Továbbadni a lét gyönyörűségét

Csodálom a legparányibb lény létét is, azt, hogy van, hogy akar, szeret lenni, ahogy a léthez ragaszkodik. Csodálom a kis magok határtalan bizalmát, mellyel a felszínre küldik kis hajtásukat, és nem állnak meg, hanem virágot bontanak, majd magot érlelnek, megélik a maguk határa közt a teljes létüket. Bármerre fordulok is, ugyanezt látom, hosszú út után érkezik a gólya, nem tátja a száját, fészket épít, fiat nevel, hogy átadja a legdrágábbat, a lét ajándékát. Minden mi él, élni akar, nagyra nőni, virágot, gyümölcsöt teremni, a lét gyönyörűségét tovább adni, és olyan jól van ez így.

Csodálom az életet, mi bennünk, emberekben felfakadt. Csodálom az anyaméhben egymagában elinduló kis sejtet, ahogy társat keres, és talál, majd hónapok alatt szeretetből, vérből új élet fakad, csoda a lét, melynek te is hordozója vagy. Megszületik az ember és tipegő-topogó léptekkel elindul a végtelen felé. Csodálom ezt az ívet, pályát, mely a semmiből a végtelenbe visz.

Gyönyörűséges a lét, jó lenni, kisbabaként oda bújni szüleinkhez, jó bebarangolni a gyermekkor megannyi ligetét, erdejét, barátságokat kötni, megtapasztalni, hogy jó szeretni és szeretve lenni. Telnek az évek, de minden nap meghozza a maga gyümölcsét. Te a világot járod, hogy felfedezd, de ezáltal önmagadat is meghódítod, felépíted. Milyen szép a kisgyermek önfeledt kacagása, az eszmélő ifjú örökös elégedetlenkedése azzal, ami van, és ahogy van, ő többet akar, és úgy érzi, hogy többet is tud tenni az előtte járóknál. Csodálatos naivság, tisztaság mellyel hiszi a serdülő, hogy ő mindent meg tud oldani, világunk kiapadhatatlan ősereje. Jó dolog huszonévesnek lenni, szórakozni, de ne torpanj meg, torzó, torzszülött leszel, ha itt leáll kibontakozásod. Attól leszel felnőtt, hogy a megismert értékek közül választasz magadnak, meghozod döntéseidet, majd lassan kialakul világnézeted, életcélod, életformád. Mind-mind egy nagy csata, melyet ha megvívsz alázattal, de bátran, boldog leszel.

Csodálatos a szerelem, ez az emésztő tűz mely, mint táltos paripa, elragad a fellegek felé, repít, és olyan távlatokat nyit, melyekről nem is álmodtál; társat találsz magadnak, örvendj neki, a tiéd, s te az övé vagy. Jó dolog szülővé válni. Egy nő nemcsak gyermeket szül a földre, hanem megszül egy édesanyát, egy édesapát is, életet adsz, de te is új életet kapsz. Egy határtalan új dimenzió, egy új világ, melynek csillagvárosai, gyermekeid első szavai, botladozó léptei, butuska gesztusai. Ezt a világot ti teremtettétek, de általa születsz te magad is. Gyermeked, ahogy szembefordul veled, tekintetével azt mondja, hogy „az én apukám a világ legerősebb embere”, te se tudod hogyan, de gyermeked teremtő tekintete átalakít, és valóban sokkal erősebb, tisztább leszel, új ismeretlen források fakadnak fel szívedben. Te teremted őt, a csodát, a gyermeket és ő tégedet, a gondoskodó szülőt.

Jó dolog szülőnek lenni, de ne állj meg, a végtelen hív tégedet, csodák várnak rád. Lassan látni fogod, hogy bontakozik a bimbó, s gyermeked szép nagylány, kemény ifjú lesz. Szívedben mérhetetlen büszkeséggel tapasztalod, hogy csinos lányod után megfordulnak a fiúk, hogy fiad jelenlétében a lányok elpirulnak, összesúgnak, beszédesebbek lesznek. Jó dolog gyönyörködni iskolát végző ballagó gyermekedben, vele együtt dolgozni, látni a felnőttkor küszöbén átlépő gyermekedet.

Aztán egy szép nap nagyszülő leszel, ez egy új világ, ne félj tőle, talán most már időd is több van rácsodálkozni a csodára, a kis unokára. Õ nem a tiéd, de belőled fakadt a forrás, és ez boldoggá tesz. Elindítottál valamit, mi már nélküled is forog. Meséket mondasz, talán a kis lurkónak bevallod, hogy nagymaminak van egy seprűje, min repülni is tud, s aztán mindig összekacagtok, megtanítod halászni, s megmutatod azt a tisztást ott fent a havason, mit nagyapád mutatott neked, és ő ugyanazzal a néma csodálattal fürdeti tekintetét a harmatos tájban, mint te évtizedekkel ezelőtt.

Utad nem ért még véget. Ahogy lassan, mint fölösleges limlomot, elengeded e világ dolgait, méltósággal megöregedsz. Jó dolog a jól végzett munka után megpihenni. És ahogy visszanézel, tudod, hogy kár lett volna életed útján akárhol is megállni, életed attól teljes, hogy bejártad azt, minden életszakodnak megvolt a maga szépsége, ajándéka, mi teljesé tette életed.

Utad soha nem ér véget, mert Isten végtelen, és a végtelent bebarangolni végtelen idő kell, ne aggódj, időd van, halhatatlan vagy. Bízz Istenedben, ki létre hívott, ki megajándékozott a bontakozó élet csodájával. Õ azt akarja végtelen bölcsességével, jóságával, szeretetével, hogy mindent megismerj, és te is megtapasztald a létezés örömét. Útban vagy a nemlétből a lét felé, csodák várnak rád, minden nap ajándék, hogy lassan te magad is ajándék legyél.

Csaba testvér