Tours-i Szent Márton

„Azonképpen a hadakozó embereknek, az anyaszentegyház oltalmazó bajnokinak,
kik színesb és szívesb részei a keresztyénségnek;
az Isten és igazság ellen tusakodók rontóinak;
az árvák és özvegyek oltalmáért vérekkel kereskedő erős férfiaknak;
a vitéz kenyeret évő több sok szentek között tükörül adta, főképpen a magyar vitézeknek, hazánkban, Sabariában született Szent Mártont:
ki noha a püspöki méltóságban végezte életét;
de vitézkedő állapotban nyerte az Istennek titkos jelenésit és világosításit,
melyekkel a tekéletes vitézkedésnek és szent püspökségnek felségére emeltetett”
(Pázmány Péter – A keresztyén vitézek kötelességérűl) 

Szent Márton a Római Birodalom területén, Pannóniában, Sabaria városában, a mai Szombathely területén született a Krisztus utáni 316. vagy 317. esztendőben. (Pannonhalmát 1823-ig Szentmártonnak, illetve Szent Márton hegyének nevezték, mert a hagyomány szerint Márton a közelben lévő Savariában született.) Valószínűleg szláv családból származott, de az sem kizárt, hogy kelta ősök sarja volt. Családja jómódú, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot; a család Ticiumban, a mai Páviában telepedett le.

Mártont gyermekkorától isteni kegyelem hatotta át, s amikor tizenkét éves lett, szülei akarata ellenére a templomba szökött és kérte, hogy vegyék fel a hittanulók közé. Ettől kezdve remeteségben élt volna, ha testének gyengesége ebben meg nem akadályozza. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált; atyjával együtt harcolt Constantinus és Julianus császárok alatt. Elég volt neki egyetlen szolga, azt is inkább ő szolgálta ki, még a lábbelijét is ő húzta le, és ő tisztította. A feljegyzések segítőkészségéről, jóindulatáról számolnak be.

Legismertebb ábrázolása egyik jócselekedetét örökíti meg. Ifjú korában, a római hadsereg tisztjeként Galliában egy alkalommal a téli hidegben egy hó alatt fekvő ruhátlan, sánta koldusra bukkant. Megszánva a szerencsétlent, kardjával kettévágta, köpenyét, és az egyik felét a koldus vállára borította. Ezt követően álmában megjelent néki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köpennyel. Később, püspök korában a jelenet majdnem pontosan megismétlődött, nem kevésbé csodás következményekkel. Egy ízben szedett-vedett gúnyában misézett, mivel a templom kapujában egy didergő koldus kedvéért megvált a miseruhájától. A hívek szeme láttára egy tűzgömb szállt a feje fölé, és angyalok fedték be drágakövekkel ékített aranyujjassal csupasz karjait.

339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. 341-ben barbárok támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen biztatta katonáit, megajándékozva őket. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközetre végül nem került sor, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték. Ezután 341-ben kilépett a seregből, és Poitiers-be ment. 355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett.

A IV. században megerősödött az ariánus mozgalom; Mártont elűzték Savariából, aki Itáliába, Milánóba ment, ám az ariánusok innen is elűzték. Megszűnvén a veszély, 360-ban visszatért Galliába, ahol fontos hittérítő munkát végzett a pogány falvakban. Megalapította az első európai kolostort. 371-ben Mártont Tours püspökévé kívánták megválasztani, ő azonban tiltakozott e tisztség ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Márton napjának – főleg a Dunántúlon – a frissen tömött, szépen felhízlalt lúd az ünnepi eledele. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek, és bort ittak rá.

Tours-i Szent Márton életét csodák, gyógyulások kísérték. 397. november 8-án hunyt el. November 11-én temették el Tours-ban, sírja felett kápolnát emeltek.

Magyar Kurír