A tudás élményközpontú átadása – A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár projektje iskolák számára
Kalocsa kiemelkedően gazdag kulturális öröksége, az érsekség által évszázadokon át fölhalmozott, szerteágazó gyűjtemények változatossága adja az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló múltidéző projekt alapját – tájékoztatott Lakatos Andor a levéltár igazgatója. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 13,6 millió forintos támogatást nyert a programokra. A múltidéző projekt az iskolák pedagógiai programjához kapcsolódik azzal a céllal, hogy az ifjúság neveléséhez élményszerű keretet és különféle készségek fejlesztésére alkalmas programokat adjon.
A témanapokból, szakköri foglalkozásokból álló programsorozatban öt partnerintézmény, három kalocsai és két vidéki iskola diákjai és tanárai vesznek részt, Kalocsáról a Szent István Gimnázium, a Dózsa György Gazdasági és Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény, illetve a bajai Szent László ÁMK és a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola.
A résztvevők száma a kísérőtanárokkal együtt meghaladja a nyolcszáz főt, az egyéves program keretében intézményenként hat „témanapot” tartanak. A változatos tematikájú foglalkozások mellett a diákok „helytörténeti sétán” vesznek részt a gyűjteményi kiállítóterekben, az Érseki Palotában, a Katona István Házban és a Paprika Múzeumban. A kincstárban az ötvös műremekekkel, a könyvtárban a könyv történetével ismerkedhetnek a tanulók a kódexektől a digitális könyvtárakig, míg a levéltár az írás történetével ismertet meg. A családtörténeti szakköri foglalkozásokon egyéni kutatást végeznek az érdeklődők.
További információ a levéltár honlapján olvasható.
Magyar Kurír
(té)






