Paolo Scarafoni rektor a Rimini Meetingen tartott előadásában mutatta be az idén induló, Római Európa Egyetemet. Az intézmény célja a magas színvonalú szakmai képzés mellett a katolikus szellemben való nevelés is, hiszen „a hit alapozza és erősíti meg az értelem erőfeszítéseit” – mondta Scarafoni rektor.
Az Európa Egyetem (UER) jogi, pszichológiai, és történettudományi kurzusokat indít – támogatója a Krisztus Legiója Kongregáció, amely már 22 egyetemi szintű oktatási intézményt vezet.
A középpontban a hallgatók állnak: minden diáknak lesz konzulense már az egyetemre való felvétele után, és a képzés teljes ideje alatt. A végzősök pályáját a diploma megszerzése után is figyelemmel kísérik majd.
Scarafoni rektor megerősítette, hogy nem állnak sem szemben, sem versenyben a már meglévő, egyebek között katolikus egyetemekkel, amelyek valóban fontos szerepet töltenek be. Az oktatásnak és a kutatásnak azonban nyitottnak kell lennie az igazság különböző dimenzióira. „Ez az oktatók együttműködésével, és a filozófiai illetve teológiai igazságokra való nyitással valósítható meg” – mondta a rektor.
Zenit/MK