A tradicionalizmus kísértése – P. Szabó Ferenc jegyzete

A fiatalabb nemzedék nem tudja, hogy már a II. Vatikáni Zsinat alatt, de főleg utána Marcel Lefebvre svájci származású érsek – aki mint a Szentlélek Atyák missziós rendjének főnöke vett részt a zsinati munkákban – hevesen ellenezte a zsinati korszerűsödést, a liturgikus reformot, a vallásszabadságról szóló nyilatkozatot és a püspöki kollegialitásról szóló tanítást is, amellyel a II. Vatikáni Zsinat kiegészítette az I. Vaticanum dogmáját a pápai csalhatatlanságról.

Ismeretes, hogy az elmúlt négy évtizedben VI. Pál és II. János Pál pápáknak mennyi nehézséget okozott Lefebvre érsek és követőinek csoportja. Általában kisebb csoportok – köztük idősebb nosztalgiázó magyar hívek is – a tradicionalista irány követeléseiből csak a latin miséhez való jogot emlegetik. Tudnunk kell, hogy a latin nyelvű mise ma is megengedett, valójában a zsinat liturgikus reformja előtt, a trienti ritus szerint bemutatott szentmisét követelték volna vissza Lefebvre hívei.

Lefebvre érsek a svájci Fribourgban megalapította a Szent X. Piusz Papi Testvérületet, majd Écone-ban fölállította a Szent X. Piusz szemináriumot. A pápa tilalma ellenére folyamatosan diakónusokat és papokat szentelt. VI. Pál 1976-ban felfüggesztette püspöki és papi tevékenységétől, amikor pedig 1988-ban engedély nélkül négy püspököt szentelt, szakadárrá vált és az egyházból való kiközösítés büntetését vonta magára. Lefebvre érsek 1991. március 25-én hunyt el.

A zsinat utáni időszakban – sajnos – a tradicionalistákkal ellentétes oldalon a progresszisták is eltértek a helyes zsinati tanítástól: több teológus és követőik túloztak az újításban: a korszerűsödés ürügyén kikezdték a katolikus tanítást. Hiba tehát, ha valaki vissza akar térni a múltba: nem X. Piusznak, hanem VI. Pálnak és II. János Pálnak kell engedelmeskednünk, a mai egyház feladataiból kell kivennünk részünket. A világ és benne az egyház változik, a zsinat egyháza szembenézett a modernség kihívásaival, keresve a párbeszédet a mai világgal.

A zsinat utáni válságos években VI. Pál és II. János Pál is elkötelezték magukat a korszerűsödésre, ugyanakkor fékezték is azokat a túlzókat, akik az ismert mondás szerint a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyermeket is. Ami a konzervatívokat – Lefebvre követőit és másokat – illeti: az igazi hűség az Evangéliumhoz, a hitletéteményhez nem abban áll, hogy „konzerválunk”, változatlanul megőrizünk, hanem a helyes haladásban, az idők jeleire való figyelésben és az alkalmazkodásban, mert különben azt áruljuk el, amit meg akarunk őrizni. Másrészt a hit lényege nem változik, csak annak megfogalmazása. Van helyes értelemben vett dogmafejlődés, a hit misztériumait egyre inkább elmélyítjük, újabb oldalakról megvilágítjuk, illetve igyekszünk válaszolni a kor, a tudományok által felvetett, hittel és erkölccsel kapcsolatos nehézségekre. Egyaránt óvakodnunk kell tehát a merev tradicionalizmustól és a hit lényegét kikezdő, relativizáló progresszizmustól. Az egyház – az evangéliumi gazda példájára – mindig régit és újat hoz elő a krisztusi örökségből – írja P. Szabó Ferenc.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír