Túsz voltam Nigerben – ebben a kilátástalan helyzetben fedeztem fel az ima erejét

Françoise Larribe hosszas habozás után végül úgy döntött, hogy beszél. Ő és hat társa, köztük a férje is, 2010 szeptemberében estek az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az AQMI embereinek fogságába Niger északi részén, ahol egy uránbányában dolgoztak a francia Areva, illetve a szintén francia Vinci-Satom vállalat munkatársaiként. A terroristák összesen öt francia állampolgárt, valamint egy togói és egy mali férfit ejtettek foglyul.

A foglyok sorsát illetően annak idején Oszama bin Laden nyilatkozott: egy videoüzenetben a francia csapatok Afganisztánból való azonnali kivonását, és a burka viselését tiltó francia törvény megszüntetését követelte a túszokért cserébe. A francia kormány nem teljesítette a követeléseket, az AQMI februárban mégis szabadon engedett három túszt: a francia Françoise Larribe-ot, a mali Jean-Claude Rakotorilalaót és a togói Alex Awandót. A terroristák vélhetően azért döntöttek a három fogoly szabadon bocsátása mellett, mert úgy vélték, hogy ezzel nem gyengül tárgyalói pozíciójuk, hiszen a négy francia férfit még mindig fogva tartják.

„Úgy érzem, hogy ebben a kilátástalan helyzetben fedeztem fel az ima erejét – mondja öthónapos fogságáról szóló nyilatkozatában Françoise Larribe. – Az ima pillanatnyi enyhülést adott. Ima közben az ember megbékél önmagával és a helyzetével, még akkor is, ha körülötte minden bizonytalan.” Nem a szabadulásért imádkozott, hanem a lányaiért; saját sorsát pedig Istenre bízta. „Mint annyian mások, én is részese lettem egy szerencsétlenségnek, mely a világot sújtja, és megtapasztaltam a szenvedést. De a szenvedés az élet szerves része, amelyet el kell fogadnunk, és amelyen meg kell tanulnunk felülemelkedni. Enélkül nem tudnánk fejlődni, előrébb lépni az utunkon.”

„Az ima a belső béke forrása és egyben az ellenállás fegyvere – folytatja az asszony. – Felfedeztem, hogy képes vagyok harmóniát megélni bármilyen körülmények között. Mert az élet a fogságban is megy tovább, még ha nincs is ráhatásunk az eseményekre, az embert pedig hajtja a vágy, hogy túléljen, hogy a végsőkig kitartson.” Françoise, bár februárban hazatérhetett, ma sem érzi magát teljesen szabadnak. „Addig nem is fogom, amíg el nem engedik a férjemet, Danielt is.”

Magyar Kurír