Új korszak az elszakadt keresztények történetében

Szent Péter és Pál apostolok ünnepén a pápa és a pátriárka együtt emlékeztek elődjeik 40 esztendővel ezelőtti történelmi találkozójára. Az alábbiakban a Vatikáni Rádió magyar adása szakértőjének gondolatait közöljük az elmúlt négy évtized ökumenikus eseményeiről. 1964-ben Jeruzsálemben a VI. Pál pápa és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka között létrejött találkozó lényegi áttörést hozott a keleti és nyugati kereszténység kapcsolatában. A tragikus emlékű 1054-es egyházszakadás óta első alkalommal nyújtott egymásnak kezet és váltott egymással békecsókot a római pápa és az ökumenikus pátriárka. A keresztények körében nagy visszhangot kiváltó és nagy reményekre indító találkozásra emlékezett most az akkori főszereplő két utóda, II. János Pál és I. Bartolomaiosz pátriárka a keddi ünnepélyes szentmisén. A keresztény egyházi vezetők – mai szóval – „csúcstalálkozója” 1964-ben egy új korszakot vezetett be az elszakadt keresztények között, amelyet eredetileg egyáltalán nem terveztek meg. Utólagosan úgy is lehet értelmezni a történelmi eseményt, hogy a két egyház karizmatikus vezetője egy időben vett észre egy gondviselésszerű lehetőséget, amelynek első lépését VI. Pál pápa tette meg az 1963-ban, XXIII. János pápa által megnyitott II. Vatikáni zsinat második ülésszakán, amikor váratlanul bejelentette, hogy Jeruzsálembe zarándokol. Ezt az alkalmat ismerte fel Athenagorasz pátriárka és ő is elzarándokolt a Szentföldre, hogy semleges területen, de mégis a legszentebb földön, Jézus szülőhazájában találkozzék a római püspökkel. „Évszázadok óta él a kereszténység az egyházszakadás sötét éjszakájában. Bárcsak ez a találkozás egy új nap hajnalpírja lehetne, amikor az eljövendő keresztény nemzedékek Krisztusnak ugyanazon kelyhéből részesülhetnének” – mondta a találkozás alkalmával a pátriárka nagy megindultsággal. VI. Pál pápa a maga részéről „minden elképzelhető eszközt” kilátásba helyezett, hogy „a két elszakadt egyház testvérei között az egymásra figyelés és szeretet jegyében folytatott párbeszéd útjait építsék”. Másfél évvel később, 1965. december 7-én VI. Pál pápa és Athenagorasz ökumenikus pátriárka egy időben kölcsönösen visszavonták az 1054-ben történt kiközösítést. Ez a jelentős lépés nem állította helyre ugyan a keresztények egységét, de az egység útjából elhárította a közel ezer éves botrányos akadályt. Attól a találkozástól kezdve sok minden történt a katolikusok és az ortodoxok között. Az egykori „főellenségek” „testvéregyházakká” lettek. II. János Pál negyedik útja éppen Törökországba vezetett 1979. novemberében és Isztambulban akkor megállapodás is született a teológiai párbeszéd megkezdésére, mely éveken át ígéretes munkát folytatott. A rendszerváltás évében, 1989-ben azonban megtorpant a megkezdett dialógus. Ukrajnában, Romániában és több kelet-európai országban a katolikus keleti egyházak, lényegében a görög katolikusok visszakövetelték régi jogaikat és a II. világháborút követő államosítások során az ortodox egyházaknak juttatott egykori egyházi javaikat. Az ökumenizmus légköre azonnal fagyossá vált, különösen is az orosz pravoszláv egyházzal, mely a lélekszám tekintetében a legnagyobb autokefál ortodox egyház. Ehhez az orosz ellenálláshoz - akarva-akaratlan – kapcsolódott a többi keleti egyház is, egy bizonyos pán-ortodox szolidaritás jegyében. A megkezdett dialógus megszakadt, sőt a moszkvai patriarchátus részéről folyamatos vád érkezett Róma ellen, hogy prozelita taktikát folytat. II. János Pál pápa ebben a nehéz időben egyre több gesztust tett, hogy kinyilvánítsa azon szándékát, mennyire szívén viseli – Jézus utolsó vacsorai kérésének megfelelően – a keresztények egységének építését. Ebbe a sorba illeszkedett a keleti-európai és ázsiai államokban tett látogatás sorozata: 1979 Románia, 2001 Görögország-Szíria-Málta és ugyanezen évben Ukrajna, majd Kazahsztán és Örményország. Végül 2002-ben Azerbajdzsánt és Bulgáriát kereste fel. Ezen látogatások miatt sokan kifogásolták – katolikus részről is –, hogy a pápa talán túl sok engedményt tesz az ortodoxoknak. Valójában Jézusnak a „legeltesd bárányaimat” kérése és az „add, hogy egy legyenek” imádsága mozgatta a pápát mindig, hogy Krisztus varratlan köntösén minél több szakadást befoltozzon, türelemmel, párbeszéddel és ha kell, akkor engedmények árán is. A pápa megbízásából Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke építgette a keleti helyi egyházakkal a lassan erősödő kapcsolatokat. Ez évben Moszkvában is járt és az ökumenikus pátriárka mostani római látogatása nyilvánvaló jele annak, hogy Moszkva – bizonyos szempontból – elfogadta, de legalábbis tudomásul vette a területén felállított négy katolikus egyházmegye létét. Ilyen összefüggésekben szemlélve joggal lehet remélni, hogy az apostolfejedelmek mostani ünnepe valóban újabb áttörést hoz és a korábban megkezdett teológiai párbeszéd tovább folytatódhat. Mindehhez azonban két nagyszerű személyiség kell: II. János Pál pápa és I. Bartolomaiosz pátriárka. A pátriárka és a szentatya közötti jó kapcsolat egyik jele, hogy a Palatínus közelében fekvő Szent Theodorosz templomot, melyet még VI. Pál pápa ígért oda Athenagorasz pátriárkának az 1967-ben Rómában tett látogatása alkalmából, most II. János Pál pápa I. Bartolomaiosz pátriárkának és a római görög-ortodox közösségnek ajándékozza. A teljesen helyreállított ősi istenház Szent Theodorosz diakonia temploma volt Rómában, már a VI. században. A Pontusz melletti Amésziá-ból származó szent vértanúról Nisszai Szent Gergely egyházatya tesz említést: Theodorosz Keletről származott, és miután besorozták a császári hadseregbe, 306-311 között egy február 17-i napon halt mártírhalált Galerius Maximianus alatt, mert elutasította, hogy bálványoknak áldozzon. VR/MK