor Vilmos eucharisztikus lelkiségéről beszélt. Az előadás első részében bemutatta, hogy Apor Vilmos gyulai plébánosként miként élte meg az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a Szent István-emlékév eseményeit. Forrásként Apor Vilmos historia domusba írt feljegyzéseit, beszédeit idézte.

Apor Vilmos eucharisztikus lelkiségét jellemzi, ahogy püspöki beiktatását követően az első rendezvényen – a katolikus nők napja alkalmából – az Eucharisztiáról, Jézus Krisztus minden kor emberét egységbe foglaló áldozatáról beszélt, arról, hogy minden szentmisében megismétlődik az, ami nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán történt. Ugyanebben az évben eucharisztikus napra hívta a papságot, melyen a papi hivatás és az Oltáriszentség elválaszthatatlan kötelékéről tanított.

Törődés, támasz és továbbadás – ezek a kulcsszavak jellemzik leginkább az életét a rábízottakért áldozó főpásztor Eucharisztiával kapcsolatos megfontolásait. elengedhetetlennek tartotta az Oltáriszentség méltó őrzését, a tabernákulum rendben tartását, az Eucharisztiához mint menedékhez, kapaszkodóhoz való fordulást és az Oltáriszentségből nyert erő továbbadását a hívek számára.

Ugyan nemzetközi elismerést és a résztvevők számára életre szóló lelki élményt hozott az 1938-as eucharisztikus világkongresszus, azonban nem szabad állóképpé merevíteni és kiragadni a történelem folyamatából – fogalmazott Lukácsi Zoltán, az Apor Vilmos püspök beszédeit tartalmazó kötetek szerkesztője. – Mindenki úgy érezte, hogy Magyarország lelki megújulásának és a kereszténység megerősítésének alkalma lehet az eucharisztikus kongresszus, sajnos nem sokkal később azonban teljesen ellentétes irányba fordult Európa.

Hozzátette: Ne úgy készüljünk a mostani Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, mint egy letűnő kor utolsó nagy reprezentációjára. A készület és a kongresszus legyen valódi elmélyülés és megerősödés a hitünkben, amelyet igyekezzünk vonzóbbá tenni a másképp gondolkodók és közömbös embertársaink számára is. Ne csak magunknak ünnepeljünk, illetve magunknak készítsük elő ezt az ünnepet, hanem mutassuk meg a világnak az Eucharisztia valóságos erejét, amely a szolgálatban, az önátadásban mutatkozik meg. Ahogy Apor Vilmos kérte: előbb mi vegyük körül tisztelettel, mi kapaszkodjunk belé, aztán adjuk tovább másoknak is. Ne a felszínen ünnepeljünk, hanem evezzünk a mélyre, építsünk sziklaalapra, hogy az ünnepünk ne csak élmény, hanem megtartó erő is legyen, amikor majd szakadni kezd a zápor, süvölt a szél és nekizúdul a háznak, az Egyháznak – zárta elmélkedését a lelkipásztor.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír